Vágólapra másolva!
Patrice Evra azt állítja, hogy Luis Suárez rasszista szavakkal provokálta őt a szombati Liverpool-Manchester United meccsen (1-1). Az angol szövetség vizsgálatot indított az ügyben.

"Rengeteg kamera rögzítette a mérkőzést, vissza lehet nézni, hogy egy bizonyos szót legalább tízszer is kimondott" - nyilatkozta a Canal Plus csatornának a United francia védője, aki szerint a bíró is tudta, hogy a Liverpool uruguayi csatára rasszista megjegyzésekkel próbálja őt kizökkenteni. "Úgy érzem, megtámadtak, és remélem, hogy megbüntetik ezért Suárezt" - tette hozzá Evra.

Andre Marriner játékvezető a meccs jegyzőkönyvébe is beleírta Evra vádjait, az angol szövetség pedig vizsgálatot indított az ügyben.

Suárez közleményben tagadta, hogy rasszista szavakat mondott volna Evrának vagy bármelyik manchesteri futballistának.

Forrás: AFP/Andrew Yates
Patrice Evra és Luis Suárez a szombati mérkőzésen