Vágólapra másolva!
Az Internazionale és az AC Milan összecsapása, azaz a milánói derbi mindig is hatalmas presztízsű találkozónak számított, ám a mérkőzés jelentősége ezúttal még a szokottnál is nagyobb. A szombati meccs előtt a Milan vezeti a Serie A-t, de az Inter csak két ponttal van lemaradva mögötte, vagyis a találkozó a scudetto sorsáról is dönthet.

Az év elején valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy a 31. fordulóban sorra kerülő milánói derbinek nem csak a presztízs lesz a tétje, hanem a bajnoki cím szempontjából is sorsdöntő lehet.

Az első idei játéknap előtt a két csapat között 13 pont volt a különbség, ami még akkor is hatalmasnak tűnt, ha mindenki tisztában volt azzal, hogy az Inter a klubvilágbajnokság miatt két mérkőzéssel kevesebbet játszott. Az AC Milan vezette a tabellát, és remekelt, a városi rivális pedig bukdácsolt, ami Rafael Benítez edző állásába került - és az Inter már az utód kinevezésével alaposan megfricskázta örök ellenfelét.

Leonardo hősből áruló, illetve ellenfélből hős lett

Massimo Moratti ugyanis azt a Leonardót szerződtette, aki az előző szezonban a Milant irányította, és különböző pozíciókban (játékos, tehetségkutató, szakvezető) összesen 13 évet töltött el piros-feketében. A két egyesület történetében nem ő az első edző, aki mindkét csapatnál megfordult - ugyanezt elmondhatja magáról Giovanni Trapattoni és Alberto Zaccheroni is -, azonban a brazil korábban egyértelműen a Milanhoz kötődött.

A szurkolók közül sokan még most is árulásnak tekintik döntését, és az iránta érzett gyűlölet valószínűleg még erősebb lesz, ha a kék-feketék az ő irányításával előzik meg a Milant. Leonardo vezérletével ugyanis az Inter fantasztikusan szerepel, 15 bajnokiból tizenkettőt megnyert, miközben riválisa tavasszal sorra hullajtotta a pontokat.

A Serie A történetében ez az ötödik alkalom, hogy a tavaszi derbin a tabella első két helyezettje találkozik. A mostanihoz leginkább hasonló szituáció az 1964-65-ös volt, amikor a 26. fordulóban került sor a rangadóra: akkor a Milan 41 ponttal állt az élen, az Inter pedig 38-cal volt második. A mérkőzés pályaválasztója a Milan volt, de az Inter vendégként is nyerni tudott 5-2-re (a szünetben még 1-1 volt az állás), és ezzel egy pontra csökkentette a különbséget, majd a bajnokság végére meg is előzte riválisát. Tizennégy évvel korábban viszont a Milan jött ki jobban a derbiből. Az 1950-51-es idény 28. fordulója előtt 48, az Internek 45 pontja volt, vagyis a kék-feketék egy győzelemmel közelebb kerülhettek volna a riválishoz - azonban 1-0-ra kikaptak, és a Milan végül egy ponttal előzte meg őket.

Ennek köszönhetően a két együttes közötti tetemes különbség fokozatosan csökkent, és most már csak két pont választja el a csapatokat, akik a tabella első két helyét foglalják el. Mindezek alapján nem túlzás kijelenteti, hogy a szombati derbi kulcsfontosságú: az Inter egy győzelemmel átveheti a vezetést, és egyben hatalmas lélektani előnyre tehet szert, míg ha a Milan nyer, akkor előnye megint jelentősebb lesz - még ha a harmadik helyen álló Napolit nem is lehet teljesen leírni.

A Milan-középpálya mindenkit bedarálna

Mind a két együttesnél akad néhány fontos hiányzó. A Milan eltiltás miatt nem számíthat Zlatan Ibrahimovicra, aki pedig eddig igazi vezéregyéniségnek számított, ráadásul az őszi derbit is az ő gólja döntötte el - még ha a svéd azt a találatot büntetőből érte is el.

Az őszi meccset Ibrahimovic 11-esével nyerte a Milan:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=w5YcXyzYLJffKUQ0


Zlatan nélkül azonban a támadójátékból sokszor hiányzott az átütő erő, úgy tűnik, hogy a többiekben nincs meg a kellő kreativitás ahhoz, hogy helyzeteket teremtsenek. Ebből a szempontból a januárban igazolt Antonio Cassano sérülése a lehető legrosszabbkor jött: az olasz lapok szerint ő maximum a kispadra ülhet le, ami azt jelenti, hogy a Milan csatársorát a két brazil, Robinho és Pato alkotja majd, mögöttük pedig Kevin-Prince Boateng játszhat.

A holland védekező középpályás, Mark van Bommel szereplése is kérdéses: ő a két Magyarország elleni Eb-selejtezőt kihagyta annak érdekében, hogy játszani tudjon a derbin, de nem biztos, hogy teljesen felépült. A Gennaro Gattuso-Van Bommel duó mindenesetre "gyilkos" lenne a pálya közepén, de az sem lehet sokkal megnyugtatóbb Wesley Sneijder számára, ha Van Bommel helyett Mathieu Flamini szerepel majd. A bajnokságban a Milan kapta a legkevesebb gólt, 30 mérkőzésen mindössze huszonkettőt, amiben a védekező középpályásoknak is nagy szerepük volt.

Az Inter legjobban támadni tud

Míg a Milané a legjobb védelem, addig az Interé a (holtversenyben) legjobb támadó részleg a Serie A-ban, Samuel Eto'óék összesen 56 találatot szereztek ebben a szezonban. Leonardónak bőven van alternatívája, és a hírek szerint az edzéseken azt az ultraoffenziv taktikát is kipróbálta, amelyben az irányító középpályás Sneijder előtt három csatár (Goran Pandev, Eto'o és Giampaolo Pazzini) szerepel.

A derbik történetének legeredményesebb futballistája Andrij Sevcsenko, aki a Milan színeiben 14 gólt ért el a városi rivális ellen - a bajnokságban, az olasz kupában és a Bajnokok Ligájában is bevette az Inter kapuját. A másik oldalon a milánói stadion névadója, Giuseppe Meazza szerezte a legtöbb gólt, ő azonban nem csak az Inter híveit boldogította: 1940-ben a Milanba igazolt. Amikor 1941 februárjában volt csapata ellen kellett pályára lépnie, állítólag sírt az öltözőben, de ő szerezte az egyenlítő találatot. Ez volt az egyetlen gólja Milan-mezben az Inter ellen - fordított szereposztásban tizenkétszer volt eredményes. De a Milan-drukkerek szemében derbi-hősnek számít az a Gianni Comandini is, aki milánói karrierje során mindössze két gólt szerzett, de mindkettőt az Inter ellen, amikor a piros-feketék 2001 tavaszán 6-0-ra kiütötték a városi riválist.

Valószínűbb azonban, hogy a macedón kimarad, és a Pazzini-Eto'o duó kezd majd. Az Inter tehát ugyanazzal az alapfelállással (4-3-1-2) futballozhat majd, mint ellenfele, az viszont nagy kérdés, hogy a védelem miként fog összeállni.

Innen ugyanis Lúcio eltiltás miatt biztosan hiányzik, Andrea Ranocchia és Cristian Chivu pedig nem teljesen egészséges - velük kapcsolatban csak az utolsó pillanatban dől majd el, hogy játszhatnak-e. Ha egyikük sem tud pályára lépni, akkor a védelem tengelyében Iván Córdoba vagy Marco Materazzi szerepelhet, ami nem túl megnyugtató a klub hívei számára - az őszi derbin például Materazzi hozta össze a három pont sorsát eldöntő tizenegyest.

Materazzinak nem csak az összehozott büntető miatt lehet fájó emlék az őszi meccs:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=9Vq0LAbcWTuZj5kX


Bármilyen is lesz azonban a két együttes összeállítása, a derbik története alapján a gól nélküli döntetlennek kicsi a valószínűsége. Az elmúlt 22 esztendőben ugyanis a két milánói gárda a bajnokságban mindössze egyetlen 0-0-t játszott egymással, még 2004 októberében. De nem csak gólokra, hanem kiállításokra is lehet számítani, elvégre a legutóbbi öt milánói derbin összesen hat piros lapot osztottak ki.

www.global-soccer.eu