Vágólapra másolva!
A Chelsea elfogadta két labdarúgója, Nicolas Anelka és Alex távozásra vonatkozó kérelmét, így mindketten eligazolhatnak januárban a csapattól.

"Ez azonban nem jelenti azt, hogy a klubváltás meg is fog történni" - mondta Andre Villas-Boas, a londoniak vezetőedzője, aki hozzátette, a tervekkel kapcsolatos párbeszéd korrekt és őszinte volt a felek között.

Az edző hozzátette: a kialakult helyzetre való tekintettel a két futballista külön edz majd a többiektől, ha azonban valamelyikük mégis a klubnál maradna, ismét a társaival együtt edzhet majd.