Vágólapra másolva!
Szilágyi Sándor, a DVSC cégvezetője szerint ha a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) úgy dönt, hogy az Oláh Gábor utcai stadionban barátságos mérkőzésre sor kerülhet, akkor a klub és a város részéről ennek semmi akadálya.

A sportvezető a DVSC hivatalos weboldalának nyilatkozva hozzátette: csakis barátságos mérkőzésről lehet szó, ehhez ugyanis elegendő lenne az MLSZ engedélye.

Képíró János, a DVSC biztonsági igazgatója elmondta, hogy az Oláh Gábor utcai stadion biztonsági szempontból minden előírásnak megfelel, így ez nem lehet kizáró ok.

Egervári Sándor szövetségi kapitány a Sport Televízió Harmadik félidő című műsorában vasárnap azt mondta, hogy a remek hangulat miatt a válogatott szívesen játszana Diósgyőrben és Debrecenben, de a tréner hozzátette: az infrastrukturális lehetőségek miatt erre kevés esélyt lát.

A felnőttválogatott utoljára 2002. április 17-én játszott Debrecenben, akkor a csapat 5-2-re kikapott Fehéroroszországtól.