Vágólapra másolva!
Két magyar labdarúgó, Szabics Imre és Tőzsér Dániel bajnoki címet, Vanczák Vilmos pedig kupagyőzelmet ünnepelhetett az elmúlt hónapban külföldön, és olyan légiósunk is akadt, aki gólokkal járult hozzá csapata bennmaradásához, Feczesin Róbert segítette így az Ascolit. A naptári éves rendszerű bajnokságok rajtjával pedig újabb helyszíneken akad magyar futballista: már Írországban, Izlandon és Fehéroroszországban is képviselve vagyunk.

Mivel a legtöbb országban májusban befejeződött a bajnokság, akadt olyan légiós, akinek ebben a hónapban már csak egy-két bajnokin kellett pályára lépnie, máshol pedig a hajrá kifejezetten sok mérkőzést jelentett. Ausztriában például a hónap során öt fordulót is rendeztek, és a Sturm Graz támadója, Szabics Imre mindegyiken ott volt csapata kezdő tizenegyében. A csatár ugyan egyszer sem tudott betalálni, ez egyáltalán nem vette el az örömét, hiszen a Sturm begyűjtötte az aranyérmet, Szabicsnak pedig ez volt az első bajnoki címe.

Rajta kívül még elsőségnek örülhetett a belga Genk középpályása, Tőzsér Dániel is, aki az utolsó előtti fordulóban a La Gantoise ellen gólt is szerzett, Vanczák Vilmos pedig Svájci Kupát nyert, ráadásul a döntőben gólt is rúgott.

Tóth bennmaradt, Zsidai nem jutott fel

A hollandoknál ezzel szemben csak egy fordulót rendeztek, azonban mégis volt olyan, Hollandiában szereplő légiósunk, aki májusban öt tétmeccsen lépett pályára. Magyarázata a különböző playoffok, hiszen a németalföldieknél az európai kupaszereplésért, illetve a kiesés/feljutás eldöntéséért is rájátszás volt.

Utóbbiban az élvonal utolsó előtti helyén végzett Venlo összekerült a másodosztály hatodikjával, a Volendammal, vagyis Tóth Balázs Zsidai László ellen léphetett pályára. A párharcból előbbi került ki győztesen, és a venlóiak végül megőrizték élvonalbeli tagságukat, mert a következő körben a Zwollénál is jobbnak bizonyultak. A visszavágón Tóth gólt is szerzett, mégpedig tizenegyesből, a videón 0:30-nál:


A bennmaradásért küzdött a Serie B-ben Feczesin Róbert csapata, az Ascoli is, és a gárda meg is úszta a kiesést, amiben a magyar csatárnak is hatalmas szerepe volt. Feczesin ugyanis az utolsó hat bajnokin hatszor volt eredményes, ebből négy alkalommal májusban, amivel egyben ő lett a magyar idegenlégió gólkirálya is a hónapban. De volt sikerélményben része Szélesi Zoltánnak és Németh Krisztiánnak is, hiszen csapatuk, az Olympiakosz Volosz kiharcolta az európai kupaszereplés jogát. Szélesi alapembernek számított a playoffban is, míg Németh többnyire csak csere volt, amikor pedig kezdőként lépett pályára, akkor már az első félidőben lecserélték.

Gruborovics új klubjában is gólerős

Csak egy góllal maradt el a hónapban Feczesin mögött a Finnországban légióskodó Gruborovics Tamás, aki még tavaly novemberben az IFK Mariehamntől a JJK Jyväskylä csapatába szerződött. Újdonsült együttese hét forduló után a második helyen áll a tabellán, és a magyar középpályás máris háromszor volt eredményes - ebből kettőt a Helsingin JK elleni, 6-2-re elveszített rangadón ért el (a videón 6:46-nál és 9:54-nél):


A JJK-nak egyébként van még egy magyar játékosa Szeróvay Mihály személyében, de ő jelenleg csak a harmadik számú kapus.

A finn bajnokság mellett a többi éves rendezésű liga is kezdetét vette, és nem csak Finnországban és Oroszországban akad magyar futballista. Az izlandi Thór Akureyrinél játszik például Disztl Dávid, aki tavaly a város másik klubjától, a KA-tól igazolt jelenlegi együttesébe. Írországban a volt kaposvári védő, Kovácsevics Róbert képviseli hazánkat, bár eddig nem kapott túl sok lehetőséget a Drogheda Unitednél. Annál többet játszik viszont a fehérorosz Naftan Novopolocknál Sándor István, aki már kétszer is eredményes volt a bajnokságban.

Babos GáborNEC Nijmegen (holland)k34.Feyenoord1-1--3/0
Balogh BalázsKuopio PS (finn) h 1.Inter Turku0-190-1/0
2.Helsingin JK1-490-2/0
3.Vaasan PS2-190-3/0
4.Jaro FF1-190-4/0
5.IFK Mariehamn2-190-5/0
6.JJK0-290-6/0
7.FC Honka0-290-7/0
Bodnár László Red Bull Salzburg (osztrák) 32.SC Magna4-016-8/0
33.Kapfenberg4-2--8/0
34.Mattersburg1-0--8/0
35.Ried2-2--8/0
36.Austria Wien4-2--8/0
Bodor Boldizsár Roda Kerkrade (holland) h 34.Heerenveen0-025-27/2
POADO Den Haag2-590-28/2
POADO Den Haag1-227-29/2
Bogdán Ádám Bolton Wanderers (angol) k36.Sunderland1-2--4/0
37.Blackpool3-4--4/0
38.Manchester City0-2--4/0
Busai Attila FC Wil (svájci) kp 26.Stade Nyonnais2-26-20/0
27.FC Wohlen1-290-21/0
28.Yverdon3-1--21/0
29.Kriens3-11-22/0
30.Winterthur2-1--22/0
Buzsáky Ákos Queen's Park Rangers (angol) kp46.Leeds United1-255-19/0
Dárdai Pál Hertha BSC (német) kp 34.Augsburg2-141-1/0
Disztl DávidThór Akureyri (izlandi)cs3.Stjarnan0-119-1/0
4.KR Reykjavík1-323-2/0
6.Grindavík1-462-3/0
Dzsudzsák Balázs PSV Eindhoven (holland) kp34.FC Groningen0-0--33/16
Erős Gábor Lokomotiv Plovdiv (bolgár) kp25.Beroe Sztara Zagora0-1--21/1
26.Pirin Blagoevgrad2-259122/2
27.Levszki Szófia2-390-23/2
28.Akademik Szófia2-170-24/2
29.CSZKA Szófia4-190-25/2
30.Csernomorec Burgasz2-162-26/2
Feczesin Róbert Ascoli (olasz) cs39.Padova1-390116/5
40.Siena3-290117/6
41.Reggina0-090-18/6
42.Triestina3-060219/8
Fehér Csaba NAC Breda (holland) h34.Willem II1-0--24/2
Filkor Attila Triestina (olasz) kp39.Cittadella3-290-25/2
40.Torino0-290-26/2
41.Vicenza0-1--26/2
Futács Márkó Ingolstadt (német) cs33.1860 München1-1--22/1
34.Osnabrück0-121-23/1
Fülöp Márton Ipswich Town (angol) k46.Leicester City2-490-34/0
Gaál Miklós Nyizsnij Novgorod (orosz) h8.Anzsi Mahacskala1-2--1/0
9.Szpartak Nalcsik1-1--1/0
11.Amkar Perm0-1--1/0
Gera Zoltán Fulham (angol) kp36.Liverpool2-5--26/1
37.Birmingham2-01-27/1
38.Arsenal2-24-28/1
Gruborovics Tamás JJK (finn) kp1.FC Honka0-090-1/0
2.MyPa1-090-2/0
3.RoPS2-140-3/0
4.FC Haka4-2--3/0
5.Turun PS3-2--3/0
6.KuPS2-09014/1
7.Helsingin JK2-69025/3
Gyepes GáborCardiff City (angol)h 46.Burnley1-1--21/1
Hajnal Tamás VfB Stuttgart (német) kp33.Hannover2-174111/3
34.Bayern München1-281-12/3
Horváth GáborNAC Breda (holland)h 34. Willem II1-0--19/0
Huszti SzabolcsZenit Szankt-Petyerszburg (orosz)kp8.Lokomotiv Moszkva1-16-7/0
9.Rubin Kazany2-241-8/0
10.Tom Tomszk1-2--8/0
11.Szpartak Moszkva3-0--8/0
Juhász RolandAnderlecht (belga)h 37.Genk0-190-32/3
38.La Gantoise4-190-33/3
39.Standard Liege1-290134/4
40.Lokeren3-490-35/4
Kelbert RolandTSV Hartberg (osztrák)h32.FC Lustenau1-1--8/0
33.Admira Wacker1-2--8/0
34.Austria Lustenau2-2--8/0
35.First Vienna2-0--8/0
36.SV Grödig0-3--8/0
Király Gábor1860 München (német)k 33.Ingolstadt1-190-33/0
34.Paderborn2-390-34/0
Koman VladimirSampdoria (olasz)kp36.Genoa1-3--25/1
37.Palermo1-2--25/1
38.AS Roma1-311-26/1
Korcsmár Zsolt Brann Bergen (norvég) h 6.Valerenga2-090-6/1
7.IK Start2-190-7/1
8.Strömgodset0-190-8/1
10.Tromsö0-490-9/1
Kovács JánosHereford United (angol)h46.Macclesfield1-129-25/2
Kovács PéterLierse SK (belga)cs36.Mechelen3-4--23/4
Kovácsevics RóbertDrogheda United (ír) h5.Shamrock Rovers0-490-1/0
6.Galway United1-19-2/0
Laczkó Zsolt Sampdoria (olasz) h 36.Genoa1-256-7/0
37.Palermo1-290-8/0
38.AS Roma1-387-9/0
LeandroOmonia Nicosia (ciprusi)kp 30.AEK Larnaca2-133126/4
31.Anorthoszisz0-030-27/4
32.APOEL Nicosia1-090-28/4
Németh KrisztiánVolosz (görög)cs 31.AEK Athén0-11-7/1
32.PAOK Szaloniki1-226-8/1
33.Panathinaikosz3-1--8/1
34.Panathinaikosz0-327-9/1
35.AEK Athén1-0--9/1
36.PAOK Szaloniki1-539-10/1
Pintér ÁdámReal Zaragoza (spanyol)h35.Osasuna1-3--9/0
36.Real Sociedad1-2--9/0
37.Espanyol1-0--9/0
38.Levante2-1--9/0
Priskin TamásIpswich Town (angol)cs46.Leicester City2-4--31/4
Rudolf Gergely Bari (olasz) cs 36.Palermo1-2--13/2
37.Lecce0-2--13/2
38.Bologna4-0--13/2
Sáfár Szabolcs Austria Wien (osztrák)k32.LASK Linz5-090-1/0
33.Sturm Graz1-190-2/0
34.Wacker Innsbruck1-090-3/0
35.Rapid Wien3-0--3/0
36.Red Bull Salzburg2-4--3/0
Sándor IstvánNaftan Novopolock (belarosz)kp1.FK Gomel1-120-1/0
2.BATE Boriszov0-1--1/0
3.Nyeman Grodno1-2--1/0
4.Dnyepr Mogiljev6-02712/1
5.Dinamo Minszk0-11-3/1
6.Dinamo Breszt1-129-4/1
7.Torpedo Zsodino2-3--4/1
8.Sahtor Szoligorszk1-114-5/1
9.FK Vityebszk1-0--5/1
10.Belsina Bobrujszk1-0--5/1
11.FK Minszk3-19016/2
12.FK Gomel1-045-7/2
Simon AndrásExcelsior Rotterdam (holland)cs34.Vitesse4-1--1/0
PODen Bosch3-3--1/0
PODen Bosch3-1--1/0
POHelmond Sport5-1--1/0
POHelmond Sport4-2--1/0
Simon KrisztiánFeyenoord (holland)kp34.NEC Nijmegen1-1--8/0
Stieber ZoltánAlemannia Aachen (német)kp33.Düsseldorf1-390-33/10
34.Bielefeld1-190-34/10
Szabics ImreSturm Graz (osztrák)cs32.Ried0-081-28/9
33.Austria Wien1-190-29/9
34.LASK Linz2-011-30/9
35.SC Magna2-190-31/9
36.Wacker Innsbruck2-190-32/9
Szalai ÁdámFSV Mainz (német)cs33.Schalke 043-1--20/4
34.St. Pauli2-1--20/4
Szatmári LórándSalernitana (olasz)kp32.Como2-0--21/1
33.Reggiana1-0--21/1
34.Gubbio1-1--21/1
POAlessandria1-126-22/1
Szélesi ZoltánVolosz (görög)kp31.AEK Athén0-190-24/0
32.PAOK Szaloniki1-290-25/0
33.Panathinaikosz3-190-26/0
34.Panathinaikosz0-390-27/0
35.AEK Athén1-090-28/0
36.PAOK Szaloniki1-551-29/0
Takács MarcellFC Wil (svájci)kp26.Stade Nyonnais2-245-5/0
27.FC Wohlen1-217-6/0
28.Yverdon3-115-7/0
29.Kriens3-1418/1
30.Winterthur2-1--8/1
Takács TamásOFK Beograd (szerb)cs30.Csukaricski4-057-1/0
Tanási ZsoltVirtus Lanciano (olasz) kp33.Barletta0-0--11/0
34.Nocerina1-190-12/0
Tímár KrisztiánPlymouth Argyle (angol)h 46.Leyton Orient1-4--9/0
Tisza Tibor St. Trond (belga) cs36.Cercle Bruges0-1--8/0
Torghelle SándorFortuna Düsseldorf (német)cs 33.Aachen3-1--16/1
34.Greuther Fürth1-1--16/1
Tóth BalázsVVV Venlo (holland)kp34.De Graafschaap0-114-30/1
POVolendam2-190-31/1
POVolendam2-067-32/1
POFC Zwolle2-182-33/1
POFC Zwolle2-290134/2
Tőzsér Dániel RC Genk (belga) kp 37.Anderlecht1-090-36/7
38.FC Bruges0-390-37/7
39. La Gantoise3-290138/8
40. Standard Liege1-190-39/8
Vadócz KrisztiánOsasuna (spanyol)kp35. Zaragoza3-135-28/3
36.Sevilla3-290-29/3
37.Getafe0-290-30/3
38.Villarreal1-028-31/3
Vági AndrásFC Aarau (svájci)h 29.Yverdon2-134-3/0
30.FC Vaduz0-2--3/0
Vanczák Vilmos FC Sion (svájci) h 32.FC Thun1-390-27/4
33.FC Luzern3-290-28/4
34.Young Boys1-190-29/4
35.Grasshoppers0-290-30/4
36.Neuchatel Xamax0-090-31/4
KNeuchatel Xamax2-0901
Varga RolandFoggia (olasz)cs33.Taranto0-011-19/2
34.Cosenza0-130-20/2
Vass ÁdámBrescia (olasz)kp36.Catania1-2--19/0
37.Cesena0-161-20/0
38.Fiorentina2-2--20/0
Waltner RóbertMattersburg (osztrák) cs 32.Wacker Innsbruck2-1--22/4
33.Rapid Wien0-068-23/4
34.Red Bull Salzburg0-16-24/4
35.Kapfenberg1-2--24/4
36.SC Magna1-1--24/4
Zsidai LászlóFC Volendam (holland) kp 33.FC Eindhoven3-0--27/1
34.Veendam2-290-28/1
POMaastricht3-290-29/1
POMaastricht2-090-30/1
POVenlo1-290-31/1
POVenlo0-261-32/2


Magyar csatár a szerb élvonalban

Visszatérve a 2010-2011-es szezon végére, az utolsó fordulókban több klubnál is játéklehetőséget kaptak olyan futballisták, akik egyébként nem sokat játszottak. A szerb élvonalban szereplő OFK Beogradban például bemutatkozhatott Takács Tamás, aki korábban a magyar másodosztályban, a Kozármislenyben szerepelt. Az Austria Wienben pár meccsen az idény során már csak cserekapusnak számító Sáfár Szabolcs is pályára lépett, a Hertha BSC pedig rekordközönség előtt, a Bundesliga 2 utolsó fordulójában búcsúztatta el a visszavonuló Dárdai Pált, aki az Augsburg ellen a kezdő tizenegyben kapott helyet, hogy kevéssel a szünet előtt a 77 ezres közönség vastapsa közepette cseréljék le.


A német másodosztályban légióskodó magyarok Torghelle Sándor kivételével egyébként is remek idényt zártak. Király Gábor egyetlen találkozóról sem hiányzott az 1860 Münchenben, és a Kicker osztályzatai alapján ő volt a Bundesliga 2 ötödik legjobb futballistája. Az Aachen játékosa, Stieber Zoltán ugyanezen a ranglistán a 13. (a középpályások között a harmadik) lett, viszont a gólpasszlistán senki sem előzte meg: az idény során összesen 17 alkalommal hozta ziccerbe társait.

Légiós történetek

Urbányi úttörő volt az Egyesült Államokban

Az észak-amerikai profi bajnokság, az MLS lassan, de biztosan egyre magasabb szintre jut, több nemzetközi klasszis igazolt az Államokba David Beckhamtől Thierry Henryig. Magyar játékos jelenleg nincs a mezőnyben, pedig az MLS-ben már 1997-ben is volt honfitársunk Urbányi István személyében, aki a San Jose Clash színeiben (a klubot ma San Jose Earthquakesnek hívják) rendszeresen pályára lépett, és 23 bajnokin egyszer talált be. Klubtársai között volt például a sokszoros amerikai válogatott Eric Wynalda, illetve a nigériai Michael Emenalo, aki jelenleg a Chelsea szakmai stábjában dolgozik.

Két év alatt egy görögországi gól

Torghelle Sándor legutóbbi idénye nem bizonyult túl sikeresnek, a csatár a Fortuna Düsseldorf színeiben mindössze egyetlen gólt szerzett. Ez azonban még mindig jobb teljesítmény, mint amit akkoriban a görög bajnokságban nyújtott, mert ott két szezon alatt jutott egyetlen gólig. A 2005-2006-os bajnokságban a Panathinaikoszban egyszer sem talált be, majd a következő szezonban, immár a PAOK Szaloniki támadójaként csupán egy gólt ért el - az Olympiakosz elleni rangadón a mérkőzés hajrájában egy szöglet után (a videón 8:12-nél):


A Toulouse két magyarral vitézkedett

Az 1980-as évek első felében a francia bajnokság jelentette a magyar futballisták első számú célpontját. Az 1982-83-as szezonban a Toulouse-ban például két honfitársunk is szerepelt: Bálint László egy évvel korábban igazolt oda, majd feljutott a csapattal a legjobbak közé, Csapó Károly akkor csatlakozott hozzá. Mind a ketten alapemberei voltak a gárdának, amely újoncként a 11. helyet szerezte meg a Ligue 1-ben. Bálint kétszer, Csapó pedig hatszor volt eredményes.