Vágólapra másolva!
Debreceni hírportálok szerint komoly eséllyel pályázik a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának kispadjára Kondás Elemér, az NB II-es DVSC-DEAC vezetőedzője. A pro licences szakember a dicstelenül távozó cseh Zdenek Scasny utódja lehet.

A Siófoktól elszenvedett 3-2-es vereség után lemondott posztjáról Zdenek Scasny, a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának cseh edzője. Scasny a távozó Herczeg András helyét vette át év elején, de irányításával a Loki a bajnokságban egy győzelmet szerzett, háromszor döntetlent játszott és háromszor kikapott. A Ligakupában három győzelem, egy döntetlen és két vereség a mérleg, míg a Magyar Kupából kiesett a csapat.

"A mérkőzés után értesültünk arról, hogy Zdenek Scasny lemond" - nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak Bernáth Csaba, a piros-fehérek csapatkapitánya. "Azt kell mondanom, hogy valahol megértem, de sajnálom a mester döntését. Véleményem szerint a sikertelenségünk nem edzőkérdés, valahogy nagyon motiválatlan gárda benyomását keltjük hetek óta. Sajnos várható volt, hogy az utóbbi évek sikerei után következik majd egy hullámvölgy, ebben most elég alaposan benne is vagyunk! Sok problémánk van, de nekünk kell kilábalni a gödörből, bármilyen nehéz is lesz ez. Bárki is lesz az új edző, közösen kell megbirkóznunk a gondokkal."

Az utódlást illetően még nem nyilatkozott a klub vezetése, a sportnapilap szerint a pályaedző Sándor Tamás, vagy a korábbi győri tréner, Pintér Attila lehet a befutó, de a Hajdú Online ezt cáfolta.

A Dehir.hu és a Cívishír egyértelműen Kondás Elemér mellett kampányol, a két debreceni portál szerint a pro licenccel rendelkező, jelenleg az NB II-es DVSC-DEAC edzőjeként dolgozó szakember minden tulajdonságát tekintve alkalmas a feladat ellátására.

"Előnye, hogy bár nem tősgyökeres, de immár a velejéig debreceni, továbbá intelligens, tanult ember. Játszott a Lokiban, a Garamvölgyi-féle első csapatban. Végigpedálozta az edzői ranglétrát, évek óta a DVSC alkalmazásában áll, már a szentesi érában pályaedzőként dolgozott az első csapatnál" - írja a Cívishír.