Vágólapra másolva!
Dúl a háború az Ajax Amsterdam  történetének két legsikeresebb trénere, Johan Cruyff és Louis van Gaal között. A klub vezetősége gyakorlatilag működésképtelenné vált, miután Cruyff a bíróságon támadta meg Van Gaal ügyvezető igazgatói kinevezését.

Az egykor nemzetközi szinten is rendkívül sikeres klub éveken keresztül képtelen volt bajnokságot nyerni, 2004 és 2011 között egyszer sem végzett az élen az Eredivisie-ben, ráadásul öt éven keresztül a Bajnokok Ligájába sem tudott bejutni. Februárban a vezetőség létrehozott egy bizottságot, amelynek az volt a feladata, hogy átvilágítsa az egyesület szerkezeti felépítését, és megpróbáljon választ találni arra, hogy az Ajax miért sikertelen. A testület élére pedig Cruyffot nevezték ki, aki 1987 óta semmilyen hivatalos pozíciót nem töltött be a klubnál, ennek ellenére véleményét Hollandia-szerte szinte szentírásként kezelik.

A jelentés elkészült, és a tízoldalas dokumentum alapvetően az utánpótlásképzés reformját tartotta a legfontosabb feladatnak. Radikális változásokat Cruyff sem tartott szükségesnek (hangsúlyozta, hogy a képzés során nagyobb súlyt kell fektetni a technikára, főleg a támadók esetében, és a korosztályos együtteseknél nem az eredmény a legfontosabb, hanem az, hogy minél jobban kiszolgálják a felnőttcsapatot), azonban a személyi állományt szinte teljesen le akarta cserélni, a megüresedő pozíciókat pedig a saját bizalmi embereivel (például Dennis Bergkamppal és Wim Jonkkal) akarta betölteni. A gond az volt, hogy az utánpótlásnál dolgozók majd mindegyikének élő szerződése volt, menesztésük közel egymillió euróba került volna, amibe a elnökség nem akart belemenni, és a március 31-i gyűlésen a teljes vezetőség lemondott.

Jogász, producer és üzletember a döntéshozók között

Miközben a csapat a pályán jól szerepelt, és hét év után ismét megnyerte a bajnoki címet, a háttérben hatalmi harc zajlott. A teljes vezetőség leköszöntét követően a taggyűlésen egy öttagú döntéshozói testületet választottak, amelynek az volt a feladata, hogy kinevezze az új ügyvezető igazgatót. Ebben a testületben Cruyff mellett Edgar Davids, Steven ten Have, Paul Römer és Marjan Olfers kapott helyet. Davidsot valószínűleg egyetlen futballkedvelőnek sem kell bemutatni, a többiek neve azonban nem túl ismerős. Olfers sportjogász, Römer televíziós producer, Ten Have pedig egy üzleti tanácsadó cégnél dolgozik - és mindannyian az Ajax pártoló tagjai.

Forrás: AFP

Cruyffnak (képünkön) természetesen megvolt a jelöltje az ügyvezetői igazgatói pozícióra, ő azt szerette volna, ha a klub egykori játékosa, Tscheu La Ling kerül az egyesület élére, aki visszavonulását követően sikeres üzletember lett - és 2007 óta a szlovák AS Trencín résztulajdonosa. A testület másik négy tagja azonban leszavazta Cruyff javaslatát, és ezzel patthelyzet állt elő, amit októberben majdnem sikerült feloldani. Akkor mind az öten megegyeztek abban, hogy Marco van Basten ideális megoldás lenne, azonban az utolsó pillanatban Cruyff olyan feltételekkel állt elő, ami szinte teljesen leszűkítette volna Van Basten jogkörét. Az egykori aranylabdás bármennyire is nagy híve Cruyffnak, ebbe nem ment bele.

Örök harag, de miért is?

Novemberben aztán váratlan fordulat következett: amikor Cruyff Barcelonába utazott, a többi négy tag az ő megkérdezése nélkül úgy döntött, hogy az ügyvezető igazgatói pozíciót Louis van Gaalnak ajánlja fel - aki örömmel fogadta el a felkérést. Az Ajaxszal 1995-ben BL-nyert tréner ugyan csak jövő nyáron kezdheti meg tevékenységét, mert addig szerződés köti a Bayern Münchenhez (amelynek ugyan már nem edzője, de a szerződés továbbra is érvényben van), ám a probléma nem ez volt. Van Gaal és Cruyff ugyanis évek óta nincsenek beszélő viszonyban, nem túlzás kijelenteni, hogy utálják egymást - hogy pontosan miért, azt senki sem tudja.

Hollandiában régóta találgatják, hogy a két szakember mióta van haragban egymással. Van, aki szerint ellentétük még a klub 1989 karácsonyán tartott partiján kezdődött (Van Gaal akkor a vezetőedző, Leo Beenhakker asszisztense volt, Cruyff pedig az FC Barcelona trénere), de ezt mindketten tagadják. Mások úgy vélik, hogy Van Gaal sikerei sértették Cruyff büszkeségét, neki ugyanis nem sikerült megnyernie a legrangosabb európai kupát edzőként az Ajaxszal, míg utódjának igen.

Van Gaal viszont azt mondta, hogy igazából akkor haragudott meg Cruyffra, amikor a Barcelona szakvezetőjeként dolgozott. "Az emberek nem is tudják, hogy min mentem keresztül, amikor a Barcelona edzője voltam. Cruyff hétről hétre kritizált, állandóan támadott a médián keresztül, és a drukkerek mindent elhittek neki, pedig semmi köze nem volt ahhoz, ami a csapatnál történt. Semmilyen felelősséget nem vállalt, és olyan sokszor bosszantott, hogy ezt sohasem fogom megbocsátani neki" - jelentette ki.

Forrás: AFP

Lehet, hogy mindenki megy

Egyvalami biztos: bármennyire is szívükön viselik az Ajax sorsát, képtelenek együtt dolgozni. "Először azt hittem, ez vicc, de kiderült, hogy nem az. Ezzel a döntéssel egy csomó emberből hülyét csináltak, többek között belőlem is. Egyvalami biztos: Cruyff és Van Gaal nem működik együtt" - nyilatkozta Cruyff, aki azt is nyilvánvalóvá tette, hogy nem mond le posztjáról, viszont nem egyezik bele Van Gaal kinevezésébe. Ráadásul szavait tett is követte, hiszen a haarlemi bírósághoz fordult, amely igazat adott neki, és ugyan törvényesnek nyilvánította Van Gaal kinevezését, ám addig felfüggesztette azt, amíg a klub taggyűlése nem szavaz róla.

Mindeközben a részvényesek tanácsának elnöksége felszólította az öttagú döntéshozói testületet, hogy mondjon le. "Nagyot csalódtunk bennük, és nemcsak a lemondásukat szeretnénk, hanem azt is, hogy többé ne vállaljanak hasonló feladatot a klubnál. Ez mind az öt tagra, tehát Cruyffra is vonatkozik" - állt a közleményben.

A haarlemi bíróság döntése értelmében azonban az ügyben a teljes tagságnak kell döntenie, vagyis a klubnak hamarosan újabb közgyűlést kell összehívnia annak érdekében, hogy rendeződjön a helyzet. "A klubon múlik, hogy mi fog történni. Vagy én távozok, vagy a döntéshozói testület másik négy tagja, vagy mind az öten megyünk" - nyilatkozott Cruyff.

www.global-soccer.eu