Vágólapra másolva!
A történelem ugyan összeköti őket, de a sportpályákon kemény csaták dúlnak a svédek és a finnek között, akiknek pénteki Eb-selejtezője sorsdöntő jelentőséggel bír a magyar labdarúgó-válogatott számára. A finn sportolók ismerői szerint dolgozik bennük egy bizonyítási kényszer az őket egy kissé lenéző svédekkel szemben, ezért valószínűleg mindent beleadnak majd, a svédeknek viszont jobb csapatuk van. 

Pénteken 21 Európa-bajnoki selejtezőt rendeznek, és bár a magyar válogatott nem lép pályára, lesz miért izgulniuk a magyar szurkolóknak is. Egervári Sándor csapatának ugyanis csak akkor marad esélye a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére, ha Finnország legalább egy döntetlent játszik a svédekkel az este 18.15-kor kezdődő meccsen, Helsinkiben. A papírforma alapján erre ugyan kevés az esély, de a két ország rivalizálása miatt a finnek nem veszik könnyedén a mérkőzést.

Finnország és Svédország történelme szorosan összefonódik, sőt részben közös, mivel a mai Finnország területe évszázadokon keresztül svéd fennhatóság alá tartozott. 1809-ben a finn területeket Oroszország foglalta el, és létrehozta a Finn Nagyhercegséget. Finnország csak 1917-ben kiáltotta ki függetlenségét, és a második világháború idején hadban állt a Szovjetunióval, amely során Svédországból mintegy nyolcezer önkéntes harcolt a finnek oldalán.

A szoros történelmi kapcsolatoknak a mai napig megvan a hatása: a svéd jelenleg is hivatalos nyelv Finnországban, Lappföldön pedig szinte nem is létezik határ a két ország között, és akad olyan golfpálya is, amelynek egy része Finnországban, egy része pedig Svédországban van.

"Nem lehet összehasonlítani a finn-svéd viszonyt a magyar-románnal, mert utóbbit főleg az indulatok jellemzik, míg a svédek és a finnek nem utálják egymást. A két országnak a közös történelem miatt is sajátos a viszonya, a svédek kicsit mindenben a finnek előtt vannak, így mindig különös hangulata van a két ország egymás elleni meccseinek" - mondta az [origo]-nak Gruborovics Tamás, a finn JJK középpályása, aki öt és fél éves kora óta él Finnországban.

"A finnekre és a svédekre mondják, hogy óriási ellenségek, meg azt is, hogy nagy barátok, igazából egyik sem felel meg a valóságnak" - vázolja a helyzetet Ganxsta Zolee rapper, a finn hokiválogatott talán legismertebb és valószínűleg legfanatikusabb magyar szurkolója. "A finnek a múlt miatt haragszanak az oroszokra, de a svédek iránt máshogy éreznek, folyamatosan megy a szívatás a két nemzet között, de ez nem csap át gyűlöletbe. A finnek folyton szidják a svédeket, de ha egy kocsmában bajba kerülne egy svéd, és finnek is vannak a közelben, biztos vagyok benne, hogy mellé állnának. A svédekre jellemző, hogy lenézik a szomszédot, kicsit úgy tekintenek rájuk, mint egy szerencsétlen kistesóra, ezért a finnek állandóan bizonyítani akarnak, legyen szó akár fociról, akár hokiról."

Noha a két ország között nem ellenséges a viszony, és a rivalizálás is inkább baráti, ez nem azt jelenti, hogy nem veszik véresen komolyan az összecsapásokat a sportban. Eddig ez elsősorban a jégkorongban és az atlétikában nyilvánult meg, ahol a finnek felveszik a versenyt a svédekkel. 2006-ban ez a két válogatott vívta a torinói olimpia fináléját, és a svédek hatalmas küzdelemben 3-2-re nyertek.


Finnország eddigi két vb-győzelme során a döntőben egyaránt a svédeket verte meg: először 1995-ben éppen Svédországban nyert, idén májusban pedig 6-1-re győzött.


"A két győztes vb-döntőben összesítésben 10-2-re nyertek a finnek, ennek a fele is elég lenne most" - mesélte a rapper. Az idei 6-1-es vereség nagyon megalázó volt a svédeknek, jó időbe fog telni, mire kiheverik. A két nemzet mindig figyeli egymást a vébéken, olimpiákon, nagyon tudnak örülni annak, ha a másik korán kiesik, de a finnek úgy vannak vele, ha bejutottunk a döntőbe, akkor jussanak be a svédek is, játsszuk velük a legfontosabb meccset. Azért azt, hogy a zrika komolyra tud fordulni, mutatja a svéd kapus, Tommy Salo esete, aki a 2002-es olimpián hatalmas potyagólt kapott a fehéroroszok ellen, a svédek emiatt nagy meglepetésre kiestek, mire a lapok szétszedték Salót, árulónak nevezték, azt mondták rá, ilyen névvel nem is lehet svéd, a finnek meg közben röhögtek, hogy volt egy beépített emberünk, aki kiejtette a szomszédot."

Az atlétikai viadal tradíció és presztízs

Nemcsak a jéghokiban, hanem az atlétikában is nagy a versengés a két ország között. A sportágban alapvetően a finnek számítanak erősebbnek, 1925-ben az ő kezdeményezésükre indult az immár hagyományos finn-svéd atlétikai viadal, amelyet 1939 óta minden évben megrendeznek vagy Helsinkiben vagy Stockholmban (egy időben a göteborgi stadion is helyszínt adott a versenynek), és hatalmas presztízzsel bír mindkét országban. A svédeknél Finnkampennek, a finneknél pedig Suomi-Ruotsi-maaottelunak nevezett viadal rengeteg nézőt vonz, az idén több mint 50 ezren látták.

Minden versenyszámban három-három atléta indul (a váltókban mindkét ország egy csapatot indít), a helyezésekért pedig pontok járnak, amelyeket összeadva kialakul a végeredmény. Idén a férfiaknál a finnek nyertek 206-194-re, a nőknél pedig Svédország győzött 225-182-re. A szisztémának köszönhetően még egy ötödik hely is nagyon sokat érhet, ezért a versenyzők alaposan odateszik magukat.

Nagyon komolyan veszik a versenyt, és főleg középtávfutó számokban szokott előfordulni heves tülekedés, lökdösődés: 1992-ben például a férfiak 1500 méteres versenyében a befutó után mind a hat indulót kizárták szabálytalanság miatt.


Ibrahimovic is játszott a legutóbbi finn győzelem idején

A labdarúgásban a rivalizálás azért nem annyira erős, mert a svédek hagyományosan sokkal jobbak a finneknél. Finnország első hivatalos labdarúgó-mérkőzését Svédország ellen játszotta még 1911-ben, a végeredmény pedig 5-2-es vereség volt. Az első finn győzelemre 1934-ig kellett várni, pedig a két válogatott sokszor találkozott egymással: 1920-tól kezdve minden évben legalább egyszer összemérték erejüket. Az évenkénti barátságos mérkőzések egészen 1980-ig tartottak, azóta viszont sokkal ritkábbak a finn-svéd összecsapások: 1986 óta mindössze tízszer találkoztak - pedig előtte 74 alkalommal játszottak egymással.

Az összesített mérleg a svédeknek kedvez, az eddigi 84 találkozóból 64-et megnyertek, és 11 döntetlen mellett a finnek csak kilencszer tudtak győzni. Ilyen legutóbb 2001-ben volt, amikor Finnország idegenben nyert Svédország ellen 1-0-ra - a meccs érdekessége az volt, hogy teremben, a jönköpingi Tipshallenben rendezték, 2196 néző előtt. Ebből is sejthető, hogy egyik válogatott sem a legerősebb összeállításában szerepelt, bár a svédeknél Zlatan Ibrahimovic is pályára lépett. Az AC Milan jelenlegi klasszisa akkor még csak 19 éves volt, még otthon játszott a Malmőben, és az volt a második válogatottsága. A svéd csapatban senki sem játszott, aki ez előtt egynél többször volt válogatott, ami szintén mutatja, hogy melyik válogatott vette komolyabban az összecsapást.

Forrás: AFP

A svédek a 2004-es Európa-bajnokságon egy nagyon is barátságos döntetlent játszottak a dánokkal, amiről előre tudni lehetett, hogy mindkét csapatnak megfelelő eredmény, és így mondhatni kigolyózták az olaszokat. Gruborovics szerint ettől ezúttal nem kell tartani, mert a finnek az idegenbeli 0-5 miatt revánsot akarnak venni a svédeken, és a mostani csapatban sok olyan fiatal szerepel, aki bizonyítani akar Mixu Paatelainen kapitánynak.

"A svédek talán túlzottan is magabiztosak, a finnek pedig most építenek új csapatot, és kellenek neki az olyan bravúrok, mint amit a magyar csapat ért el a svédek ellen. A döntetlent tartom reálisabbnak, bár ha a finnek nyernének, akkor mindenki jól járna, a magyaroknak is maradna esélyük, és az itteni focit is fellendítené. Kicsit félek attól, hogy ha a finnek most meglepetést okoznak, és nyernek, akkor a magyarok elszúrják az utolsó meccset, bár úgy tűnik, most eléggé egyben van a csapat, az önbizalmukat biztos felturbózta, hogy a sok hiányzó ellenére összejött a svédek elleni bravúr. A finneket ismerve biztos, hogy örülnének, ha keresztbe tehetnének a svédeknek, de én örülnék neki a legjobban, ha besegítenének a magyar válogatottnak" - mondta az idényben szerzett 15 góljával a góllövőlista harmadik helyén álló Gruborovics.

www.global-soccer.eu