Vágólapra másolva!
Fennállása legnagyobb sikerét érte el szerdán a Paks focicsapata a Ligakupa megnyerésével. Az 1952-ben alapított szakosztály első trófeáját szállító játékosai a döntőben 4-2-es összesítéssel verték a címvédő Debrecent. A helyi focisták légiósok nélkül léptek a kosarasok nyomába, Paks lassan igazi sportvárossá növi ki magát.

Kis Károly vezetőedző elsősorban a szurkolóknak ajánlotta a sikert: "Bár sokan egy kézlegyintéssel elintézik a sorozatot, számunkra nagyon fontos volt, hogy megnyerjük. Bíztam benne, hogy a Debrecenben szerzett idegenbeli gólunk sokat ér majd."

A 3-0-ás hazai sikerrel végződött visszavágót 2500 drukker látta a helyszínen, ez pedig, tekintve a korábbi érdektelenséget - akadt meccs, amelyre alig száz néző látogatott ki - szintén nagy dolog a paksiak számára.

A hazai játékosok a lefújást követően hosszú percekig együtt ünnepeltek a közönséggel. A mulatság azonban ennyivel le is zárult, nem volt éjszakázás, csupán az öltözőben szólt a zene, s mindössze egy pohár pezsgőt, vagy egy üveg sört ittak a játékosok. A paksiak a bajnokságban ugyanis szombaton a Kecskemétet fogadják, és ahhoz, hogy megőrizzék az Európa Liga-indulást érő harmadik helyüket, nem hibázhatnak.

A zöld-fehérek a többi magyar profi klubbal ellentétben egyetlen külföldi labdarúgót sem foglalkoztatnak.

"Minden siker értékes, különösen egy olyan, amelyik egy klub számára történelmi jelentőségű. Mindenki nagyon sokat tett ezért az elsőségért, a szertárostól a vezetőkig" - mondta Éger László, a Paksi FC csapatkapitánya.

A labdarúgók a Ligakupa megnyerésével a sok nagy sikert megélt, négyszeres magyar bajnok és négyszeres Magyar Kupa-győztes férfi kosarasok nyomába léptek. Paks már eddig is sportvárosnak számított, hiszen az olimpiai és világbajnok dzsúdós Kovács Antal mellett a szintén cselgáncsozó Braun Ákos is nyert világ-, illetve Európa-bajnokságot. A kenus Kozmann György két olimpián is harmadik lett, emellett öt világbajnoki és négy Európa-bajnoki arannyal büszkélkedhet. Az "atomváros" olyan kiváló sakkozókat is adott az országnak, mint Berkes Ferenc és Ács Péter, a jövőt pedig Bor Barna és Csoknyai László dzsúdós, továbbá Boros Gergő kajakos jelenti.

A 2007/08-ban indult, és a csapatok által sokat bírált Ligakupát a következő idényben is megrendezi a magyar szövetség, de feltehetően átalakítja a sorozatot.