Vágólapra másolva!
A klubtörténet leghosszabb eltiltásával sújtotta az Ajax azt a huligánt, aki az AZ Alkmaar elleni kupameccsen megtámadta az ellenfél kapusát, Esteban Alvaradót.

Három évtizedig nem teheti be a lábát az Amsterdam Arenába az a 19 éves huligán, aki miatt félbe kellett szakítani az Ajax-AZ kupameccset.

A huligán megpróbálta megrúgni Alvaradót, a Costa Rica-i kapus azonban ijedtében visszatámadt, és megrugdosta a földön fekvő szurkolót. Alvarado piros lapot kapott, a szövetség azonban ezt később törölte. Az Alkmaar játékosai a verekedés után levonultak a pályáról.

A huligánt már korábban kitiltották a stadionból, de egy másik, azóta azonosított drukker segítségével ismét szerzett belépőt. Az Ajax közölte: mindkét szurkolótól kártérítést követel. A pályára rohanó huligánt Alvarado szintén bepereli.

A holland szövetség úgy döntött: január 19-én zárt kapuk mögött újrajátsszák a mérkőzést.