Vágólapra másolva!
Az elmúlt hét elején még néhány európai válogatott is pályára lépett a nemzetközi futballvilágban, ám szerdától kezdve Európában csak az északi országokban, illetve az U21-es Eb-n rendeztek tétmeccseket. Az Egyesült Államokban eközben javában zajlik a CONCACAF-térség bajnoksága, ahonnan három játékost is beválogattunk.

Kapus:
Petr Cech (Csehország): A Japánban rendezett Kirin-kupán a szurkolók mindegyik mérkőzésről csalódottan mehettek haza, hiszen a három találkozó egyikén sem született gól. A házigazdák csehek elleni találkozóján ez elsősorban Cechen múlt, aki több parádés védést is bemutatott.

Hátvédek:
Sean St. Ledger (Írország): Giovanni Trapattoni együttese a szakvezető hazájának válogatottját, Olaszországot győzte le barátságos mérkőzésen. Az írek a saját fegyverükkel verték meg az olaszokat, hiszen remekül védekeztek, és a Goal.com szerint a meccs legjobbja St. Ledger volt.

Holger Badstuber (Németország): A Nationalelf sorozatban hetedik Eb-selejtezőjét is megnyerte, de az Azerbajdzsán elleni mérkőzés nem volt olyan könnyű, mint azt a 3-1-es eredmény mutatja. A Kicker osztályzata szerint például a németek legjobbja a középhátvéd Badstuber volt.

Christopher Dibon (Ausztria): Az osztrákok hat vereség után végre nyertek a múlt héten. A Lettország elleni összecsapás csak barátságos meccs volt, de sokáig úgy tűnt, hogy az osztrákok megint kikapnak, a hajrában azonban az újonc középhátvéd, Dibon kiegyenlített, és ezt követően a hazaiak fordítani tudtak.

Roberto Carlos (brazil, Anzsi Mahacskala): Dzsudzsák Balázsnak köszönhetően immár a magyar szurkolók is képben vannak a dagesztáni gárdát illetően, amely a múlt heti győzelmének köszönhetően már a második az orosz bajnokságban. A Szpartak Nalcsik ellen Roberto Carlos egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá a győzelemhez.

Középpályások:
Casimiro (brazil, Sao Paulo FC): A nemrég elrajtolt brazil országos bajnokságban négy forduló után már csak egyetlen százszázalékos csapat van. A Sao Paulo a múlt héten két mérkőzést is nyert, és a mindössze 19 esztendős Casimiro mind a két összecsapáson eredményes volt, az Atlético Mineiro ellen győztes gólt ért el.

Borek Dockal (Csehország): A hét végén kezdődött az U21-es Európa-bajnokság, amelyen a cseh válogatott magabiztosan hozta első mérkőzését az ukránok ellen. A meccs mindkét cseh találatát a török Konyasporban légióskodó Dockal szerezte, aki, ha így folytatja, hamarosan egy nevesebb klubnál köthet ki.

Gabriel Gómez (Panama): A CONCACAF-térség kontinensviadalának, az Arany-kupának eddigi legnagyobb meglepetését Panama okozta azzal, hogy legyőzte a házigazda Egyesült Államokat. A panamaiak előtte Guadeloupe-ot is megverték, és a védekező középpályás Gómez mindkét meccsen magabiztosan értékesített egy-egy tizenegyest, és emellett kiválóan futballozott.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Gomez tevékény részese volt a szenzációt okozó panamai győzelemnek

Demar Phillips (Jamaica): A Reggae Boyz két forduló után a legjobb nyolc között érezheti magát az Arany-kupán, mivel előbb Grenadát, majd Guatemalát is magabiztosan verte. Phillips mindkétszer eredményes volt, a guatemalaiak ellen duplázott.

Csatárok:
Javier Hernández (Mexikó): A Manchester United támadója számára a BL-döntővel sem ért véget az idény, de a jelek szerint továbbra is remek formában van. Az Arany-kupa első két mérkőzésen öt gólt szerzett: Salvador ellen mesterhármast vágott, majd Kuba ellen duplázott.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Hernández a fárasztó klubidény után sem állt le a gólgyártással

Zlatan Ibrahimovic (Svédország): A finn hátvédek kicsit megnyugodva konstatálhatták, hogy Ibrahimovic nincs a kezdőben a svédeknél a két gárda Eb-selejtezőjén, de a védők nem sokáig maradtak nyugodtak. Az AC Milan csatára ugyanis már az első félidőben beállt, és ezt követően mesterhármast ért el.

www.global-soccer.eu