Vágólapra másolva!
Ifjabb Bene Ferencet nevezték ki szerdán a labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard Pápa Termál FC vezetőedzőjének.

A klub a honlapján közölte szerdán, hogy az U18-as válogatottat irányító Bene váltja a kispadon Véber Györgyöt, akivel hétfőn közös megegyezéssel bontott szerződést az OTP Bank Ligában a kilencedik helyen álló csapat vezetősége.

Bene korábban dolgozott már Pápán, akkor Zoran Kuntic pályaedzője volt, akivel később a Ferencvárosnál is együtt ültek a kispadon. Bene édesapja csapatánál, Újpesten is megfordult pályaedzőként, és két részletben az NB II-es Kozármislenyt is irányította. Az MLSZ 2010 augusztusában nevezte ki az utánpótlás válogatott élére.