Vágólapra másolva!
Elrendelte csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság a labdarúgó bundabotrányban érintett hét gyanúsított előzetes letartóztatását.

A Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán jelentette be, hogy hét embert vettek őrizetbe a bundabotrány magyarországi vonatkozásában.

A hét gyanúsított közül hárman jelenlegi vagy volt labdarúgók, míg négyen jelenleg is aktív játékvezetők, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy nemzetközi, távol-keleti központból kiinduló szervezet tagjaiként meccseket igyekeztek befolyásolni annak érdekében, hogy ázsiai kötődésű fogadóirodákban sportfogadásokon jelentős nyereményekre tegyenek szert.

A bíróságon két tanács tárgyalt a kényszerintézkedésekről. Az egyik tanács azt rögzítette, hogy a szökés elrejtőzés veszélyére és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére tekintettel döntött a három labdarúgó, K. Zoltán, L. Mátyás és H. Gábor gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról. Ezen felül K. Zoltán és L. Mátyás vonatkozásában a bűnismétlés veszélye is fennáll.

A döntés alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2011. július 30. napjáig tart.

K. Zoltán és L. Mátyás gyanúsítottak esetében a bíróság szerint annak a veszélye is fennáll, hogy szabadlábon hagyásuk esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el. A másik tanács a négy játékvezető, L. Kolos, Cs. János, S. Krisztián és M. Tamás László gyanúsítottak előzetes letartóztatását rendelte el a szökés, elrejtőzés veszélyére és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére tekintettel. A végzések nem jogerősek.

Forrás: MTI/Kovács Attila
K. Zoltánt kísérik a tárgyalóterembe a Pesti Központi Kerületi Bíróság folyosóján

A bírósági végzések szerint figyelemmel a gyanúsításban szereplő bűncselekmények tárgyi súlyára, szervezett jellegére, valamint a gyanúsítottak tisztázatlan egzisztenciális körülményeire, megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak eljárási cselekményeken való jelenléte csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható.

A nyomozati iratokból rendelkezésre álló adatokra és a bűncselekmények jellegére figyelemmel az is megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a még kihallgatandó személyek befolyásolásával meghiúsítanák vagy veszélyeztetnék a bizonyítási eljárást.