Vágólapra másolva!
Kilenc csapat már nyugodtan várhatja a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulóját, hiszen biztosan ott van a legjobb 16 között, hét hely azonban még kiadó. Ezekért olyan sztárklubok is küzdenek, mint a Chelsea, a Manchester United, a Manchester City vagy a Borussia Dortmund. Előbbi kettőnek egyáltalán nem áll jól a szénája, a Chelsea-nek a Valenciát kell legyőznie a MU-nak pedig idegenben kell pontot szereznie a továbbjutáshoz. 

Amióta az UEFA megszüntette a második csoportkört a Bajnokok Ligájában, vagyis a legjobb 16 között egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem, azóta egyszer sem fordult elő, hogy a nyolcaddöntőben ne lett volna legalább három angol csapat.

A Premier League képviselői korábban is megbízható rendszerességgel kerültek be a legjobb tizenhatba, csak a 1999-2000-as szezonban fordult elő, hogy ebbe a fázisba csupán két angol csapat jutott be. Most viszont az is elképzelhető, hogy a nyolcaddöntőben egyetlen angol csapat lesz: az Arsenal már biztos továbbjutóként lép pályára a BL csoportkörének utolsó napján, a Chelsea, a Manchester United és a Manchester City viszont még izgulhat.

Mancini már Európa Liga-győzelemere gondol

Utóbbi van a legnehezebb helyzetben, hiszen sorsa nem csak a saját kezében van. A bajnokságban magabiztosan menetelő City hiába győzi le a biztos csoportelső Bayern Münchent hazai pályán, annak is szurkolnia kell, hogy a Napoli ne nyerjen a Villarreal otthonában. Mindez azért valószínűtlen, mert a spanyol csapat eddig mind az öt meccsét elveszítette. A manchesteriek trénere, Roberto Mancini szerint csapata a Bayern ellen sem változat játékán, támadó felfogásban futballozik, egyszersmind úgy véli, hogy a klub a mostani szezonban fizeti meg a tanulópénzt a BL-ben. "Jelenleg sok olyan csapat van a Bajnokok Ligájában, amelyik jobb nálunk. Nem véletlen, hogy a Chelsea tíz év alatt sem tudta megnyerni" - nyilatkozta a Sunday Telegraphnak, majd hozzátette: "Ha nem jutunk tovább, akkor az Európa Ligában folytatjuk, és megpróbáljuk azt megnyerni".

Ferguson lehűtené a svájci kedélyeket

A City számára az EL-ben való szereplés nem jelentene nagy tragédiát, hiszen a klub most játszik először a Bajnokok Ligájában, a városi rivális Manchester Unitednek viszont kifejezetten kínos lenne, ha nem jutna be a nyolcaddöntőbe. Ennek elkerüléséhet pontot kell szereznie szerdán az FC Basel otthonában, míg a svájciak csak egy győzelemmel léphetnek tovább, és üthetik ki a manchesterieket. Alex Ferguson - aki nem számíthat a hét végén megsérült Javier Hernándezre - úgy véli, hogy a találkozó kulcsa a labdatartás lehet. "Az egyetlen előnyünk, hogy az ellenfélnek nyernie kell. Mi viszont képesek vagyunk sokat birtokolni a labdát, és ez lehűtheti a hazaiak kedélyét."

A bázelieknek egyszer már sikerült meglepniük egy angol csapatot: a 2002-2003-as sorozatban a csoportkör utolsó mérkőzésén hazai pályán úgy játszottak 3-3-as döntetlent a Liverpoollal, hogy már 3-0-ra is vezettek, és bár az angolok végül egyenlítettek, az eredmény így is a svájciak továbbjutását jelentette. Egy iksz most kevés lenne, de a csapat ausztrál középpályása, Scott Chipperfield szerint így is kiverhetik a MU-t. "Nagyon sokan lebecsülnek bennünket, de a keretünk kiváló, majdnem mindenki válogatott, és nincsen veszítenivalónk" - jelentette ki.

Ki-ki meccset játszik a Chelsea és a Valencia

Az angol drukkerek jó hangulatát kedden a Chelsea alapozhatja meg, vagy ronthatja el attól függően, hogy sikerül-e kiharcolnia a továbbjutást. Frank Lampardéknak ehhez hazai pályán kellene nyerniük a Valencia ellen, amelynek viszont szinte biztosan elég egy döntetlen is a továbbjutáshoz. A szinte szót azért kell hozzátenni, mert ha a Stamford Bridge-en nem születik gól, a Leverkusen pedig nem kap ki Genkben, akkor a Chelsea az egymás elleni eredmények alapján, idegenben szerzett találattal megelőzné a Valenciát. Minden más pontosztozkodás viszont a spanyolok továbblépését jelentené, és az angol sajtó szerint ez esetben villámgyorsan véget érne a nyáron érkezett portugál André Villas-Boas karrierje a klubnál. Az edző nemcsak a sérült José Bosingwára nem számíthat, hanem Alexre és Nicolas Anelkára sem, miután utóbbi két játékos átigazolási kérelmet nyújtott be, hétfőn már külön edzettek a többiektől. A Chelsea a 2003-2004-as szezon óta mindig továbbjutott csoportjából, és egy korai búcsú alighanem próbára tenné a tulajdonos, Roman Abramovics türelmét.

Csak a gólzápor segíthet a Dortmundon

A topligás csapatok közül nem csak az angolok vannak nehéz helyzetben: a német bajnok Borussia Dortmund számára is szinte lehetetlen küldetés a továbbjutás kiharcolása. A dortmundiaknak egyrészt abban kell bízniuk, hogy az Arsenal idegenben megveri a görög Olimpiakoszt, ami még nem is olyan elképzelhetetlen (bár a londoniak már biztos csoportelsők, így Arsene Wenger valószínűleg pihentetni fogja legjobbjait), az viszont már sokkal kétségesebb, hogy a BVB tud-e legalább négy góllal nyerni az Olympique Marseille ellen (a németeknek erre azért van szükségük, mert Marseille-ben 3-0-ra kaptak ki). A dortmundiak azonban nem adják fel: "A bajnokságban nyertünk már 4-0-ra, 5-0-ra és 5-1-re is, miért ne sikerülne ez kedden is?" - tette fel a költői kérdést Robert Lewandowski. Talán azért, mert az ellenfél nem az Augsburg, a Köln vagy a Wolfsburg lesz, hanem a francia bajnok.

A keddi program

E csoport:
Chelsea (angol) - Valencia (spanyol) 20:45
Genk (belga) - Bayer Leverkusen (német) 20:45

a csoport állása:
1. Bayer Leverkusen 9 pont (már továbbjutott)
2. Valencia 8 (12-4)
3. Chelsea 8 (10-4)
4. Genk 2

F csoport:
Olimpiakosz (görög) - Arsenal (angol) 20:45
Borussia Dortmund (német) - Olympique Marseille (francia) 20:45

a csoport állása:
1. Arsenal 11(már továbbjutott)
2. Olympique Marseille 7
3. Olimpiakosz 6
4. Borussia Dortmund 4

G csoport:
FC Porto (portugál) - Zenit (orosz) 20:45
APOEL Nicosia (ciprusi) - Sahtar Donyeck (ukrán) 20:45

a csoport állása:
1. APOEL Nicosia 9 pont (már továbbjutott)
2. Zenit 8
3. FC Porto 7
4. Sahtar Donyeck 2

H csoport:
FC Barcelona (spanyol) - BATE Boriszov (fehérorosz) 20:45
Viktoria Plzen (cseh) - AC Milan (olasz) 20:45

a csoport állása:
1. FC Barcelona 13 pont (már továbbjutott)
2. AC Milan 8 (már továbbjutott)
3. Viktoria Plzen 4
4. BATE Boriszov 2

A szerdai program

A csoport:
Manchester City (angol) - Bayern München (német) 20:45
Villarreal (spanyol) - Napoli (olasz) 20:45

a csoport állása:
1. Bayern München 13 pont (már továbbjutott)
2. Napoli 8
3. Manchester City 7
4. Villarreal 0

B csoport:
Lille (francia) - Trabzonspor (török) 20:45
Internazionale (olasz) - CSZKA Moszkva (orosz) 20:45

a csoport állása:
1. Internazionale 10 (már továbbjutott)
2.Trabzonspor 6
3. CSZKA Moszkva 5 (7-7)
4. Lille 5 (6-6)

C csoport:
FC Basel (svájci) - Manchester United (angol) 20:45
Benfica (portugál) - Otelul Galati (román) 20:45

a csoport állása:
1. Benfica 9 (7-4) (már továbbjutott)
2. Manchester United 9 pont (10-6)
2. 3. FC Basel 8
4. Otelul Galati 0

D csoport:
Dinamo Zagreb (horvát) - Olympique Lyon (francia) 20:45
Ajax Amsterdam (holland) - Real Madrid (spanyol) 20:45

a csoport állása:
1. Real Madrid 15 (már továbbjutott)
2. Ajax Amsterdam 8
3. Olympique Lyon 5
4. Dinamo Zagreb 0.