Vágólapra másolva!
A Panathinaikosz és az athéni magyar nagykövetség a görög főváros önkormányzatának hozzájárulásával novemberben szobrot emel Puskás Ferencnek, az Aranycsapat legendás kapitányának, a görög klub egykori edzőjének.

A fővárosi klub ezt csütörtökön, a klub negyven évvel ezelőtti BEK-döntőjének 40. évfordulóján jelentette be a honlapján.

1971. június 2-án a Puskás irányította Panathinaikosz története legnagyobb sikerét ünnepelte azzal, hogy a Johan Cruyff fémjelezte Ajax Amsterdam ellen a londoni Wembley-stadionban Bajnokcsapatok Európa Kupája-döntőt játszott. A finálét ugyan 2-0-ra elvesztette, de a meneteléssel így is maradandót alkotott.

A szobrot az Aposztolosz Nikolaidisz-stadion közvetlen környezetében állítják majd fel.

A 2006-ban elhunyt Puskás 1970 és 1974 között irányította az athéni együttest, amellyel két bajnoki címet nyert.