Vágólapra másolva!
Aránytalanul súlyosnak tartja a Győri ETO-t és az MLSZ-t sújtó UEFA-büntetést Borbély Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség jogi és sajtóirodájának kommunikációs igazgatója. Az európai szövetség a Győrt három évre eltiltotta a nemzetközi kupáktól, és ötvenezer euróra megbüntette, míg az MLSZ százezer eurós bírságot kapott a múlt hét végén. A győriek fellebbeztek, de készek Strasbourgig is elmenni, hogy bizonyítsák az igazukat.

Borbély furcsállja, hogy az UEFA egy cselekményért kettős büntetést alkalmaz, pedig álláspontja szerint a hazai szövetség társtettesi szerepe teljesen kizárható.

A Győrt azért büntette meg az UEFA fegyelmi bizottsága, mert megállapítása szerint az észt Jarmo Ahjupera átigazolásánál a 2009. december 31-ével lejárt fizetési kötelezettségének nem tett eleget, enélkül pedig nem szerepelhetett volna az Európa Ligában.

"Nem szeretném előzetesen bírálni az UEFA döntését, hiszen a határozatot és annak indoklását még nem kaptuk kézhez, de az észt játékos vételárához és ahhoz a tényhez képest, hogy a győriek végül is fizettek, túl magasnak tartom a rájuk kiszabott büntetést" - fogalmazott Borbély az M1 televízió reggeli adásában. Az igazgató emlékeztetett arra, hogy a brüsszeli Heysel-stadionban történt katasztrófa után - ahol 39 szurkoló vesztette életét - az angol klubokat öt évre zárták ki az európai kupákból, most pedig a győrieket ötvenezer eurós pénzbüntetés mellett három évre.

Borbély szerint az ügy kulcskérdése, hogy a lejárt tartozás fogalmát hogyan értelmezik. A Győri ETO és az észt klub közötti szerződés, avagy a magyar számviteli törvény szerint. Az igazgató szerint nyilvánvaló, hogy az UEFA illetékesei az európai szövetség alapszabálya alapján hozták meg döntésüket - nem is tehettek mást -, s a hazai számviteli törvényt aligha tanulmányozták előtte.

Klement Tibor, a győriek klubigazgatója telefoninterjújában elmondta: nem a klub mint jogalkalmazó tehet arról, hogy nincs összhang az UEFA szabályrendszere, illetve a magyar számviteli törvény és a polgári törvénykönyv között. A klubigazgató jelenleg a svájci Nyonban tartózkodik, ahol kedd délben találkozik az európai kupákban részt vevő klubok érdekvédelmi szervezete (European Clubs Association) jogsegélyszolgálatának vezetőjével.

Borbély Zoltán úgy látja, mivel a Győr nem kapott a szerződésben meghatározott időben, 2009 decemberében számlát az észtektől, ám annak beérkezése után fizetett, ez esetben jogosulti késedelemről van szó.

"Mivel a döntés ellen az UEFA fellebbviteli bizottságához, majd azt követően a lausanne-i Sportdöntőbírósághoz lehet fellebbezni, így - hokis hasonlattal élve - most még csak egy mérkőzés első harmadának végénél járunk" - zárta szavait az MLSZ jogi és kommunikációs igazgatója.

A klub honlapja ugyanakkor még egy lehetőséget említ, eszerint a győriek készek a strasbourgi nemzetközi döntőbíróságig is elmenni, hogy bizonyítsák az igazukat.

A fellebbezésök után az UEFA majd írásban elküldi a büntetés hivatalos indoklását, az ETO-nal ezek után három nap áll rendelkezésére, hogy érdemben érveljen a szankció ellen. A fellebbviteli tárgyalás az UEFA székhelyén, a svájci Nyonban lesz, de az időpontjáról egyelőre nem tudni.

A fegyelmi bizottság - az UEFA honlapján közzétett - ítéletében nem részletezte a győriek vétségét, csak annyit írt, hogy a csapat tavaly úgy játszott az Európa Liga selejtezőjében, hogy nem felelt meg mindenben az UEFA licenckövetelményeinek.

A győriek az elmúlt idényben nem kvalifikálták magukat egyik európai kupasorozatra sem, így jelenleg csak a pénzbüntetés sújtja az együttest.