Vágólapra másolva!
A Török Labdarúgó-szövetség jelezte, amíg Guus Hiddink a válogatott szövetségi kapitánya, addig nem dolgozhat klubedzőként máshol. A holland trénert az Ajax mellett állítólag a Chelsea is megkereste.

Ugyan oroszországi kapitánykodása alatt 2009-ben elvállalta a Chelsea irányítását is, nyártól biztosan nem tér vissza a Stamford Bridge-re Guus Hiddink.

"A múlt héten már visszautasítottuk az Ajax érdeklődését, Mahmut Özgener elnök ugyanis nem egyezett bele, hogy Hiddink klubedzői munkát vállaljon a török válogatott mellett" - nyilatkozta a Telegraphnak Turker Tozar, a Török Labdarúgó-szövetség kommunikációs menedzsere.

"Hiddink szerződésében van egy különleges záradék, amely kizárja a kettős munkavállalás lehetőségét, ezt a szövetség nem is kívánja megváltoztatni. Ha megnézzük a szakvezető eddigi pályafutását, láthatjuk, hogy mindig kitöltötte szerződését, ráadásul nekünk azt mondta, a törökországi kapitányság lesz pályafutása utolsó munkája. Vele szeretnénk eljutni a 2014-es világbajnokságra."

Hiddinket elsősorban a brit sajtó látná szívesen a Chelsea kispadján Carlo Ancelotti utódjaként, ő azonban korábban már jelezte, ha vissza is térne Londonba, csak sportigazgatóként dolgozna tovább.