Vágólapra másolva!
Az orosz első osztályban szerepelő Anzsi Mahacskala focicsapata a hivatalos honlapján közölte, hogy Jurij Krasznozsan lett az együttes vezetőedzője.

A klub honlapja szerint a 48 éves szakember ötéves szerződést kötött az Anzsival.

Krasznozsan korábban a Szpartak Nalcsik és az Lokomotiv Moszkva edzője volt, tavaly nyár óta az orosz B válogatottat irányította. A tréner az új megbízásával párhuzamosan az orosz válogatottnál végzett munkáját is tovább folytatja.

Az Anzsitól szeptemberben menesztették Gadzsi Gadzsijevet, azóta Roberto Carlos is irányította a csapatot játékosedzőként. A klub kispadjára többek közt Guus Hiddink és Rafa Benítez szerződtetésének ötlete is felmerült.