Vágólapra másolva!
Menesztették posztjáról Jim Jefferiest, a skót élvonalban szereplő Hearts labdarúgócsapatának vezetőedzőjét az angol Sky Sports televízió sportportáljának értesülése szerint. Az együttes csütörtökön a Pakssal játszik visszavágót az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójában.

A skót csapat vasárnap hazai környezetben szenvedett 1-0-s vereséget a Dundee Unitedtől, így - beleértve az előző évadot - március 19., azaz tizenegy összecsapás óta nem tudott nyerni a bajnokságban.

Jefferies összesen 61 mérkőzésen dirigálta a csapatot, ezeken 25 győzelmet ért el. A szakvezető 1995 és 2000 között már irányította az edinburghi csapatot, majd 2010 januárjában lett újra a Hearts trénere, amikor is László Csabát váltotta.

A Paks múlt csütörtökön 1-1-es döntetlent játszott a Hearts csapatával Székesfehérváron.