Vágólapra másolva!
Győzelmet vár kedden a finnek elleni utolsó Európa-bajnoki selejtezőn Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki még nem hirdetett csapatot, de meglehet, hogy a kezdőbe jelöli a Videoton játékosát, Sándor Györgyöt. A Puskás Ferenc-stadionban rendezendő találkozónak nincs komolyabb tétje, ugyanis a svédek pénteki finnországi sikerével biztossá vált, hogy a magyarok a csoport harmadik helyén végeznek.

"A magyar válogatott számára nincs olyan, hogy barátságos mérkőzés. Minden körülmények között a győzelemre kell játszani, mivel egy egész országot képviselünk" - nyilatkozta Telkiben a szakember. "Ez a csapat a maximumra törekszik, így az utolsó találkozóján is szeretné kiszolgálni a közönséget."

A tréner szerint álomszerű lenne, ha a finnek legyőzésével a válogatott 21 ponttal zárná az Eb-selejtezős csoportot, még akkor is, ha a továbbjutásról lecsúszott.

Az már korábban eldőlt, hogy a selejtezősorozat legeredményesebb magyar játékosa, a hat gólt jegyző Rudolf Gergely kihagyja a 20 órakor kezdődő mérkőzést, ugyanakkor a kulcscsonttörése után felépülő Dzsudzsák Balázs játékára számít a kapitány, igaz, valószínűleg csak csereként lép pályára az Anzsi Mahacskala szélsője.

"Balázs egyelőre még nem kilencvenperces játékos, de nagy kockázatot nem vállalunk azzal, ha pályára küldjük. A második félidőben abban a reményben állhat majd be, hogy hozzá tud tenni a játékhoz" - fogalmazott a szakember.

Egervári Sándor szokásához híven csak a délelőtti átmozgató edzést követően hirdeti majd ki kezdőcsapatát, ugyanakkor a sajtótájékoztatón elmondta, hogy várhatóan ott lesz az együttesben Sándor György, a Videoton hatszoros válogatott futballistája. "Úgy gondolom, a találkozónak egyéni szinten is van tétje, ugyanis azoknak a játékosoknak, akik esetleg bekerülnek az együttesbe, bizonyítaniuk kell, és meg kell hálálniuk a bizalmat" - mondta a székesfehérvári középpályás.

Juhász Roland csapatkapitány szerint is győzni kell: "Ez egy épülőben lévő csapat, és minden egyes lehetőséget meg kell ragadnunk ahhoz, hogy előrelépjünk. Remélem, ez kedden is sikerül, és jó eredménnyel párosul."

Miután a magyar válogatott nem lesz ott a jövő évi lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-n, kevés lehetősége lesz mérkőzést játszani, ugyanakkor a sportági vezetés már dolgozik a folytatáson: a tervek szerint november 11-én és 15-én is pályára lép a csapat. A két dátum valamelyikén vélhetően Lengyelországban játszik majd a csapat, az Európa-bajnokság egyik helyszínén, a másik időpontra pedig még ellenfelet keresnek a válogatottnak olyan csapatok közül, amelyek szintén lemaradtak az Eb-szereplésről. Jövőre, február 29-én Győrben Bulgáriát fogadja a magyar csapat, majd júniusban, nem sokkal az Eb előtt játszik még felkészülési mérkőzést.