Vágólapra másolva!
Ötmilliárd forintért vásárolja vissza az állam - még az idén - az Üllői út, Könyves Kálmán körút találkozásánál lévő FTC-ingatlant a tulajdonos Kevin McCabe-től.

A Magyar Közlönyben pénteken megjelent kormányhatározat szerint a vételár kifizetésekor az állam érvényesíti a tulajdonossal szemben fennálló, elmaradt stadionfelújításból származó 1,2 milliárd forintos követelését.

"A Magyar Állam által ténylegesen teljesítendő vételár fizetési kötelezettsége nettó ötmilliárd forint oly módon, hogy az ingatlan szerződésben kikötött vételára nettó hatmilliárd kétszázmillió forint, és a Magyar Állam vételárfizetési kötelezettségébe be kell számítani, illetve az adásvételi szerződésben érvényesíteni kell a Magyar Államnak az ingatlan tulajdonosával szemben fennálló, az ingatlanon meglévő stadion nettó egymilliárd kétszázmillió forint összeg erejéig történő, elmaradt felújításából származó követelését" - olvasható a közlönyben.

Az állam a ferencvárosi létesítményeket a "megvalósítani tervezett új stadionfejlesztéshez kapcsolódó valamennyi tanulmánnyal, bontási és építési tervvel, illetve azok felhasználási jogával, az esetlegesen keletkezett bontási vagy építési jogosultsággal (engedélyek felhasználási jogával) együtt" veszi vissza. Az állam az ingatlanegyüttest 50 évre a Fradiváros Vagyonkezelő Zrt. vagyonkezelésébe adja.

A Ferencvárosi Torna Club március végén írt alá az FTC Zrt. és a hozzá kapcsolódó Üllői úti ingatlanok megvásárlására vonatkozó közös adásvételi szándéknyilatkozatot a Kevin McCabe angol tulajdonoshoz kapcsolódó cégcsoporttal.

Fürjes Balázs budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos november elején úgy nyilatkozott, hogy reményei szerint jövőre elkezdődhet az új Albert Stadion építése, amely 12 milliárd forintból valósítható meg, s leghamarabb a 2013-as év őszi idényére, de inkább 2014 tavaszára készülhet el. Ehhez azonban - amint azt hangsúlyozta - az első lépés, hogy a magyar állam az Üllői úti ingatlant visszavásárolja a jelenlegi tulajdonostól.