Vágólapra másolva!
Valószínűleg vétett a doppingszabályok ellen az 1966-os focivébén ezüstéremig jutott német válogatott három játékosa.

A FIFA orvosi bizottságának akkori elnöke, Mihailo Andrejevic levélben írta le, hogy a focisták mintáiban ephedrine-t tartalmazó gyógyszer nyomaira bukkantak. Az ephedrine a legkisebb mennyiségben is tiltottnak számított.

Az 1966 novemberében írt levélre a berlini Humboldt Egyetem kutatócsoportja bukkant rá, Andrejevic az akkori NSZK atlétikai szövetségét irányító Max Danznak írta sorait.

Az 1966-os világbajnokságon a német válogatott a döntőig jutott, ahol 4-2-re kikapott a házigazda angoloktól. Ez volt az első olyan vb, ahol a FIFA doppingvizsgálatokat végzett a játékosokon.

Korábban a Lipcsei Egyetem egyik tanulmányából az is kiderült, hogy a német labdarúgó-válogatott több tagja is metamfetamint kapott az 1954-es világbajnokság magyarok elleni döntőjének a szünetében. Ám hiába, miután a tiltott szereket felsoroló első listát csak az 1960-as években alkották meg.