Vágólapra másolva!
Czeglédy Csaba, Aczél Zoltán ügyvédje szerint a védence ellen "felhozott vádak nem állhatnak meg". Az edző - aki ellen  kötelességszegés és vesztegetés a vád - esetleges előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a  Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Az ügyvéd szerint Aczéllal kapcsolatban soha nem vetődött fel a sportszerűtlengés. "Két futballista mégis úgy határozott, hogy Aczél Zoltánt belekeveri egy olyan 'kabátlopási' ügybe, amelyből nem lehet jól kijönni. A vád szerint Aczél Zoltán is tudott, sőt aktív résztvevője volt annak, hogy a Siófok ne jusson be a Magyar Kupa fináléjába, illetve, hogy essen ki a honi élvonalból" - áll az ügyvéd pénteki sajtóközleményében.

Czeglédy Csaba szerint az a vád, hogy Aczél "vesztes" összeállításban küldte pályára csapatát, egyszerűen nem igaz, ugyanis a Siófok szinte ugyanazzal a kezdőcsapatával játszott mind a Magyar Kupa, mind pedig az NB I-es meccseken. A közlemény kiemeli, hogy a vád szerint a Siófoknak a Zalaegerszeg elleni meccs előtt már nem volt esélye az élvonalbeli tagságának meghosszabbítására.

Czeglédy szerint ez sem fedi a valóságot, ugyanis abban az esetben, ha a Siófok megnyerte volna utolsó két bajnokiját, a Nyíregyháza vagy a Kispest pedig elvesztette volna azokat, úgy pontazonosság miatt - mivel több győztes mérkőzésük lett volna a sárga-kékeknek - a Siófok maradt volna benn az NB I-ben.

A sajtóközlemény szerint Aczélnak a pénz miatt sem állhatott szándékában búcsúzni az élvonalból, mert "a Siófoknál egy győztes meccsért 100 ezer forintot kapott volna. Volna, ha a csapat kivívja a bennmaradást. A tréner tehát emiatt is ellenérdekelt volt abban, hogy a csapat búcsúzzon a legmagasabb osztálytól."

Az OTP Bank Ligában érdekelt Szombathelyi Haladás vezetőedzőjét szerdán azért állították elő Székesfehérváron, mert a vádak szerint még 2009-ben, a Siófok trénereként a Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntő, illetve a ZTE-Siófok bajnoki előtt elfogadta két játékosa, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, miszerint 4000 euró ellenében ő is részt vesz a mérkőzés eredményének befolyásolásában.

A vád szerint Aczél, tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze és a ZTE elleni meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót. A Honvéd elleni összecsapásra az elkövetői kör Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti összeget nem fizették ki nekik.