Vágólapra másolva!
Sikeres operációja után elhagyta a mankókat és elkezdte a rehabilitációt Gera Zoltán, a West Bromwich Albion magyar válogatott labdarúgója, aki november végén a bal térdében külső szalagszakadást szenvedett, és ebben a szezonban már nem léphet pályára.

"Emlékszem, hogy kifordult a térdem" - idézte fel szerdán a történteket a klub honlapján a 32 éves futballista, aki súlyos sérülése óta először nyilatkozott. "Korábban többször is normálisan fordultam, ahogy ez egy mérkőzésen lenni szokott, ezúttal azonban leragadt a lábam, és kicsavarodott. Reménykedtem, hogy nem súlyos a dolog, de a vizsgálatok után már egyértelmű volt, hogy sajnos bevált az orvosok jóslata."

Gera elmondta: először nagyon csalódott volt, hiszen bokasérüléséből felépülve éppen csak visszatért, és játszott néhány jó mérkőzést, mostanra azonban eljutott odáig, hogy mivel a történteken nem tud változtatni, inkább előre tekint.

"Nem akarom sajnálni magam csak azért, mert nem játszhatom. A futballban előfordul az ilyesmi, úgyhogy mostantól keményen dolgozom azért, hogy minél előbb visszatérhessek" - fogalmazott, hozzátéve, hogy reményei szerint a WBA könnyedén bennmarad majd a Premier League-ben. A birminghami együttes jelenleg 13. a húszcsapatos élvonalban.

Gera jelenleg a klub modern uszodakomplexumának rendszeres látogatója, sokat gyakorlatozik a vízben, de mint mondta: reméli, hogy minél előbb elkezdhet futni és labdával dolgozni.

"Keresztény vagyok, és hiszem, hogy Isten segít nekem. Sok mindenen keresztülmentem már, és mindig Isten segítségét kérem. Hiszem, hogy most is segíteni fog, és erősebben térek majd vissza, mint amilyen korábban voltam" - hangsúlyozta.

A középpályás az interjúban köszönetet mondott a gyógyulását segítő stábnak, csapattársainak és a szurkolóknak, akik - mint mondta - mindig mellette állnak.

Végezetül elárulta, hogy a közelmúltban bővült a családja, és ez is segít neki elviselni a sérüléssel járó fizikai és lelki fájdalmakat.

"Szombaton sérültem meg, vasárnap közölték, hogy operációra lesz szükség, majd aznap este bementünk a kórházba a feleségemmel, és hétfőn reggel megszületett a kisfiunk, Jonatán" - idézte fel Gera, hozzátéve: "Nagyszerű érzés, amikor az embernek gyermeke születik, főleg most, ez után a súlyos sérülés után."