Vágólapra másolva!
A keddi Eb-selejtezőkkel, illetve barátságos mérkőzésekkel végérvényesen befejeződik a 2010-2011-es idény, és az utolsó válogatott-találkozók sokak számára már csak nyűgöt jelentenek. A Dél-Amerikában, illetve Ázsiában túrázó európai válogatottak kifejezetten tartalékosak, az olasz-ír meccs is elsősorban az edzők miatt lesz érdekes, a német válogatott pedig betetőzheti Vogts szenvedéseit az azeri kispadon.

Kedden már csak hat Eb-selejtezőt játszanak, és az egyetlen mérkőzés, amelyiket némi jóindulattal rangadónak lehet nevezni, az a svéd-finn. A két válogatott korábban 83 alkalommal találkozott egymással, és a mérleg nem éppen hízelgő a finnek számára, akik mindössze kilencszer tudtak nyerni, idegenben pedig csupán kétszer diadalmaskodtak: egyszer 1921-ben, egyszer pedig 2001-ben. Most sem ők számítanak az esélyesnek, pláne, hogy a hazaiaknál Zlatan Ibrahimovic ismét rendelkezésre áll. Az AC Milan támadója a múlt heti, Moldova elleni találkozót kihagyta, és a svédek nélküle is simán nyertek 4-1-re. A finnek persze nagyon fogadkoznak, és egy svéd pontvesztés a magyar csapatnak sem jönne rosszul, még ha kicsi is rá az esély.

Rudy nyaralás helyett Bakiba utazott

Az európai labdarúgás nagyágyúi közül csak a német válogatott lép pályára tétmeccsen, és egy Azerbajdzsán elleni győzelemmel gyakorlatilag bebiztosíthatja Eb-részvételét. A németek eddig mind a hat meccsüket megnyerték, és egy hetedik győzelem ugyan matematikailag még nem jelentené a továbbjutásukat, de pusztán elméleti esélye maradna annak, hogy Belgium vagy Törökország utoléri őket. Joachim Löw szövetségi kapitánynak ugyan rengeteg sérültje van (Bastian Schweinsteiger és Miroslav Klose után Sami Khedira és Simon Rolfes is kidőlt a sorból), de csapata számára így is kötelező a győzelem. Löw a sérülteket pótolandó két játékost is felhívott az U21-es keretből, a Hoffenheim játékosának, Sebastian Rudynak az olaszországi nyaralását kellett lemondania, hogy elutazhasson Bakiba.

A meccs pikantériáját az adja, hogy az azeri kispadon egy volt német szövetségi kapitány ül: Berti Vogts. Ő 1990 és 1998 között irányította a német válogatottat, amely vele érte el utolsó nagy sikerét, az 1996-os Európa-bajnokság óta semmilyen trófeát nem tudott nyerni. Ezúttal viszont könnyen lehet, hogy éppen honfitársai intézik el Vogts menesztését, hiszen a trénert nagyon sok kritika érte mostanában, a Kazahsztán elleni vereség után a vasárnapi baki sajtótájékoztatón még meg is támadták (/sport/focivilag/20110605-sajat-szurkoloi-tamadtak-az-azerieket-iranyito-berti-vogtsra.html). A biztonsági emberek megakadályozták a tettlegességet, de a hírek szerint Vogtsot nagyon megviselte az eset. "Ha nem lennék olyan jó barátságban a szövetség elnökével, már elhagytam volna az országot. Sok mindent megéltem már karrierem során, de erre nem számítottam. Sohasem láttam korábban ezeket az embereket, nem hiszem, hogy újságírók lettek volna, inkább fizetett verőlegényeknek gondolom őket" - jelentette ki a német edző. Pedig tavaly októberben még mindenki őt ünnepelte Bakiban, amikor az azeriek 1-0-ra legyőzték Törökországot.

Mester és tanítványa

Nem Vogts lesz az egyetlen szakember, aki kedden a saját hazája ellen küldi pályára együttesét. Belgiumban, Liege városában ugyanis Olaszország-Írország barátságos mérkőzést játszanak, és az ír válogatottat Giovanni Trapattoni irányítja, aki 2000 és 2004 között volt az olaszok mestere. Amikor pedig az 1980-as években a Juventus kispadján ült, akkor játékosai között ott volt Marco Tardelli és Cesare Prandelli is - utóbbi jelenleg az olasz szövetségi kapitány, előbbi pedig Trapattoni segítője az ír csapatnál.

A három szakember a mérkőzés előtt kölcsönös tisztelettel beszélt egymásról. "Trapattoni különleges szerepet töltött be az életemben. Hat évig dolgoztam a keze alatt a Juvénál, és rengeteget tanultam tőle, nemcsak a fociról, hanem emberségből is" - mondta Prandelli, Trapattoni pedig 2009-ben beszélt arról, hogy Prandellit bizonyos szempontból az utódjának tartja. Mindezek alapján a mérkőzés egy szalonreminek ígérkezik, főleg, hogy mind a két válogatott tartalékos összeállítással játszik majd.

Az uruk is visszavágnának a hollandoknak

A szombati brazil-holland meccs után kedden két olyan találkozót rendezek, amelynek párosítása megegyezik a tavalyi vébé egyik mérkőzésével. Hollandia a dél-amerikai túrája során most Uruguayban játszik - a két válogatott Dél-Afrikában az elődöntőben találkozott egymással, akkor a hollandok 3-2-re nyertek. Az uruk most visszavághatnak, hiszen ők a legerősebb keretükkel (Diego Forlánnal, Luis Suárezzel, Edinson Cavanival) készülnek a meccsre, a hollandoknál viszont rengeteg a hiányzó. Igaz, Bert van Marwijk együttese így is gól nélküli döntetlent ért el a brazilok ellen.

A másik világbajnoki visszavágóra Melbourne-ben kerül sor, ahol az ausztrál válogatott Szerbiát fogadja. Tavaly Dél-Afrikában a csoportmérkőzések során találkoztak, az ausztrálok 2-1-es győzelme akkor a szerbek kiesését jelentette. Ez volt a két csapat eddigi egyetlen összecsapása, és a szerbektől bravúr lenne, ha most visszavágnának, hiszen nem tartott a kerettel Nemanja Vidic, Braniszlav Ivanovic és Milos Kraszic sem. Dejan Stankovic viszont ott van Ausztráliában, és ha pályára lép, akkor 98. alkalommal húzhatja fel a címeres mezt - a rekordot Savo Milosevic 102-vel tartja.

A keddi Eb-selejtezők:
Azerbajdzsán - Németország
Feröer-szigetek - Észtország
Fehéroroszország - Luxemburg
Bosznia-Hercegovina - Albánia
San Marino - Magyarország
Svédország - Finnország

Barátságos mérkőzések:
Paraguay - Bolívia
Norvégia - Litvánia
Japán - Csehország
Ecuador - Görögország
Venezuela - Spanyolország
Oroszország - Kamerun
Ausztrália - Szerbia
Ausztria - Lettország
Olaszország - Írország
Brazília - Románia
Uruguay - Hollandia.

www.global-soccer.eu