Vágólapra másolva!
Észak-Korea nőifoci-válogatottja az Egyesült Államok elleni 2-0-s vereséggel kezdett a németországi világbajnokságon, a koreaiak egy egy hónappal korábbi vilámcsapásra vezetik vissza a kudarcot.

"Az első félidőben jól teljesített a csapatunk, de a második játékrészben erőtlenné váltak, a stratégiánkat már nem tudtuk megvalósítani. Több játékosom nem érezte jól magát a találkozó előtt, ez annak tudható be, hogy Phenjanban több játékosunkat baleset érte. Az egyik edzésen villám csapott a pályába, többen kórházba kerültek, ezért csak az utolsó pillanatban utaztak el a világbajnokságra" - mondta a találkozó után Kim Kwang-min, az észak-koreaiak szövetségi kapitánya.

Kim szerint a kapusán és négy csatárán érződött leginkább a villámcsapás utóhatása, de panaszkodott pár középpályás is. A koreaiak sajtósa viszont arról számolt be, hogy négy védő járt pórul azon a tréningen. "Miért nem hallottunk erről korábban?" - reagált később a koreai mentegetőzésre az amerikaiak csatára, Abby Wambach.

Észak-Koreában különösen fontos minden Egyesült Államok ellen vívott mérkőzés, erről Csernai Pál, a férfiválogatott volt szövetségi kapitánya is mesélt korábban az [origo]-nak.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=MUWHGAUN9937KU77


USA - Észak-Korea 2-0