Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgás hírnevének nem tett jót a 2006-os bundabotrány, és a Serie A utolsó fázisában azóta is gyakran felmerül az a vád, hogy előre megbeszélt eredmények születnek. Az olasz futballnyelvben két külön kifejezés is van arra a meccsre, amelyiken mind a két csapat számára megfelelő a döntetlen.

A Serie A-ban a bajnoki cím eldőlni látszik, hiszen az AC Milan akár már vasárnap célba érhet, a tabella alján azonban rendkívül izgalmasan alakulnak az események. A Bari ugyan már matematikailag is kiesett, de a másik két kieső kiléte még nem ismert: a 18. Lecce és a 14. Parma között mindössze három pont a különbség, de még az egy hellyel előrébb álló Chievo Verona sem lehet nyugodt. A kiesés elleni harc végső szakasza ugyanakkor nem pusztán a kiélezett küzdelem miatt kelt olykor visszhangot Olaszországban.

Bajnoki két lövéssel

A 31. fordulóban játszott Chievo-Sampdoria összecsapás például azért lett gyanús, mert a találkozó előtt több iroda is jelezte: feltűnően magas összegben fogadtak a döntetlenre. Pár nappal a találkozó előtt több bukmékeriroda bejelentette: nem fogad több tétet, az egyik legnagyobbnál összesen 175 ezer fontnyi összeg került az ikszre, ami többszöröse a Serie A meccsei esetében megszokottnak.

A találkozó végül gól nélküli döntetlenre végződött, mégpedig úgy, hogy a 90 perc alatt mindössze két kapura lövést lehetett feljegyezni. Olasz szakértők szerint azonban szó sincsen arról, hogy a fogadási maffia keze lenne a dologban, csupán annyi történt, hogy ez az eredmény mind a két együttes számára megfelelő volt. A Sampdoria az előző négy mérkőzését elveszítette, a Chievónál pedig úgy érezhették, hogy nem érdemes kockáztatni a bizonytalan három pont érdekében, amikor az egy pont biztos lehet. A 0-0 abból a szempontból pedig egyáltalán nem volt váratlan, hogy a veronaiak az előző négy találkozójukból hármon nem tudtak betalálni, a Samp pedig az ezt megelőző 12 találkozójából kilencen volt gólképtelen. Az egyik olasz újság, a La Repubblica azt állította: egy közismert, ám természetesen anonimitásban maradó edző napokkal a találkozó előtt megjósolta nekik az eredményt.

Egy pontot érő teasütemény

Az ehhez hasonló döntetlenek egyáltalán nem ismeretlenek az olasz drukkerek számára, olyannyira, hogy a szakzsargonban két kifejezés is van a jelenségre. A szurkolók "biscottinak", azaz teasüteménynek nevezik azokat a szalonremiket, amelyek a bajnokság hajrájában születnek két olyan csapat között, amelyek számára a pontosztozkodás megfelel, míg a szaksajtó "pari annunciato", azaz bejelentett döntetlen néven utal ezekre az ikszekre.

Az előző idényben szintén a Chievo egyik találkozója volt ilyen: akkor a veronaiak a Cataniával játszottak 1-1-es döntetlent, ami előtt a bukmékerirodák szintén jelezték, hogy szokatlanul nagy összegben fogadtak a döntetlenre. Akkor az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) eljárást is indított, de végül megállapította, hogy semmi különös nem történt.

Tulajdonképpen a bukmékerek is így vélik. "Rengeteg mítosz és pletyka kíséri a Serie A hajrájában lejátszott mérkőzéseket. Egyáltalán nem meglepő, hogy sok pénzt tesznek a döntetlenre, mert általános a vélemény, hogy ilyenkor szalonremik születnek. Senki sem állítja, hogy előre megegyezett eredményekről lenne szó, de nagyon sokan úgy vélik, hogy éppen ez a helyzet" - nyilatkozta sokat sejtetően az egyik legnagyobb fogadóiroda, a William Hill szóvivője a Chievo-Sampdoria mérkőzést követően.

Lucarelli nagy meccsei

Az olasz sportsajtó is tisztában van a helyzettel: a tavalyi Chievo-Catania bajnokiról írt tudósításnak a La Gazzetta dello Sport a "Pari annunciato" címet adta, amikor pedig 2005-ben az AS Roma és a Lazio jól láthatóan nagyon vigyázott arra, hogy nehogy bárki is gólt szerezzen, a végeredmény pedig 0-0 lett, akkor a Gazzetta nem volt hajlandó leosztályozni a focistákat. A kalkulusok helyén ez állt: "Nem volt mérkőzés".

Persze nem csak a döntetlen lehet olyan eredmény, amely mind a két félnek tökéletesen megfelel. A 2004-2005-ös szezon hajrájában a Livornónak már nem kellett a kiesés miatt izgulnia, ugyanakkor az európai kupaszereplésre sem volt esélye. Vagyis meccseinek gyakorlatilag nem volt tétje, ugyanakkor a csapat csatára, Cristiano Lucarelli a gólkirályi címért harcolt. A Parma, illetve a Siena ellen aztán szokatlan eredmények születtek: a livornóiak a két, kiesés ellen küzdő csapattól 6-4-re, illetve 6-3-ra kaptak ki, míg Lucarelli az első meccsen négy, a másodikon pedig két találatot szerzett - és a szezon végén az övé lett a gólkirályi cím.

www.global-soccer.eu