Vágólapra másolva!
Angol lapértesülések szerint megegyezett egymással a Manchester United és az Aston Villa Ashey Young átigazolásáról, a hivatalos bejelentésre azonban még várni kell. Az angol válogatott szélső csak a hétvégi esküvője után írja alá szerződését, tudta meg a Press Association Sport.

Young megszerzéséért egy ideig a Liverpool is versenyben volt, azonban a játékos a következő szezonban mindenképpen pályára szeretne lépni a Bajnokok Ligájában, Kenny Dalglish együttese pedig csak hatodik lett a bajnokságban, így be kell érnie az Európa Ligával. Az angol sajtó már biztosra veszi, hogy a szélső napokon belül a Manchester Unitedbe igazol, már csak az utolsó simításokat végzik a szerződésen.

A Press Association Sport internetes oldala szerint az ügylet Young hétvégi esküvője miatt késik, utána viszont hivatalosan is bejelentik a Manchester United új igazolását. Young lehet Sir Alex Ferguson második nyári szerzeménye, Phil Jonest, a Blackburn 19 éves védőjét 16 millió fontért szerezte meg a skót menedzser.