Vágólapra másolva!
Gera Zoltán a West Brom keddi tartalékmeccsén szembesült azzal, hogy nincs olyan jó erőállapotban, mint gondolta, ezzel együtt húsz percre már kész beszállni a Premier League-ben is. Roy Hodgson szerint kockáztatniuk kell a játékos bevetésénél, mert csakis a meccsrutinnal nyerheti vissza a tökéletes fizikai állapotát.

A nyáron megműtött Gera kedden az Arsenal elleni tartalékbajnokin ellen tért vissza a pályára, és egy félidőt játsszva egy gólpasszal valamint egy góllal vette ki a részét a 3-1-es győzelemből.

A WBA honlapja szerint Gera időutazásban részesült, hiszen a klub szurkolói hosszú idő után újra a nevét skandálva éltették a gólja után.

A magyar válogatott csapatkapitánya úgy fogalmazott, a keddi meccs megmutatta számára, hogy komoly meccshiánnyal küzd, ezzel együtt már a jelenlegi állapotában is be tud vállalni legalább 20 percet a Premier League-ben.

"A meccs előtt azt hittem, hogy jobb állapotban vagyok, de rájöttem, hogy még rengeteget kell dolgoznom" - idézte a klub honlapja Gerát. "A bokám remekül szuperált tegnap este, innentől kezdve a fizikai állapotomon múlik minden. Boldog lennék, ha játszanék a Villa ellen, de ha nem, az se baj. A teljes meccset nem bírnám, de 20-30 perc talán menni fog."

A West Bromot irányító Roy Hodgson sem tartja kizártnak Gera visszatérését: "Nem hinném, hogy korai lenne az első csapatban játszania. Hogy visszanyerje a teljes erőnlétét, az újabb hetekig tartana, úgyhogy vállalnunk kell a kockázatot, akkor is ha még nem teljesen fit. A megfelelő erőállapotát kizárólag úgy tudja visszanyerni, ha játszatjuk."

Gera a West Brom eddigi teljesítményéről, és a jelenlegi pozíciójáról is beszélt. "A rajt nagyon nehéz volt, mert hiába játszottunk jól, rendre kikaptunk a nagycsapatoktól. De legutóbb, amikor nagyon fontos volt, sikerült győznünk. Úgy látom, a keret tele van remek játékosokkal, így biztos vagyok benne, hogy jönni fognak a pontok a folytatásban. Nem lesz könnyű bekerülnöm a csapatba, mert olyan kiváló középpályásaink vannak, mint például Graham Dorrans, aki szintén csak a tartalékban játszott kedd este."

A Premier League-ben 8 ponttal 12. helyen álló West Brom szombaton 16.00-kor játszik az Aston Villa otthonában.