Nyilasi Tibor: A magyar futball sorsa a következő három évben dől el

Vágólapra másolva!

Ha edzői ambíciói lennének, már keresztül-kasul átjárta volna az NB I-et, és kilencszer kirúgták volna, állítja Nyilasi Tibor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) sportágfejlesztési igazgatója. A 2002 óta az utánpótlásban dolgozó szakember szerint vissza kell szerezni azt a tudást, amelyet az 50-60-70-es években még a magyarok oktattak a világnak. Úgy véli, nagyon kevés a zseniális tehetségünk, de ha a magyar klubok bevállalnák a tempófutballt, egy pillanat alatt jobb lenne a játék. Paulo Sousa érkezése megránthatja az NB I-et, Dzsudzsák oroszországi szerződését úgy kommentálta: négymilliárd forint mellett nem lehet elsétálni.

- Évekig Nyilasi Tiborral ijesztgették a klubokat, aki majd jön, és rendet tesz, aztán a kispad helyett 2002 és 2007 között az MLSZ-ben vállalt munkát, és utánpótlásért felelős szakfelügyelőként dolgozott, majd tavaly szinte ugyanerre a területre tért vissza. Hogyan jött a felkérés?
- A 2002-2007 közötti öt évre úgy tekintek vissza az életemben, mint egy jelentős időszakra, de nem csak azért, mert az én koromban az öt év már annak számít. Akkor tanultam és ismertem meg az utánpótlás világát, a Mezey György és Both József által összeállított Bozsik-programot. Ezáltal részese lehettem sok olyan történésnek, amely a javamat szolgálta, legfőképpen az 1989-es születésűekből álló utánpótlás-válogatott sikersorozatára vagyok büszke. Az ugyanúgy kezdődött, mint a mostani 14-15 évesekkel. Talán az akkori sikerek miatt hívott fel Csányi Sándor elnök épp egy évvel ezelőtt. Megkért, menjek el hozzá, beszélgettünk másfél órát a futballról. Két héttel később ismét hívott, akkor kérdezte meg, lenne-e kedvem egy ilyen dologban részt venni.

- Akkor már a Bozsik-programról volt szó?
- Nem, akkor azt a felállást vázolta, amit a FIFA és az UEFA ajánlásnak szánt: szövetségi modellben létre kell hozni egy sportágfejlesztési egységet, engem ennek a vezetésére kért fel. Kértem két napot, utána mondtam igent. Nem idegenkedtem a feladattól, amikor a hőskorban edzősködtem, akkor is inkább a fiatalokat szerettem, mert fogékonyabbak voltak, könnyebben lehetett velük dolgozni. A 2002-2007 közötti időszak után úgy éreztem, most már megvan az ismerettár, amelyre lehet építeni. De előbb a csapatot kellett összeraknom, megtalálni azokat az embereket, akik a maguk területén a legjobbak.

- 2002 óta csak ilyen területen dolgozott, ez azt jelenti, az edzői munkáról végleg lemondott?
- Ebben a világban, amikor a pénz mindent felülír, ha edzői ambícióim lennének, akkor én már keresztül-kasul átjártam volna az NB I-et, kirúgtak volna kilencszer, és tizedszerre visszatértem volna oda, ahonnan először elküldtek. Aki ebbe az ördögi körbe belép, ez vár rá. A szerepvállalásról csak annyit, hogy aki 36 évesen a Ferencvárosban vezetőedzőséget be mer vállalni, annál nagyobb bátorság nem kell. Ezzel le is vetem azt a gúnyát magamról, hogy félnék bármilyen feladattól. Aki ezt mondja, jelentkezzen a Fradinál 36 évesen, vállalja el mindenfajta edzői rutin nélkül a poklot és a mennyországot. Az ember ott gyorsan kijárta az élet futballiskoláját. Én 2002-től megszerettem a fiatalok világát, lubickolok a gyerekek között. Amikor el voltam foglalva, nem foglalkoztam azzal, hogy edzősködjek. Nagyon jól éreztem magam akkor, és most is.

- A Bozsik-program 2002-ben indult, ám egy évvel később anyagi gondok miatt félbeszakadt. A második ütem indítására 2004 októberében került sor, ez 2006 februárjáig tartott. A mostani utánpótlás-válogatottak rossz szereplése, az, hogy az U21-esek nem élték túl a csoportkört Toulonban, és elbukott az U17-es és az U19-es válogatott az Eb-selejtezőkön, mennyire tudható be annak, hogy ez a törekvés öt éve félbeszakadt?
- Nem szeretnék visszamutogatni, bár nekem megvannak azok a papírok, amelyekben leírtuk, milyen veszélyek vannak az utánpótlásban, mert a korosztályok egyre gyengülnek, és ha nem lesz szemléletváltás, komoly problémák adódnak. Sajnos az élet bizonyította, hogy van három-négy olyan korosztályunk, amely lemaradt, és csak most, az 1997-98-asokkal lehet magunkhoz térni. Ehhez az kell, hogy a klubok és a szövetség együtt gondolkodjon.

- Simon Attila, a szombathelyi Illés Akadémia szakmai igazgatója majdnem ugyanezt nyilatkozta az [origo]-nak. Azt mondta: "A mostani U15-ös korosztály az, amely az 1989-as születésűekhez hasonló eredményeket érhet el, és az utánuk jövők rendre Eb-döntős szereplésre esélyesek lesznek."
- Így van, a kiválasztók megvoltak, minél lejjebb megyünk, és látjuk a kicsiket, annál jobban ki tudjuk emelni azokat a tehetségeket, akikre lehet építeni. Ezek a gyerekek fogják demonstrálni a magyar futball erejét. Tudomásul kell venni, hogy olyan zseniális futballista, mint annak idején Albert Flórián vagy Farkas János volt, nagyon kevés van. Éppen ezért a tehetségeinket óvatosan kell kiemelni, finoman kell velük foglalkozni.

- Hogyan lehet rávenni a gyerekeket és persze a szülőket, hogy a srácok sportoljanak, és a focit válasszák? Mennyivel vonzóbb alternatíva a sport, mint bármi más szórakozási lehetőség?
- Kicsi korban óriási az igény arra, hogy futballistává válj. A tavaszi eseményeinken programonként közel ezer gyerek vett részt, az OTP-Mol tanévzáróján ezerkétszázan érkeztek az ország minden szegletéből. Ez jelzi, hogy a futball népszerűsége megvan. Fontos feladat, ha már becsaltuk, ott kell őket tartani. Hogyan? Úgy, hogy normális fesztiválokat, programokat szervezünk nekik kulturált körülmények között. Ugyanis ha a gyerekeket becsapod, felrángatod őket a szülőkkel együtt, mondjuk, Budapestre, de nem adsz nekik jót, nem teszel rá pluszt, akkor elmegy a kedvük. De ha megfogod őket, akkor a gyerek kisírja a szülőnél, hadd focizzon tovább. A következő lépés, hogy a lakhely környékén a régiókban, megyékben olyan lehetőséget biztosítsunk, hogy ott is tudjon fejlődni, ne csak a Videotonban, a Fradiban vagy a Debrecenben. A kis műhelyeknek hatalmas szerepük van, az országban sok az olyan kolléga, aki az életét is odaadja. De egy idő után ez kevés.

- Egy tízéves gyereknél mire kell leginkább ügyelni?
- Vallom, hogy ebben a korban nem kell szakmázni, egy tízéves gyereket hagyni kell játszani. Az alapoknál nem szabad őket tönkretenni. Ne az legyen, hogy elvisszük egy tornára, ahol ott ordítoznak a szülők és az edzők, belekényszerítve a győzelembe a gyereket. Hadd futballozzon, teljesüljön ki, mutassa meg, mit tud! Ne csak az legyen a jó, aki gólt rúg, és ne csak az, aki mellett senki sem megy el, mert agyonrúgja az ellenfelet. A magyar futballban át kell alakítani a gondolkodásmódot. Ha ez meglesz, a srácok nagyobb kedvvel mennek futballozni. Ha ezeken a tornákon minden gyerek játszhat, akkor már megéri.

- Van ennyi edző, hogy ki lehessen elégíteni az igényeket?
- Sok jó szakember van, rajtuk rengeteg múlik. De bevallom, több helyen a kollégák ereje és lehetősége korlátozott, ha nem boldogulnak, feladják, elmennek. A szövetség azt nem tudja megoldani, hogy az ország minden szegletében fizessen kollégákat. Ehhez a profi kluboknak kellene olyan hálózatot működtetni, hogy az adott részen megfigyelőkkel, kiscsapatokat támogatva szerződéseket kössenek. Érdemes megnézni, mennyi légiósra szórják el a profi klubok a pénzt. De egy légiós árából hány ilyen kis hálózatban lévő kiscsapatnak tudnának adni, 100-200 ezer forintot, ami nekik az életet jelentené. Abban biztos vagyok, most a szövetség soha nem látott lehetőséget ad, még egy ilyen nem lesz.

- Mi lehet a fejlődés záloga? Akadémiák? Klubok? Utánpótlás-válogatottak?
- Ezek szoros együttműködése. A szövetség 10-14 éves korig a Bozsik-program keretében viszi a gyereket, kiválasztja, foglalkoztatja. 13-14 éves korban jön az első nagy ugrás, ott dől el, akadémiákban vagy centrumokban folytatják-e. 15-16 évesen visszakapjuk a gyerekeket, ezúttal a korosztályos válogatottaknál választjuk ki őket. A munka - a versenyeztetés szempontjából és szakmailag - tehát párhuzamosan megy a klubokkal, itt minden tekintetben a maximumot kell adni. Látjuk az U17-es és az U19-es válogatottakat, amelyek most szembesültek először azzal, miről szól a nemzetközi futball elitszinten. Három olyan játékos is játszott, aki NB I-es csapat keretéhez tartozik. Azt hitték, húzóemberek lehetnek, most meg kint olyan pofonokat kaptak, amelyek után azt mondták, nem erre számítottak. Az elitfutball másról szól, kőkemény a harc, a gyenge elhullik. Erre kell felkészíteni a gyerekeket, a kluboknak engedni kell, hogy a játékosok minél többször a válogatottnál legyenek.

- Hogyan látja, sikerül megoldani?
- Nagyon nagy a vita, áttörés kell, mert a klubok nem szívesen engedik el őket az akadémiákról. A csehek, németek, portugálok például azt mondják, hagyd játszani a gyerekeket, még a vereség árán is, szívesen küldik a fiatalokat a válogatotthoz. Hasonlítsuk ezt össze Magyarországgal: pont fordítva van. Itt rögtön 14 évesen az eredmény a lényeg. Ezeket a gondolatokat az 1950-60-70-es években még mi oktattuk a világnak. Emlékezzünk vissza, hány szakember jött Európából, hogy ellesse a fogásokat? Mindenki a magyar futball titkáról beszélt. Nekem 2011-ben azt kell visszaolvasnom, amit a hetvenes években én gyerekként még tudtam? A magyar futball hagyománya és ideológiája meghódította a világot, mi pedig szépen elvesztettük. Amit mi akkor tudtunk, azt kell most visszaszereznünk.

- Májusban a Portugál Labdarúgó Szövetség meghívására egy magyar delegáció Lisszabonban járt szakmai tanulmányúton. Mi volt a portugáliai út végkicsengése?
- Azt látták, hogy a Sporting és a Benfica akadémiáján ugyanazok a képzési módszerek. De amikor a tanulmányúton lévő kollégák megkérdezték az ottaniakat, mi van például az U19-es bajnoksággal, visszakérdeztek. "Miről beszél? Milyen U19-es bajnoksággal? Azt sem tudom, hányadik a csapatom." Az ottani szakembereket nem az érdekli, hol áll csapata a tabellán. Aki döntéshelyzetben van, nem abból indul ki, ki az első. Persze örül, ha a csapat elöl van, de nem bánkódik a tizenötödik hely miatt sem, ha van két-három olyan tehetsége, akit menedzselhet. Kiderült, Portugáliában a válogatott egyeztet a klubokkal, egy évre előre megkapják a programot öt korosztályban, azt kölcsönösen elfogadva betartják, és a gyerekek aszerint bármikor a válogatottak rendelkezésére állnak. Egy portugál U19-es játékos egy naptári évben 92 napot tölt az edzőtáborban. Edzések száma 75, nemzetközi mérkőzések száma 19 - ez nálunk ennek a hatvan százaléka. Akkor miről beszélünk?

- Az akadémiai rendszert sok kritika éri a tömegtermelés miatt.
- Abban bízom, az akadémiai rendszer hamarosan beáll, mert ezek az futballiskolák jelenleg sokszor 110-120 gyerekkel működnek. Ezt le fogják csökkenteni, mert ennyi tehetség nincsen. Ha ez beáll, akkor elkezdődhet az elitképzés. Azért az akadémiákon sincsenek buta emberek, szívvel dolgoznak, csak most mindenki összegyűjtötte a gyerekeket. Sokkal fontosabb kérdés, mi lesz azokkal, akik kijönnek az akadémiáról? Nem tudom. Hol fognak játszani? Nem tudom. Az NB II gyenge, a játékosok nem kapnak plusztöltést, mint Angliában, ahol elmennek fél évre harmadosztályú csapatba, mert ott is fejlődnek. A statisztikák alapján volt olyan játékos, Ponczók Csaba, akit a Videoton kölcsönadott a Vasasnak. Tavasszal játszott egyszer 90, egyszer 45 és egyszer 23 percet. Na, ezzel a gyerekkel menjél ki és játsszál hatnapos elitcsapatos tornán. Hogy tudja felvenni a ritmust? Úgy, hogy lemarad, amikor szerelni akar, szabálytalankodik, sárga, majd piros lapot kap, felidegesíti magát, mert elrobognak mellette az ellenfelek, akik benne vannak ebben a lendületben, tempóban, ritmusban, pedig rendkívüli tehetség.

- Márpedig NB I-es csapatokban nincs hely.
- Az MLSZ nem tudja megszabni, hogy a klubok ne hozzanak külföldit, elég csak megnézni, mi történik napjainkban az átigazolási piacon. Aki teheti, boldog-boldogtalant megvesz, ettől reméli, hogy a csapata jó lesz. A mának és az őszi szezonnak élünk, mert azt hisszük, ez a megfelelő. És sajnos a kiscsapatok is átveszik ezt - tisztelet a kivételt jelentő Paksnak -, és máris jönnek a harmadosztályú szerbek, akik állítólag olcsóbbak, mint a magyar gyerekek. Rendbe kell tenni a gondolkodásmódunkat: a cél, hogy előbb játsszak, aztán pénzt keressek, és ne fordítva. Egy jó dolgot láttam, a Videoton nagyszerűen oldotta meg, hogy beszállt a Tatabányába, és a Puskás Akadémiáról kikerülő gyerekeket odairányítja Kiprich József és Vincze István irányítása alá. Ezek a srácok nem tehetségtelenek, ott lesz egy jó közeg, nekik van kiút és előrelépési lehetőség. De a többinél nem érzem ezt.

- A portugál mellett megvizsgáltak más országbeli mintákat is? Hiszen Franciaországban évtizedek óta jól működik az utánpótlásképzés, Németországban tíz éve ment végbe egy szuper reform, amelynek vb-bronz lett az eredménye.
- Ki merem jelenteni, az OTP-Mol Bozsik-program Európában egyedülálló. Nincs még egy olyan szövetség, amely ennyire részletesen, szervezetten felvállalta az adott ország gyerek- és utánpótlásfutballját. Nagyon hasonlít a német modellhez, filozófiában viszont hasonlítanunk kell a portugálhoz, mert az köszön benne vissza, ami valaha a miénk volt. De mondok mást! Mit nyilatkozott Steffen Freund, a német U17-es csapat edzője? "A csapat elsősorban török származású játékosokra épül, de etnikai ellentétnek nyoma sem érezhető". Hetvenmilliós ország, de a kiválasztás mégis gondot okoz, ráadásul kevés az őstehetség! Nem véletlen, hogy a két kiemelkedő játékos Yesil Samet és Emre Can török származású. Ha Németország megszenved azért, hogy ekkora országból, azzal a hatalmas pénzzel, amelyet beleölnek, egy-egy embert ki tudjon emelni, akkor képzelheti, nekünk milyen nehéz a helyzetünk?! Abban bízom, hogy nálunk több tehetség van, biztos vagyok abban, hogy 5-10 éves kor között a mieink ügyesebbek, mint a németek.

- Ha ennyire a fiatal tehetségeinkben bízunk, akkor a hazai bajnokság hogyan válhat jobbá a közeljövőben?
- Optimista vagyok, de sajnos szakmailag azt látom az NB I-ben, hogy mindenki zárt futballt játszik, a szűk játékot választja. A lényeg, hogy ne kapjunk gólt, ne kapjunk ki. A Kecskemét volt az üdítő kivétel, amely például a Videoton ellen belement a kupadöntőn egy tempófutballba. És milyen jó futball volt az! Ha ilyen jó meccsek lennének, akkor biztos, hogy a játék minősége is alakulna. Ha ezt több magyar csapat bevállalná, egy pillanat alatt jobb lenne a futballunk. De nem vállalják be, mert a közeg az eredménycentrikusság felé nyomja az edzőket. Pedig a játékban a vereség is benne van. Egy Verebesnek hányszor benne volt? De az is, hogy 6-1-re, meg 6-0-ra hazavágta az ellenfelet. Miért volt jó akkor a Győr? Miért ment ki annyi néző a meccsekre nemcsak otthon, de idegenben is? Mert mindenki utálta a Győrt és Verebes Józsefet, és azt gondolta, majd most agyonverjük őket. Ő pedig csak szívta a cigit, mondta, "menj és futballozz", és gyönyörködött abban a futballban, amelyet megalkotott.

- Mi a véleménye Paulo Sousa fehérvári szerződéséről? Jó nekünk, vagy nem, hogy újabb külföldi edző érkezett?
- Maradjunk annyiban, a magyar futball elsősorban edzői szinten nagyon belterjessé vált. Ezzel nem akarom a kollégákat bántani, inkább azt mondom, nem kell félni az újtól. Ez véráldozatokkal jár, teljesen megértem Mezey Györgyöt, mert engem is akkor küldtek el a Fraditól, amikor négy év alatt szereztünk egy aranyat, három ezüstöt, egy bronzot, nyertünk három Magyar Kupát és egy Szuperkupát. Megértem, mert a közönség engem is hasonlóképpen búcsúztatott, ami érzelmileg engem is felkorbácsolt. De minden csoda három napig tartott, a Videoton esetében is. Jött Sousa, remélem, jön az új impulzus is. Világklasszis játékos volt, hogy edzőként milyen, nem tudom. Ha érkezne egy Crespo, aki 36 évesen már nem a pályája csúcsán van, de aki miatt kimennek a nézők, az marketing szempontjából nagyon fontos lenne. Minden évben ugyanazt a rosszat nézni egy idő után unalmassá válik. Kell az újítás, ez megrántja az NB I-et. Sousa esetében is igaz, messziről jött ember bármit csinál, tátott szájjal nézik. Olvastam, hogy félbevágott labdára kellett ráállni a játékosoknak és fél lábon egyensúlyozva fejelgetni. Nagyon jó gyakorlat, de tényleg. 1976, Ferencváros, Üllői úti stadion, erőnléti edző: Jakabházy László. Ötkilós medicinlabdán álltunk, és ugróköteleztetett bennünket. Dalnoki Jenő meglátta, felkiáltott: "Laci, mit csinálsz, kitöröd a lábukat?" Pedig nem ugyanaz a gyakorlat, mint amit most Sousa csináltatott?

- Rendben, egy külföldi edző a magyar futball hasznára válhat. Vajon Dzsudzsák Balázs oroszországi szerződése is hasznos lesz?
- A korom miatt hajlamos vagyok azt mondani, hogy bezzeg az én időmben, meg a legendás Fradi-szív. De ahogy mondtam, a mai világban a pénz mindent felülír. Négymilliárd forint mellett nem lehet elsétálni. Ha marad, Dzsudzsák egy zsák pénzbe került volna a klubnak, amely elesett volna egyszer 14 millió eurótól, plusz mondjuk a Balázsnak fizetendő kétmilliótól. Ez mínusz 16 millió. Úgy tolták, hogy már szinte vették neki a moszkvai repülőjegyet. Ez ott üzlet, itt nálunk felháborodás. De mennyivel rosszabb az orosz bajnokság a hollandnál? Semmivel.

- Újabb név: Kiss László. Pécsről úgy menesztették, hogy az élen állt a csapat.
- A világ futballjában mindennapos dolog történt, hasonlóképpen, mint Mezey esetében. Ez a tulajdonos dolga. Sajnálom, ami történt vele, szörnyű lehetett neki.

- Mi a véleménye a magyar bundafejleményekről?
- Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Majd akkor kívánom az esetet kommentálni, amikor az ügy lezárul.

- Mit szól ahhoz, hogy a Fradi beperli korábbi elnökét, Furulyás Jánost?
- Azt lenne a legfontosabb látni, követtek-e el súlyos hibákat a Ferencvárosnál az elmúlt időszakokban.

- Korábban a magyar labdarúgás stratégiájáról beszélve egy 2020-ig tartó koncepciót emlegetett. Mi lehet kilenc év múlva, mit vizionál optimális esetben?
- Inkább 2060-ra mondanék valamit, azt már nem lehetne számon kérni rajtam. Komolyra fordítva a szót, úgy vélem, a magyar futball sorsa a következő három évben dől el. Ennyi idő elég lesz ahhoz, hogy kiderüljön, az MLSZ-program mennyire valósul meg, hogy alakul az infrastrukturális helyzet, lesz-e Nemzeti Stadion, sikerül-e kulturált környezetben, szép stadionokban eladható futballt produkálni. Igény minderre van, elég csak megnézni, hogy San Marino ellen mennyien jönnek ki a válogatott meccsére. Állítom, itthon sok millió alvó szurkoló van, őket kell megmozgatni.