Vágólapra másolva!
A Real Madrid és a Barcelona szombat este idei hetedik egymás elleni meccsét játssza, és a tét óriási, mivel a madridiak egy győzelemmel sokak szerint behozhatatlan előnyre tehetnek szert a bajnokságban, és a Barcának mindenképpen nyernie kell, ha nem akar leszakadni. A Realnál José Mourinho számára egyetlen kérdés maradt, hogy Karim Benzemát vagy Gonzalo Higuaínt kezdesse ékként, míg Josep Guardiola gondolkozik, bevállalja-e a háromvédős felállást a Bernabéuban.

Ugyan még csak a 16. forduló következik a spanyol bajnokságban (ráadásul az első játéknap sztrájk miatt elmaradt), ennek ellenére sokak szerint a hét végén akár a bajnoki cím sorsa is eldőlhet a Real Madrid és az FC Barcelona szuperrangadóján.

Ennek a megállapításnak van alapja, elvégre az elmúlt hét idényben mindig az a klub lett az aranyérmes, amely megnyerte a két ősi ellenség első párharcát. Most egy madridi diadal jelentené azt, hogy az egyik csapat fél kézzel megragadja az aranyérmet - ha viszont a Barca nyer, akkor a pszichológiai előny lesz a katalánoknál.

Aki nyer, az bajnok

Amióta José Mourinho az edző, a Real hétszer csapott össze a Barcelonával, és ebből a hét mérkőzésből a madridiak csak egyet tudtak megnyerni: tavasszal a spanyol kupa döntőjében hosszabbítást követően győztek 1-0-ra. További két döntetlen mellett négyszer is a Barcelona örülhetett, ám most először fordul elő, hogy Josep Guardiola csapata jelentős hátrányban van a Reallal szemben.

A Realnak most 37, míg a Barcának 34 pontja van, azonban a katalánok egy mérkőzéssel többet játszottak - vagyis a madridiak előnye gyakorlatilag hat pont, és ha a Bernabéu-stadionban hazai győzelem születne, akkor a fór tovább nőne.

Ez a szituáció régóta ismeretlen a madridiak számára. Az előző két szezonban ugyan mind a kétszer a Real állt jobban a két csapat első egymás elleni bajnokija előtt, de 2009-ben és 2010-ben is csak egyetlen pont volt az előnye - és a rangadó után máris hátrányba került, hiszen mindkétszer a Barca nyert. Utoljára 2007-ben fordult elő, hogy a madridiak ennél nagyobb fórral várhatták a derbit: akkor a csapatok a 17. játéknapon a Camp Nouban találkoztak, és a meccs előtt a Real négy ponttal vezetett. A Madrid akkor idegenben is győzni tudott 1-0-ra, és ezzel hétpontosra növelte előnyét, amivel gyakorlatilag be is biztosította az aranyérmet.

A Barcának elég három hátvéd is?

Most egy madridi győzelem várhatóan hasonló következményekkel járna, hiszen a Real előnye kilenc pontra nőne. Márpedig ebben a spanyol bajnokságban ez szinte behozhatatlan: Cristiano Ronaldóék eddig 14 mérkőzés alatt mindössze öt pontot veszítettek, és a hátralévő meccseken kilencet kellene bukniuk ahhoz, hogy a Barca utolérje őket - miközben persze a riválisnak folyamatosan győznie kellene.

Ezt maguk a katalánok is érzik, nem véletlenül jelentette ki Daniel Alves, hogy a csapatnak nincsen több hibalehetősége, szinte kötelező nyerniük a Bernabéuban, ha aranyérmesek akarnak lenni. Ennek megfelelően a Real számára a döntetlen egyáltalán nem rossz eredmény. A kérdés már csak az, hogy Mourinho miként gondolkodik, elvégre sokak szerint a Realnak ennél nagyobb lehetősége ritkán lesz arra, hogy elkapja a Barcát. Guardiola csapata ebben a szezonban idegenben nem remekel, a bajnokságban hat találkozón mindössze nyolc gólt szerzett.

Forrás: AFP
Guardiola nem véletlenül feszült, nem szokott hozzá, hogy a Real meglóg csapata elől

A mérkőzés Mourinho és Guardiola párviadala is, és a két szakember között nem akármilyen taktikai sakkjászma várható. Guardiola az idény során többször is próbálkozott a háromhátvédes felállással, ami a véleménye szerint kiválóan alkalmas arra, hogy csapata még támadóbban futballozhasson, és még többet birtokolhassa a labdát, hiszen a középpályán létszámfölényben van. A 3-4-3-as szisztémai előnyei azonban nem feltétlenül semlegesítik a rizikóját: labdavesztésnél a védelem sokkal sebezhetőbb.

Márpedig a Real ebben a szezonban talán éppen a villámgyors kontrákban a legjobb. Ennek ellenére nincs kizárva, hogy a Barca mégis három védővel kezd a Bernabéuban, és a spanyol válogatott szövetségi kapitánya, Vicente del Bosque szerint ez a taktika működhet. "Amikor a Real edzője voltam, a Barca elleni BL-elődöntőben a háromhátvédes rendszert választottam, és megnyertük a trófeát. Guardiolának több alternatívája is van, és azt kell választania, amelyiket a legjobbnak gondolja" - nyilatkozta Del Bosque az Eurosportnak adott interjúban.

Madridi kérdés: kontra vagy letámadás

A madridiaknál a felállás nem kérdés, a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a Mourinho távollétében nyilatkozó pályaedző, Aitor Karanka kijelentette: a csapat 4-3-3-ban játszik, és a támadó trióban Cristiano Ronaldo, illetve Ángel di María helye biztos - a kérdés az, hogy a középcsatár Gonzalo Higuaín vagy Karim Benzema lesz.

Hogy melyikük kezd, az alighanem arra is utal majd, hogy Mourinho milyen felfogásban küldi pályára csapatát: ha Benzema szerepel, akkor a Real alighanem igyekszik letámadni, nyomás alá helyezni ellenfelét, ha viszont Higuaín kap lehetőséget, akkor valószínűbb, hogy a madridiak kissé visszahúzódnak, és a gyors ellentámadásokban bíznak. A Barca egykori focistája, Ronald de Boer szerint utóbbinak nagyobb az esélye: "Azt hiszem, a Barcelona igyekszik majd többet birtokolni a labdát, de a Real éppen ezt akarja majd" - mondta az El Paísnak.

Forrás: AFP
Mourinho biztosan tartogat valami meglepetést a Barcának

A madridi középpálya összetétele még érdekesebb lehet. A Real ebben a szezonban általában két védekezőbb és egy támadóbb felfogású középpályással játszott, utóbbi szerepkört Kaká és Mesut Özil is betöltötte. A Valencia elleni rangadón azonban egyikük sem szerepelt, és a középpályát Lassana Diarra, Sami Khedira és Xabi Alonso alkották, vagyis három defenzív játékos.

A spanyol sportsajtó "trivoténak" nevezte el ezt a felállást, amit most sem lehet kizárni: Diarra és Khedira már az ellenfél térfelén letámad, és igyekszik leszűkíteni a Barca számára a területet, megakadályozva a katalánok által szinte tökéletesre fejlesztett rövidpasszos játékot. Ehhez persze elképesztően jó kondíció kell, ám Mourinho már az előző szezonban is hasonlóval próbálkozott, amikor Pepét feltolta a középpályára, és a dolog addig működött is, amíg a madridiak bírták szuflával.

Variációs lehetőségekben tehát nincsen hiány, és a két tréner akár a mérkőzés közben is változtathat - a szombat mérkőzés taktikai szempontból is rangadó.

www.global-soccer.eu