Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel, a Forma-1-es Red Bull világbajnok pilótája Neymarnak, a brazil Santos fiatal támadójának adná a szezon legszebb góljáért járó Puskás-díjat.

Az AS című spanyol sportnapilap szerint a német autóversenyző, aki idén egymás után másodszor nyerte meg a vb-t, azt a találatot látta a legjobbnak, amelyen a válogatott csatár július 27-én, a Flamengo elleni rangadón a félpályáról indult, majd egy kényszerítő után visszakapta a labdát, ezt követően pedig egy elképesztő megkerülős csellel rázta le magáról védőjét és pörgetett a hálóba.

Neymar mellett az argentin Lionel Messi (Barcelona) és a brit Wayne Rooney (Manchester United) nyerheti el a trófeát.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfőn, a honlapján hozta nyilvánosságra az internetes szavazás három továbbjutóját, amelyből a győztest január 9-én, a szervezet zürichi gáláján nevezik meg.