Vágólapra másolva!
A hazai döntetlen előnyeiről beszélt José Mourinho, a Real Madrid edzője a Tottenham elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő előtt. A spanyoloknál az orvosok tanácsa ellenére is játszhat Ronaldo, az angoloknál pedig a Wigan ellen pihentetett Gareth Bale. A másik keddi meccsen az Inter a Schalkét fogadja, szerdán Chelsea - Manchester United és Barcelona - Sahtar Donyeck meccseket rendeznek.

Gyakran éri kritika a Bajnokok Ligáját amiatt, hogy rendre ugyanazok a klubok kerülnek a döntő közelébe. Ebben a szezonban viszont több olyan csapat is bekerült a legjobb nyolc közé, amely a sorozat kezdetén még egyértelműen outsidernek számított.

Bár a Tottenham Hotspur, a Schalke 04 és a Sahtar Donyeck sem ismeretlen a nemzetközi kupákban, a második számú európai sorozatot (még UEFA-kupa néven) utóbbi kettő megnyerte már, de a BL-ben még sohasem jutottak ilyen messzire, és most is nagy meglepetés lenne, ha még egy kört sikerrel vennének.

Eurofighter II.

A Schalke ellenfele a címvédő Internazionale lesz, amely az utóbbi időszakban több német csapatot is legyőzött. A milánóiak a legjobb 16 között a tavalyi döntőbeli ellenfelüket, a Bayern Münchent búcsúztatták, a csoportkörben pedig a Werder Brement verték hazai pályán 4-0-ra (igaz, Brémában 3-0-ra kikaptak).

Az Inter és a Schalke az UEFA-kupa 1997-es döntőjében is találkozott, a németek tizenegyesekkel nyertek. Annak a csapatnak a tagjait a szurkolók eurofightereknek, azaz európai harcosoknak nevezték. Lassan a mostaniak is kezdik kiérdemelni a címet, főleg mivel a bajnokságban nem nagyon megy a játék.

"Semmi veszítenivalónk nincsen, egyértelműen outsiderek vagyunk, de szeretnénk kihozni a maximumot a helyzetből" - jelentette ki a Schalke edzője, Ralf Rangnick, aki csak másfél hete ült le a csapat kispadjára, és pályafutása során először meccselhet a BL-ben.

A másik oldalon egyáltalán nem becsülik le a németeket: "A Schalke igazi nagycsapatok ellen játszott a BL-ben, és nem véletlenül jutott el ilyen messzire a sorozatban. Nagyon lelkesek, kifejezetten bő kerettel rendelkeznek" - nyilatkozta az Inter szakvezetője, Leonardo.

Szüksége is lesz a bő keretre a Schalkénak, mivel Klaas-Jan Huntelaar és Peer Kluge sérülés miatt nem játszhat, Anthony Annant nem nevezhették, és a pénteken orrát törő Christoph Metzelder szereplése is kérdéses. Persze a milánóiaknak is megvannak a maguk problémái: Lúcio eltiltás miatt hiányzik, Giampaolo Pazzini pedig nem játszhat a sorozatban, ám az ő pótlására a sérüléséből felépült Diego Milito tökéletesen alkalmas.

Ronaldo és Bale egymás ellen

A másik keddi mérkőzésen a BL-ben először szereplő Tottenham Hotspur lesz a Real Madrid vendége, az összecsapást elsősorban a két szakvezető pszichológiai hadviselése határozhatja meg. Mind José Mourinho, mind Harry Redknapp váltig állította, hogy milyen sok kulcsembere sérült: a portugál például múlt pénteken kategorikusan kijelentette, hogy az angolok elleni első találkozón Karim Benzema, Cristiano Ronaldo és Marcelo sem játszhat. Egy nappal a mérkőzés előtt már óvatosabban fogalmazott: "Az orvosi stáb szerint egyikük sem léphetne pályára, Benzema egészen biztosan nem lesz a keretben. Cristianóval és Marcelóval talán kockázatot vállalok, és nem teljesen egészségesen is pályára küldöm őket, a doktorok tanácsa ellenére" - jelentette ki.

Forrás: AFP
Ronaldo a hátán viheti a Realt

A kedd reggeli állapot szerint Ronaldo és Marcelo is játszani fog, kerettag Kaká és Higuaín is, ugyanakkor Benzema, Gago, Raúl Albiol és Pedro León biztosan kimarad.

Redknapp persze már korábban gyanút fogott: "Tényleg azt hiszik, hogy Ronaldo nem fog játszani? Mert én nem. Ő egy fantasztikus futballista, szerintem ott lesz a pályán."

A Spursnek elsősorban a védelemben akadnak gondjai: Ledley King és Yoanes Kaboul biztosan nem játszhat, kérdéses William Gallas szereplése is, bár ő elutazott a csapattal Madridba. Ott lesz viszont Gareth Bale, a szélvészgyors walesi balszélső kihagyta a Wigan elleni bajnokit, hogy a Real ellen pályára léphessen.

"Remélem, alaposan meglepjük a spanyolokat. Nagy nap lesz a számunkra, és a játékosaimat nem kell motiválni, mindannyian alig várják a találkozót" - jelentette ki Redknapp. Az angol edzőnek Mourinho bókolt a párharc előtt: a portugál szerinte kollégája az ideális jelölt angol szövetségi kapitánynak.

Mourinho meglepően visszafogottan beszélt a meccsről: "Egy döntetlen otthon mindig jó eredmény, különösen a 0-0. Redknapp a barátom, ha nem mi jutnánk tovább, remélem, ők játszanak majd döntőt."

A két csapat eddig egyedül az 1984-85-ös UEFA-kupában találkozott egymással, akkor a Real Madrid Steve Perryman öngóljával 1-0-ra nyert otthon, az idegenbeli 0-0-lal így kiütötte az akkori címvédőt a negyeddöntőben.

http://www.youtube.com/embed/1AW2CrzE7Ts

Az Angliából érkezett realosok kérik a szurkolók segítségét

Cruyff sem biztos a Barcában, Ferguson végre legyőzné a Chelsea-t

Szerdán a Sahtar Donyeck a Barcelona ellen bizonyíthatja, hogy immár helye van az európai élcsapatok között. Az ukrán klub még sohasem jutott ilyen messzire a BL-ben, ám sokak szerint képes lehet újabb meglepetésre.

Még Johan Cruyffnak is akadt egy ilyen mondata: "Nem vagyok benne biztos, hogy a Barcelona továbbjut." A 2009-es európai Szuperkupa-döntőn a katalánok csak 1-0-ra győztek az ukránok ellen, a mérkőzés után a Barca meg is vette a Sahtar középhátvédjét, Dmitro Csihrinszkijt, hogy egy évvel később nagy veszteséggel megváljon tőle. A védő visszatért Donyeckbe, és így első kézből tud információval szolgálni Lionel Messiékről.

Forrás: AFP
Luiz Adriano megpróbálja meglepni a Piqué-Puyol kettőst

A másik szerdai találkozó angol házirangadó: a Chelsea és a Manchester United a 2008-as döntő után megint összecsaphat a Bajnokok Ligájában. Az első találkozót Londonban rendezik. Az előző két idényben volt angol párviadal a negyeddöntőben, mindkétszer az idegenben kezdő csapat jutott tovább.

A Manchester United a legutóbbi három bajnokin egyaránt kikapott a Chelsea-től, ám Sir Alex Ferguson szerint nem azért, mert rosszabbak. "Mindenki láthatta, hogy az utóbbi mérkőzéseken több nagy bírói tévedés is volt, ami nekik kedvezett. Egy hónapja is jobbak voltunk, mégis kikaptunk, most már nekünk is lehet szerencsénk" - nyilatkozta az edző, aki azt is elmondta, hogy céljuk olyan eredmény elérése, amivel a visszavágón már ők lesznek az esélyesek.

Bajnokok Ligája, negyeddöntők
Real Madrid - Tottenham Hotspur 20.45
Internazionale - Schalke 20.45

szerdán:
Chelsea - Manchester United 20.45
Barcelona - Sahtar Donyeck 20.45



www.global-soccer.eu