Vágólapra másolva!
A Barcelona immár hivatalosan is a világ legjobb labdarúgócsapata, elvégre megnyerte a klubvilágbajnokságot, nem véletlen, hogy a két 4-0-s sikert arató együttesből ketten is bekerültek álomcsapatunkba. Természetesen a Real Madrid is képviselteti magát a legjobbak között, mégpedig egy jelenlegi és egy korábbi játékosával.

Kapus:

Júlio César (brazil, Internazionale): a katasztrofális szezonrajt után a milánóiak lassan, de biztosan egyre feljebb kapaszkodnak a tabellán. A múlt héten megnyerték a Genoa elleni, korábbról elmaradt bajnokit, majd a Cesenát is legyőzték, a hat pont megszerzéséhez pedig Júlio Césarnak is sok köze volt, hiszen mind a két találkozón remekül védett.

Hátvédek:

Fousseni Diawara (mali, Ajaccio): a korzikai csapat ugyan még mindig az utolsó helyen áll a Ligue 1-ben, de a hét végén a Rennes ellen aratott győzelem reményt adhat. A mérkőzésen a mali jobbhátvéd szerezte az egyetlen találatot, ami már csak azért is meglepő, mert korábban sohasem volt eredményes a klub színeiben.

Sergio (spanyol, Osasuna): a pamplonaiak eddig meglepően jól szerepelnek a Primera Divisiónban, hiszen 16 mérkőzés után Európa Ligát érő helyen állnak. A hét végén a Villarreal ellen a hajrában fordított a csapat, és a három pontot érő találatot a veterán középhátvéd, Sergio érte el.

Ewerton (brazil, Sporting Braga): a legutóbbi kiírásban egészen a döntőig menetelő portugál csapatnak most egy pontra volt szüksége az FC Bruges otthonában ahhoz, hogy továbbjusson az Európa Ligában. Hogy ez összejött, az nagy részben a brazil középhátvédnek köszönhető, elvégre ő szerezte az egyenlítő találatot.

Pablo Zabaleta (argentin, Manchester City): az Arsenal szurkolói joggal bízhattak abban, hogy a Manchester City elleni rangadón Theo Walcott kulcsfigura lesz majd, azonban a szélvészgyors jobbszélsőnek momentuma sem volt a találkozón a manchesteriek balhátvédje, Zabaleta mellett, aki ráadásul még egy bődületes kapufát is rúgott.

Középpályások:

Mathieu Valbuena (francia, Marseille): tíz perccel a lefújás előtt még úgy tűnt, hogy a Marseille hazai pályán szenved vereséget az emberhátrányban futballozó Lorient ellen. Ekkor azonban jött Valbuena, aki előbb egyenlített, majd ő adta a gólpasszt a győztes találathoz - amiért a L'Équipe nyolcas osztályzattal jutalmazta.

Michael Carrick (angol, Manchester United): a MU tapad a listavezető városi riválisra, és a hét végén a Queen's Park Rangers ellen is meggyőző teljesítményt nyújtott. A MU főleg a középpályán került fölénybe, köszönhetően többek között Carricknek, aki egy pazar szólógóllal tette fel a koronát teljesítményére.

Xavi (spanyol, Barcelona): a Barca lenyűgöző magabiztossággal nyerte meg a klubvilágbajnokságot, és még azt is megengedhette magának, hogy az elődöntőn tartalékosan álljon fel. A fináléban azonban minden sztár ott volt, és Xavi a tőle megszokott módon, rendkívül elegánsan futballozott, egy gólt is szerzett.

Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid): lehet, hogy a legfontosabb meccseken a portugál klasszisnak nem megy olyan jól a játék, de azért az összecsapások többségén fantasztikusan futballozik. Így volt ez a hétvégén a Sevilla ellen is, amikor mesterhármast vágott, ráadásul előtte a hét közben a spanyol kupában is betalált.

Csatárok:

Lionel Messi (argentin, Barcelona): a katalánok szupersztárjának lassan külön raktárt kell bérelnie ahhoz, hogy az összes trófeáját egy helyen tarthassa. A klubvilágbajnokság döntőjében szerzett két gól nem csak a Barca diadalát jelentette, hanem azt is, hogy Messit választották meg a torna legjobbjának.

Raúl (spanyol, Schalke): amikor a gelsenkircheniek tavaly nyáron leigazoltál a Real Madrid klasszisát, akkor a legtöbben azt hitték, hogy Raúl csak levezetni megy a Bundesligába. Neki azonban nagyobb céljai voltak, és ezeket egyelőre meg is valósítja: a hétvégén mesterhármast szerzett a Werder Bremen ellen, és így a Schalke a harmadik helyen várhatja a bajnokság tavaszi folytatását.

www.global-soccer.eu