Vágólapra másolva!
André Villas-Boas, az Európa Liga-győztes FC Porto labdarúgócsapatának vezetőedzője benyújtotta lemondását, amelyet az egyesület el is fogadott.

A 33 éves szakember arra kérte a klub vezetőit, hogy bontsák fel szerződését, a 15 millió eurós lelépési díjat pedig ebben az esetben maga fedezné. A pénzt minden bizonnyal a Chelsea fizeti ki helyette, amely hároméves szerződést kínál a trénernek.

Az esti órákban a Porto bejelentette, hogy kifizették a lelépési díjat, így a tréner szabadon igazolható. Ezt követően a Chelsea szinte azonnal hivatalosan is jelezte, hogy Villas-Boast szeretnék kinevezni a csapat új vezetőedzőjének.

"Reméljük, hogy sikerül megállapodnunk vele a szerződés feltételeiben, s hamarosan bejelenthetjük, mint az együttes új trénerét" - olvasható a londoni klub közleményében.

Villas-Boas - aki korábban José Mourinho segédedzője volt a londoniaknál - az elmúlt szezonban tarolt a Portóval, ugyanis a bajnoki cím, a kupagyőzelem és a portugál Szuperkupa mellett mellett az EL-ben is diadalmaskodott.