Vágólapra másolva!
Elhagyja a máltai labdarúgó-bajnokságot Szentpéteri Viktor. A Sliema Wandererstől távozó magyar kapus mostantól szabadon igazolható. A játékos csak műfüvön edzett, ami nem tett jót az egészségének.

A Sliema Wanderers a tízcsapatos alapszakaszban a hetedik helyen végzett, így a rájátszásban a kiesés elkerüléséért szállt harcba. Mivel megnyerte a négyrésztvevős csoportot, bennmaradt az első osztályban.

A Wanderers 31 éves kapusa, Szentpéteri Viktor tavaly júniusban írt alá a máltai csapathoz, a szerződést a felek a most véget ért szezon végén nem hosszabbították meg.

"Elég nehéz egy év van mögöttem, hiszen itt Máltán a futball azért nem olyan magas színvonalú, mint az előző idegenlégiós helyemen, Finnországban volt" - nyilatkozta Szentpéteri az [origo]-nak.

"Az edzések kizárólag műfüves pályán folynak, hiszen Máltán csak két füves pálya van, és ez sajnos nem tett jót az én egészségemnek sem. Többször voltam sérült is idén, sajnos a sérülések miatt nem is védhettem minden meccsen, de összesítésben a második legkevesebb gólt kapott kapus lettem a bajnokságban" - folytatta a játékos, aki mostantól szabadon igazolható, és jelenleg is csapatot keres.