Vágólapra másolva!
A francia sportminisztérium szombaton azonnali hatállyal felfüggesztette Francois Blaquart-t, az országos labdarúgó-szövetség technikai igazgatóját, miután a Médiapart tényfeltáró hírportál azt írta: a nemzeti utánpótlásnál bevezetendő diszkriminatív kvótákkal akarják a fekete és arab játékosok számát csökkenteni.

Chantal Jouanno sportminiszter és Fernand Duchaussoy, a francia labdarúgó-szövetség elnöke közösen döntött úgy, hogy azonnali hatállyal felfüggesztik Francois Blaquart-t addig, amíg a cikk nyomán a testületnél kezdeményezett belső vizsgálat nyilvánosságra nem hozza jelentését nyolc napon belül - olvasható a minisztérium közleményében.

A Médiapart csütörtökön azt állította, hogy a szövetség technikai vezetése az év elején informálisan, a legnagyobb titokban azt kérte az utánpótlás-nevelő központoktól és iskoláktól, hogy a 13 évnél idősebbeknél a fekete és arab játékosok aránya ne haladja meg a teljes létszám harminc százalékát, azaz a származás kerüljön előtérbe a futballtudással szemben.