Vágólapra másolva!
Ralf Rangnick pályafutása legjobb meccsének nevezte az Inter elleni győzelmet. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a Schalke 5-2-re verte idegenben a címvédőt, a németek trénere szerint fontos szerepet játszott a sikerben a hétvégi milánói derbi is. Leonardo, az Inter edzője úgy fogalmazott, hogy a szezon fontos szakasza pont rosszkor jött csapata számára.

Csúnya verést kapott a címvédő Internazionale kedd este a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Az olaszok ugyan 1-0-ra, majd 2-1-re is vezettek, a Schalke végül ötig meg sem állt, így háromgólos előnyt harcolt ki a visszavágóra.

Leonardo, az Inter edzője még a Milan elleni rangadó 3-0-s elvesztésén sem tette túl magát: "Nagyon nehéz hetünk van, minden értelemben: először a KO a derbin, aztán meg ez. A második félidő elején kihagytunk néhány helyzetet, a Schalke pedig azonnal büntetett, belőtte a harmadik gólját" - nyilatkozta a meccs utáni sajtótájékoztatón.

A Schalke trénere, Ralf Rangnick már ezen a ponton, 3-2-nél érezte, hogy nem kapnak ki: "Még nem vagyunk az elődöntőben, de nagyon jók az esélyeink. Már 3-2-nél is biztos voltam benne, hogy nem kapunk ki, a végén aztán többet is lőhettünk volna. Egyértelműen ez a pályafutásom legjobb meccse. Ha előtte azt mondja valaki, hogy hárommal verjük az Intert, bolondnak neveztem volna."

Leonardo másképp számolt a németek helyzeteinél: "Hat vagy hét lövésből öt gólt szereztek. A harmadik és a negyedik góljuk után már szinte lehetetlen volt fordítani, főleg, hogy ekkor már tíz emberrel játszottunk, a végére elveszítettük a fonalat, mint a Milan ellen. A szezon fontos szakasza pont rosszkor jött a számunkra."

Rangnick elárulta: a győzelem egyik kulcsa a hétvégi, milánói derbi volt, melyen az Inter 3-0-ra kikapott: "Láttuk, mennyi területet hagynak a Milannak, ezért úgy döntöttünk, a technikás Juradóval kezdünk. Magának keresi a bajt, aki egy Inter-szintű csapat ellen csak védekezik. Az első félidő hihetetlen volt, akár 5-5 is lehetett volna az állás a szünetre."

Rangnick este még hagyta kicsit ünnepelni a csapatát, amely szerdától már a Wolfsburg elleni bajnokira koncentrál. A BL-visszavágót jövő szerdán rendezik.