Vágólapra másolva!
Nem marad az Aston Villa labdarúgócsapatának vezetőedzője, Gérard Houllier. A Guardian szerint a szívproblémákkal küszködő szakember helyére Randy Lerner klubtulajdonos olyan neveket tudna elképzelni, mind David Moyes, Mark Hughes vagy Steve McClaren.

Április 20-án, a Stoke elleni bajnoki előtt kórházba szállították Gerard Houllier-t, a Premier League-ben szereplő Aston Villa 63 éves edzőjét, akit nyolc napig bent is tartottak. Az irányítást Gary McAllister vette át, aki szezon végén a 9. helyig vezette a csapatot.

Houllier-nek korábban is voltak szívpanaszai: 2001 októberében a Liverpool mestereként a Leeds United elleni bajnoki szünetében lett rosszul, akkor meg is kellett operálni, ami miatt majd fél évig nem irányíthatta a csapatot. Azóta viszont látszólag tökéletesen felépült, hiszen egészen 2004-ig dolgozott Liverpoolban, majd 2005 és 2007 között az Olympique Lyon szakvezetője volt különösebb egészségi problémák nélkül.

Ugyan az Aston Villa tulajdonosa, Randy Lerner és Paul Faulkner igazgató megpróbálta maradásra bírni a szakembert, akit még egyéves szerződés kötne a birminghami klubhoz, orvosai tanácsára nem vállalta a feladatot.

A hírek szerint Lerner több edzőt is szívesen látna kispadján, kiszemeltjei közül visszautasítást azonban egyelőre csak Carlo Ancelottitól kapott: a Chelsea-től távozó olasz tréner jelezte, nem kíván Angliában maradni.

Lerner ugyanakkor nagyon szeretné, ha olyan szakembert találna a feladatra, mint David Moyes (Everton) vagy Mark Hughes (Fulham), de a Guardian szerint felmerült a Wolfsburgtól kirúgott egykori angol kapitány, Steve McClaren szerződtetésének gondolata is.

Az új edző kérdése nem csak az átigazolási szezon miatt fontos, a csapatnak július végén, azaz szűk két hónap múlva már a hongkongi Barclays Asia Trophy elnevezésű négyes tornán lenne fellépése a Chelsea, a Blackburn Rovers és a házigazda Kitchee mellett.