Vágólapra másolva!
Batik Bence lehet a Ferencváros labdarúgócsapatának első téli igazolása, miután a fiatal játékos már napok óta az Üllői úton edz.

A 18 éves középpályás az NB II-es Szeged együttesében az ősszel alapember lett, kilenc meccsen három gólt szerezve a csapat egyik legjobbja volt, de a szerződéshosszabbításról szóló ajánlatot nem fogadta el, ezért kikerült az első keretből.

Batik Bence a megyei I. osztályban Kiskundorozsmán, illetve az NB I-es UTC futsalcsapatában is játszott azóta, a Delmagyar.hu szerint érdeklődött iránta a Videoton, a Győr, a Paks és a Békéscsaba is, edzett az MTK-nál, ahol Garami József vezetőedző marasztalta őt, de végül a Fradihoz került, ahol napok óta együtt készül a csapattal.

"A Fradi azért csak a Fradi" - kezdte a Delmagyar.hu-nak Batik. "Az egykori szegedi és ferencvárosi játékos, Schultz Levente képvisel, az első csapat keretéhez kerülhetek, de nem szeretnék semmit sem elkiabálni, ezért beszélek még mindig feltételes módban. Ami biztos, a héten Székesfehérváron egy tüzetes orvosi vizsgálat vár rám, utána megköthetjük a szerződésem. Iskolámban nem lehet akadály a költözés, hiszen magántanuló vagyok. Most az a lényeg, minél többet játsszak, ám azt még nem tudom, erre az NB I-es, az NB II-es vagy az U19-es Fradiban lehet a legnagyobb esélyem."