Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligájában a legjobb négy között csak a Schalke számít igazi meglepetéscsapatnak: a Manchester United keddi ellenfele a Bundesligában csak bukdácsol, nemrég edzőt váltott, de a csapat Felix Magath teljhatalma alól felszabadulva akár meglepetést is okozhat. Ralf Rangnick edzései alatt már nevetnek is a játékosok, a meccseken pedig futballoznak, nem csak brusztolnak.

Ritkán fordul elő, hogy egy trénert egy győztes bajnokit követően menesztenek, ráadásul csak pár nappal azután, hogy csapatával bejutott a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé. A Schalke 04-nél azonban a fenti eredmények sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megmentsék Felix Magath állását, akit négy nappal az Eintracht Frankfurt 2-1-es legyőzése után rúgtak ki, ami előtt három nappal kiverték a Valenciát a BL nyolcaddöntőjében. Magath utódja Ralf Rangnick lett, akivel szombatig veretlen volt a csapat (múlt hétvégén a Kaiserslautern 1-0-ra nyert Gelsenkirchenben). A bajnokságban ez egyelőre nem jelent előrelépést (harmincegy forduló után ugyanúgy a tizedik helyen állnak, mint Magath távozásakor), a BL-ben viszont immár a legjobb négy között van az együttes, köszönhetően a címvédő Internazionale szenzációszámba menő kiverésének.

Raúl ismét a régi

A milánói 5-2-es győzelem a klubnál történt változások valóságos jelképe lett: a mérkőzésen a futballisták felszabadultan játszottak, a szenzációs eredményt szinte mindenki Ralf Rangnicknak írta jóvá. Pedig a tréner olyan nagyon nem változtatott elődje taktikáján, ő is 4-4-2-es felállásban küldte pályára az együttest, ám a csapat felfogása teljesen más volt, mint Magath idejében. Milánóban csak egy védekező középpályás volt az együttesben a görög Kiriakosz Papadopulosz személyében, viszont ott volt a kezdők között az az Alexander Baumjohann, akit Magath a tartalékok közé száműzött. Ő remekül megértette magát a karmesterrel, a spanyol Juradóval, azonban mindketten rendkívül fegyelmezetten visszazártak védekezni, akárcsak az árnyékékként futballozó Raúl, aki legszebb napjait idézi Gelsenkirchenben, és máris hatalmas közönségkedvenccé vált.

Rangnick elképzelése maximálisan bejött: labdaszerzés után villámgyorsan támadásra váltott csapata, és kihasználta, hogy az Internek a védelem a leggyengébb pontja. Az edző a korábbi csapatánál, a Hoffenheimnél is a támadó futball híve volt, azonban kevesen gondolták volna, hogy ilyen gyorsan képes lesz elképzeléseit megvalósítani a Schalkénál, elvégre a milánói meccs volt a második, amelyiken leülhetett a kispadra. A focisták azonban teljes mértékben partnerek voltak ebben, hiszen többségük számára a Magath-éra valóságos kínszenvedéssel ért fel, és nem csak az előző tréner rendkívül kemény edzései miatt. "Az új edző azt akarja, hogy játsszuk a futballt, más az elképzelése a fociról" - áradozott Baumjohann. Szavait a balhátvéd, Hans Sarpei is megerősítette: "Most már valóban játszunk, nem csak előrevagdossuk a labdát."

Az edzéseken nevetni is lehet

Míg Magath vasfegyelmet követelt a tréningeken, és szinte soha nem szólt a focistákhoz, addig Rangnick az edzéseken gyakran megállította a játékot, tanácsokat osztott, magyarázott a labdarúgóknak, akiknek ez a hangnem valóságos felüdülést jelentett. "Nem is tudtam, hogy az edzéseken ilyen jókat lehet nevetni" - mondta például a japán bekk, Ucsida Acuto. A keret tagjai Manuel Neuer vezetésével kétszer is jelezték a vezetőségnek, hogy nem érzik jól magukat Magath módszerei miatt, azonban az elnökség nem emiatt döntött a szakember menesztése mellett, és még csak nem is a gyengébb eredmények miatt, hanem elsősorban gazdasági okokból.

Forrás: AFP
A Magath-féle edzés a múlté

Amikor Magathot 2009 nyarán kinevezték, nem csak a vezetőedzői pozíciót kapta meg, hanem egyben sportigazgató és elnökségi tag is lett. Tulajdonképpen saját maga főnöke volt, és szinte senkinek nem tartozott elszámolással. Korábban a Wolfsburgnál ugyanebben a szisztémában dolgozott, a Farkasokkal bajnokságot is nyert, és eleinte a Schalkénál is működött a dolog, hiszen az előző szezonban az együttes ezüstérmes lett. Magath azonban az átigazolások terén nem annyira a minőségre, mint inkább a mennyiségre ment rá, és a keretben elképesztően nagy volt a fluktuáció, ami lassan nem csak a drukkerek, hanem az elnökség nemtetszését is kiváltotta. A januári átigazolások között akadt néhány egészen érthetetlen is: Angelosz Hariszteasz vagy Ali Karimi szerződtetése ugyan egyetlen centbe sem került, de nehéz volt elképzelni, hogy miben is tudják segíteni az együttest. Jellemző, hogy Magath irányítása alatt összesen 38 új focista érkezett (ebben az utánpótlásból felkerült játékosok is benne vannak), miközben harminc távozott a klubtól.

Magath visszaélt a teljhatalmával

De ez még mindig nem lett volna indok a menesztésre, az viszont már annál inkább, hogy egy márciusi vizsgálat szabálytalanságokat állapított meg Magath tevékenysége körül. Amikor a klub bejelentette a tréner távozását, Tönnies így fogalmazott: "A klub szempontjából a tréner elküldésének nagyon is jó indokai vannak, de ezeket nem hozzuk nyilvánosságra, mert jogi útra akarjuk terelni a dolgot."

A pereskedésből végül nem lett semmi, mert a feleknek sikerült megegyezniük: Magath lemondott a 2013-ig szóló szerződése szerint neki járó közel 12 millió euróról, cserébe pedig nem sározták be a nevét. Német lapok szerint Magath több mint hárommillió euró prémiumot osztott ki a BL-szereplés okán, ezen kívül összesen közel négymillió euró értékben kötött megállapodást játékosügynökökkel és menedzserekkel, mindezt a felügyelőtanács beleegyezése nélkül, ami kötelező lett volna a számára. Valószínűleg utóbbi áll a kissé furcsa átigazolások hátterében, és így már egyáltalán nem biztos, hogy Magath játékospolitikája nyereséges volt, ahogy azt mindig hangoztatta.

A Schalke pénzügyi helyzete az elmúlt években nem volt valami rózsás, viszont a BL-menetelés ebből a szempontból óriási segítséget jelent. Az elődöntőbe kerüléssel az UEFA-tól minimum 21,3 millió eurót kap majd a klub, ehhez jön még a meccsbevételekből származó közel tízmillió, illetve a marketingjogokból befolyó mintegy húszmillió, azaz összesen mintegy ötvenmillió euró. A nemzetközi kupaszereplés alighanem a következő idényben is összejön, az együttes a másodosztályú Duisburggal döntőzik a német kupában, az Európa Liga tehát közel van. Persze még az is megeshet, hogy a Schalke 2011-12-ben is a Bajnokok Ligájában vitézkedik majd, ehhez már csak egy párbajt és egy döntőt kellene megnyerni.

www.global-soccer.eu