Mourinho megint megcsinálja - lejátszottuk a BL-tavaszt

A ciprusi csoda már a nyolcaddöntőben véget ér, a Milan számára tovább tart az angol átok, a Napoli összetöri Abramovics álmát, a Barcelonának sem sikerül a címvédés, a Real Madrid pedig elszomorítja a Bayern-drukkereket a müncheni döntőben. Elképzeltük, hogyan alakulhat az egyenes kieséses szakasz tavasszal a BL-ben.

Nyolcaddöntők:
Olympique Lyon (francia) - APOEL (ciprusi): Bruce Willis a Barátok köztben? Hamburger a karácsonyi menüben? Magyarország a leggazdagabb országok között? Pár éve nagyjából a felsoroltakhoz hasonló szenzációt okozott volna, hogy egy ciprusi csapat a legjobb 16 közé kerül a BL-ben, és nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, az APOEL csoportellenfelei, a Zenit, a Sahtar és a Porto sem kapott gyomorgörcsöt a nicosiai csapat hallatán.

Aztán amíg a többiek leginkább egymással voltak elfoglalva, az APOEL szemfülesen átugrálta az összes akadályt, de sajnálattal közöljük, hogy a következőn már el fog hasalni. Igaz, hogy ez a Lyon nyomaiban sem emlékeztet arra, amelyik a Realt és a Bayernt is kíméletlenül fenékbe billentette, de van annyival jobb csapat, hogy a visszavágóra már nem csak azért utazhat mosolyogva, mert Cipruson márciusban rövidgatyában lehet flangálni.

Napoli (olasz) - Chelsea (angol): Adott egy város, amelynél az utcákat elborító szeméttengernél is kardinálisabb kérdés, hogy mit játszott a csapat, mióta egy bizonyos Diego Armando Maradona betette a labdával mindenre képes bal lábát, és társaival elkábította Olaszországot és Európát. Egy olyan város, ahol a harmadosztályban is volt olyan bajnoki, amikor több mint ötvenezer néző érezte úgy, hogy ott a helye a stadionban a kedvencek miatt.

Ezzel szemben a másik oldalon egy olyan csapatot találunk, amelynek semmi sem drága, legyen szó akár egy régóta gödörben lévő csatár 50 millió fontos vételáráról, vagy a kontinens legfelkapottabb fiatal edzőjének elcsábításáról. A Napoli az ősszel már bizonyította, hogy a BL miatt képes a bajnokságot is beáldozni, ráadásul a Manchester City ellen az is kiderült, tudja, mivel lehet egy angol csapatot leteríteni, úgyhogy a BL-serleget megszállottan üldöző Abramovicsnak azt ajánljuk, állítsa be csengőhangnak a sorozat himnuszát, mert ebben az idényben utoljára március elején fogja élőben hallani.

AC Milan (olasz) - Arsenal (angol): Ha elfogadjuk alapvetésnek, hogy a változatosság gyönyörködtet, akkor a Milannál lassan becsavarodnak a monotóniától, mivel a Serie A bajnoka sorozatban negyedszer kapott angol ellenfelet. Könnyű lenne rámondani, hogy a párharcot felesleges lejátszani, mivel a Milan a Tottenham, a MU és az Arsenal (2008, 0-0 Londonban, 0-2 a San Siróban) ellen is üres kézzel kullogott haza, de van olyan, amikor az ember hajnalban, erősen mínuszba fordulva az utolsó ezresét is beáldozza, és elkezdenek jönni a jó lapok, a végén pedig még egy buszjegyre is futja a nullszaldó kiharcolása felett.

Ráadásul a Milan sokkal kevésbé van rászorulva az osztó kezére, a középpályára érkeztek lendületes játékosok, akiket a labda sem zavar, elöl is van potenciál, a védekezéssel pedig olasz csapat sosem áll rosszul. Egy hangyalábnyival mégis az Arsenalt érezzük befutónak, a kutyául sikerült szezonkezdet után valami kezd mocorogni Észak-Londonban, Wenger nagy szerencséje, hogy Van Persie idén olyan, mint a mindent vivő lap az autóskártyában, bárki ellen veti be, mindig eredményes, és eddig a sérülések is elkerülték. Ha így marad, egy hosszabbításos visszavágón folytatódhat a Milan angolfóbiája.

Basel (svájci) - Bayern München (német): A két csapatnak friss emlékei lehetnek egymásról, a bázelieknek eltarthatott egy ideig, mire behegedtek a müncheniek által ejtett sebek, 2010 őszén ugyanis Svájcban (1-2) és Münchenben (3-0) is a Bundesliga rekordmeistere jött ki győztesen a csoportkörben történt találkozásból. A bosszúvágy minden bizonnyal buzog a svájciakban, akik a Manchester Unitednek hívott, rettegett nagyvad skalpját már övükre tűzték, de a Bayern ellen csak akkor mehetnének tovább, ha az UEFA engedélyt adna nekik, hogy tizenöten álljanak ki Robbenékkel. Az üveglábú holland sérülékenységét ismerve arra nem fogadnánk nagy összegben, hogy ő is részese lesz a nyolcaddöntős párharcnak, de a Bayern nélküle is elég kompakt, Gomez közröhejből meccset eldöntő tényező lett, Kroosszal kapcsolatban már fel sem merül a kölcsönadás, és Neuert sem piszkálja már senki amiatt, hogy az első bayernes meccsén úgy futott ki a kapuból egy kapott gól előtt, mintha menekülne valami elől.

Bayer Leverkusen (német) - FC Barcelona (spanyol): A korszakos csapatok dominanciáját nem ritkán előre lesajnált, totál esélytelennek tartott ellenfelek törik meg, az Aranycsapat berni döntőjét mindenki ismeri, de José Mourinho páratlan, négy csapatot magába foglaló hazai veretlenségi sorozatát sem egy európai gigász zúzta szét, hanem a Spanyolországban is kicsinek számító Sporting Gijón. Ezt csak azért írtuk le, mert Hollywoodban tutira ráharapnának egy leverkuseni csodára, már el is képzeltük, ahogy Jamie Foxx átszellemülne Sidney Sammé, Ben Affleck pedig kisebb átalakítás után Michael Ballack bőrébe bújhatna. Nem rossz csapat ez a Leverkusen, amit az is megerősít, hogy a Valenciát megelőzve, már az utolsó körtől függetlenül továbbment a csoportból, de a kezdőjét olyan nyolc-kilenc helyen kellene más csapatokból szerzett sztárokkal felturbózni ahhoz, hogy legyen esélye megfogni a Barcát, vagy egyszerre elrabolni a katalánok összes 180 centi alatti játékosát.

A Leverkusennek akkor lenne esélye, ha Messi náluk játszana

CSZKA Moszkva (orosz) - Real Madrid (spanyol): Nagyon törtük a fejünket, hogy milyen érveket sorakoztassunk fel a CSZKA mellett, de mindössze egy helyen érzünk rést a pajzson: az oroszok jobban hozzá vannak szokva a Luzsnyiki-stadion műfüves borításához. Ez viszont önmagában kevés ahhoz, hogy a Real orra bukjon az első akadályban, és bár a moszkvai tél is döntött már el háborúkat, Mourinho precizitását ismerve a madridi szertárban már ott sorakoznak a jégeralsók és fülmelegítők. A CSZKA-ban kellemes meglepetést jelentett az elefántcsontparti Doumbia gólerős játéka, és továbbra is csodáljuk a Vágner Love tincsei közé piros díszítést fűző fodrász türelmét, de a moszkvaiak a csoportelsők közül csak a Benficát és az APOEL-t boríthatták volna meg, erre pechjükre kifogták a sorozat Barcával és Bayernnel egyetemben legnagyobb favoritját. Azt azért fokozott érdeklődéssel várjuk, hogy Mourinho vajon Ancelotti-módra egy nem túl előnyös sapkával védekezik-e a hideg ellen, vagy a megfázással dacolva fedetlen fővel dirigál fiainak.

Zenit (orosz) - Benfica (portugál): A Lyon-APOEL mítinghez hasonlóan erre a párosításra sem lehet azt mondani, hogy a semleges drukkerek szájában összefut a nyál a hallatán, bár ha figyelembe vesszük, hogy az egyetlen magyar érdekeltségű csapat szerepel benne, akkor máris a könnyebben eladható kategóriába kerül. Igaz, Huszti Szabolcs mindössze négy percet volt pályán a szentpéterváriaknál a BL-ben, és nem kizárt, hogy a télen távozik, úgyhogy hiába is szeretnénk, hogy a magyar középpályás szabadrúgásai okozzanak riadalmat a Benfica kapuja előtt, jóval nagyobb sanszot érzünk arra, hogy az első meccs döntetlen közeli eredményét odahaza a maguk javára fordítják a lisszaboniak. A Benfica dél-amerikai kontingenséből Gaitan és Cardozo is elférne a portugálnál eggyel magasabb polcon lévő bajnokságban, és a belga Witsel is belátta, sokkal hasznosabb, ha a labdával foglalkozik a lábak módszeres trancsírozása helyett. A Benfica pont annyival tűnik erősebbnek a Zenitnél, mint amennyivel erősebb volt az Arsavin-féle, UEFA-kupa-győztes orosz garnitúra a mostaninál.

Olympique Marseille (francia) - Inter (olasz): A Marseille-re kicsit haragszunk, amiért Valbuena pofátlanul nagy góljával a maga javára fordította a dortmundi meccset, és ezzel semmissé tette Megyeri Balázs Olimpiakoszának Arsenal elleni hőskölteményét. Az Inter ősz óta nyújtott teljesítményét látva nem igazán bízunk abban, hogy a milánóiak majd helyettünk is jól odavágnak a Marseille-nek, és ezt nem lehet csak a szokásos Ranieri-faktorra fogni. Való igaz, a hatvanas mester sem taktikai érzékben, sem szuggesztióban nem idézi Mourinhót, de arról nem biztos, hogy csak ő tehet, hogy a 2010-ben a gólokat szakmányban szállító Diego Milito mostanság akkor sem tud gólt lőni, ha a kapus elugrik előle. A romantikára hajlamos énünk el tudna képzelni egy olyan koreográfiát, amelyben a Milan-szurkolók mellőzött kedvence, a Marseille által csábított Pippo Inzaghi kotorja be azt a gólt a visszavágón, amellyel az OM továbblökdösi magát, de egy fokkal több esélyt látunk arra, hogy az Inter a marseille-i döntetlen után otthon kiizzadja, hogy folytathassa.

Negyeddöntők:
Arsenal (angol) - Inter (olasz): 2003. november 25-e mindkét csapat számára jelentős dátum, csak éppen ellenkező előjellel, az Henryval, Piressel, Lehmann-nal, Ljungberggel felálló Arsenal ugyanis 5-1-es, megsemmisítő csapást mért a Toldo, Vieri, F. Cannavaro fémjelezte Interre a San Siróban. Az Inter-drukkerek tudathasadásos állapotba kerülnek a sorsolásnál, a Milan kiejtése miatt ugyanis legszívesebben a keblükre ölelnék az Arsenalt, amely haverből gyorsan eltakarítandó rivális lett, és mivel a bajnokságban csak távolról figyeli a két manchesterit, megteheti, hogy minden erejét a BL-re összpontosítsa. Ranieri a Chelsea-nél töltött időszak miatt keni-vágja az angolt, így egy jól csengő "Congratulations"-t intéz Wenger felé az Emiratesben rendezett első meccs után, amelyet Walcott, Van Persie, illetve Stankovic góljai után 2-1-re nyer az Arsenal, a visszavágón pedig a francia stratéga egy "Nice job" keretében öleli át vigasztalóan kollégáját a masszívan bekkelő és veszélyesen kontrázó angolok továbbjutását eredményező 1-1-et követően.

Real Madrid (spanyol) - Napoli (olasz): Ha szurkolásra menne a párharc, le sem kellene játszani, a 3500 nápolyi a Bernabéuban is olyan atmoszférát teremt, hogy a Real-játékosok félidőben a vendégöltöző felé veszik az irányt zavarukban. Mourinho pontosan tudja, mit kell játszani az olasz csapat ellen, állandó nyomás alá helyezi a nápolyi védelmet, Benzemáék folyton hibázásra kényszerítik Aronicát, a támadásokba előszeretettel belépő Maggio helyén pedig Di María fickándozik kedvére, a Real 2-0-s győzelme a Napolira nézve erősen hízelgő. A visszavágó előtt az olasz vámosoktól rettegő Maradona videoüzenettel tüzeli fel utódait, akiknek kis híján bejön a verebesi taktika: a Real az első félidőben óvatlanul beleszalad a késbe, Hamsik és Lavezzi góljaival 45 perc alatt eltűnik az előny. Mourinho azonban mindenre képes, Gerendás György pszichológiai módszeréhez folyamodva addig balhézik a második félidő közepén, amíg el nem küldik a kispadról, pár perccel ezután Cavani az ötösről a lécre bólintja az elődöntővel kecsegtető ziccert, Özil viszont büntet, mint a Best of Fekete Pákó, Nápoly pedig zokog.

Mourinho mindenre képes, ha a csapatáról van szó

Lyon (francia) - Barcelona (spanyol): Bizonyos körülmények között egy Peugeot-val is le lehet gyorsulni egy Mercedest, például ha utóbbi sofőrje bekötött szemmel vezet, vagy ha nem kapcsolhat feljebb hármasnál. A Lyonnak egy meccsen még csak-csak lenne esélye megfricskázni a Barcát, de az oda-visszavágós rendszerben ugyanúgy kevésnek tűnik, mint a csapatok kilencven százaléka. Akik nem a Barcelonának szurkolnak, nyilván halálosan unják már, hogy Messitől nem lehet elvenni a labdát, hogy Xavi passzai ritkán mennek az ellenfélhez, hogy az eredetileg védekező középpályás Mascherano belső védőként is megbízható átlagra képes, vagy hogy Daniel Alves hiába tölt több időt a másik csapat kapujánál, a hátvédtársak nélküle is elboldogulnak. Persze ezt úgyis fel lehet fogni, hogy szerencsés helyzetben vagyunk, mert hétről hétre, meccsről meccsre követhetjük a futballtörténelem egyik legszebben, legeredményesebben játszó csapatát. Mindenesetre a lyoni edző helyében nem vinnénk túlzásba a taktikai értekezletet: menjetek, aztán focizzatok egy jót. A Barca is ezt teszi, csak valahogy általában eggyel mindig több gólt lő.

Bayern München (német) - Benfica (portugál): A Benficának innentől minden meccs ajándék, a Bayern viszont nem az a fajta csapat, amely görcsössé válik, ha a vállára nehezedik az esélyesség terhe, a Bundesligában hétről hétre hozzászokhatott ehhez. A Nationalelf már megcáfolta azt a népszerű tételt, miszerint német csapat nem tud szépen játszani, erről az angol és holland válogatott is hosszasan tudna mesélni, és a Bayern is elő tudja húzni a színes ceruzát a nagy darálás közepette, úgyhogy nem biztos, hogy Aimarék megnyerik majd a "ki oszt ki több kötényt" különversenyt. A Benfica hiába próbálna izmozni a "de mi a Manchestert is megleptük kétszer" ütőkártyával, a Bayern sokkal kevésbé függ egy embertől, mint a MU, ahol legtöbbször Rooney-n áll vagy bukik minden, és a Bayern a 3-1-es hazai siker után a kezdeti viharokat átvészelve egy lisszaboni döntetlennel, ha nem is gyűjt újabb rajongókat, de szimpatikus vesztest kreál a Benficából.

Elődöntők:
Bayern München (német) - Arsenal (angol): Az Arsenal balszerencséje, hogy már nem maradt több olasz a mezőnyben, de legalább elmondhatja magáról, hogy járt a döntő helyszínén. Egy német csapatnál csak egy kellemetlenebb ellenfél van, egy önbizalommal teli német csapat, de mit lehet tenni, ha Gomezről minden bepattan, a Robben, Ribéry páros egy teljes hónapot kibírt sérülés nélkül, és ráadásul még Schweinsteiger is olyan dolgokat produkál, mintha Kaká után ivott volna a sörös krigliből. Nem a Bayernről lenne szó, ha a csapathoz szorosan kapcsolódó mázli nem kérne magának szerepet az Arsenal ellen, az 1-0-s müncheni meccs után Van Persie már az ötödik percben odakap a bal combjához a visszavágón, és bár Walcott sokadik elfutása után a csereként beállt Samak eltünteti az előnyt, Gomez fejese Vermaelen csípőjét érintve csorog az Arsenal kapujába. A német drukkerek "jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa" kiáltásától pedig még a Tower negyven évig élő hollói is összerezzennek.

Barcelona (spanyol) - Real Madrid (spanyol): A Barca-Real meccsekből sosem elég, kapunk is belőle rögtőn kettőt, az kell a népnek. Mivel a Barca időközben hárompontos előnyre tett szert a spanyol bajnokságban, a Realnak egyetlen mentsvára a BL marad, de mellette szól, hogy Mourinho a Portóval és az Interrel is nemzetközi kupát nyert a második évében. Az egóban is erős portugál edző előhúzza az Internél a Barca ellen sikerre vitt taktikát, a Nou Campban előadott bunkerfoci eredménye kilenc sárga, egy-egy piros és egy soványka, 1-0-s katalán diadal Messi tizenegyesével. Madridban aztán jön az elhárító hadművelet második felvonása, direkt hosszúra hagyott fű, folyamatos letámadás, pánikba eső Barca-védők, folyamatos szabálytalanságokkal kordában tartott Messi, a fontos meccseken tapasztalt stand-by üzemmódját levetkőző Ronaldo, aki előbb hosszabbításra menti a meccset, majd a Higuaínnak adott gólpasszal müncheni kirándulásra viszi magával a csapatát.

Döntő:
Bayern München (német) - Real Madrid (spanyol): A jövő évi Oktoberfestet előrehozzák májusra, Münchenben még a spanyol drukkerek is bőrnadrágot öltenek, ünnepelünk, szórakozunk, mulatunk, jók a pogramok, ahogy Gino mondaná. És hogy mi lesz a meccsen? A Bayern a hazai pályától fűtve nekimegy a Realnak, amely elhajol a megrendítőnek szánt pofonok elől, majd a kötelekhez szorítja a németeket, és elkezdi sorozni. Pepe véletlenül pont úgy lép rá Gomez sarkára, hogy a csatárt le kell cserélni, és amíg a Bayern a sorait rendezgeti, a két német, Özil és Khedira összehozza a Real vezető gólját. A hajrában Casillas is megmutatja, hogy nemcsak nézegeti a kalocsai mintás kesztyűt, hanem a rendeltetési célját is ismeri, bravúrral kiszedi Ribéry csavarását, a 87. percben pedig Kaká szólója mindent eldönt. A szurkolóknak mindent kidobáló Ronaldo alsógatyában emelgeti előbb Mourinhót, majd a kupát, José megint megcsinálta, de ezért ment Madridba, hogy meglegyen a jubileumi, tizedik BL-siker.