Vágólapra másolva!
A Blikk című bulvárlap olvasóinak cseten feltett kérdéseire válaszolt Kubatov Gábor, az FTC elnöke, akit a stadion sorsáról, a lehetséges szponzorok érkezéséről, az Újpest elleni rangadóról, valamint futballista múltjáról is faggattak az érdeklődők.

Kubatov Gábor az egyik kérdésre válaszolva elmondta, hogy a stadiont akkor tudja 700 millió forintért visszavásárolni az egyesület, ha Kevin McCabe, az FTC Zrt. eddigi tulajdonosa nem újíttatja fel.

A Fradi-pálya néven ismert ingatlanokat megvásárló Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. ugyanis a 2008 áprilisában aláírt szerződésben vállalta, hogy a meglévő stadiont két éven belül legalább 1,2 milliárd forint plusz áfa értékben felújítja úgy, hogy az megfeleljen a Nemzetközi- (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) előírásainak.

"Új stadionunk is lehet, de a régit is felújíthatjuk, de be kell vallanom, hogy ez még csak álom. Egyelőre olyan helyzet van a Fradinál, hogy ki szeretnék kapcsolni a gázt és az áramot, kikapcsolták a telefonok kimenő hívásait, úgyhogy most jelen pillanatban válságot kezelünk, aztán hamarosan valóra váltjuk az álmainkat" - mondta a klubvezető, mikor egy olvasó arról érdeklődött, van-e remény új stadion felépítésre, vagy a meglévő fejlesztésére.

Egy másik kérdés arra vonatkozott, képes lesz-e a várhatóan a klubhoz érkező két-három szponzor arra, hogy finanszírozza a futballcsapat minden költségét, mire Kubatov azt felelte, "merjünk nagyot álmodni, ha rend lesz, két-háromnál sokkal több szponzorunk is lesz."

A Fradi-elnök szerint az egyesületnél olyan rendszert kell összerakni, amely nem a politkától várja feltétlenül a megoldást. "Mindennek az alapja csak a felelős gazdálkodás lehet. Az elmúlt hónapokban sok emberrel beszéltem aki ért a sportfinanszírozáshoz, ők sem látnak más utat" - utalt Kubatov arra, hogy a labdarúgó zrt. visszakerül az egyesülethez (erről bővebben itt olvashat).

Kubatovot arról is faggatták, miért szükséges a szurkolói kártya, amit eddig csak a Fradinál vezettek be, de az elnök szerint a futball jövője a kártyán múlik, és ő nagyon a pártján van. Pénteken Ferencváros-Újpest rangadót rendnek az Üllői úton, természetesen ez a téma is előkerült a kérdések alkalmával, és Kubatov azt mondta, ő az az elnök lesz, aki nem jár le az öltőzöbe, de szerinte a nagy rivális ellen nem is kell külön motiváció.

A Videoton elleni, 5-0-ra elveszített rangadóval kapcsolatban az egyik olvasó azt firtatta, nem kellett-e szándékosan meghajolni a fehérváriak előtt Orbán Viktor miniszterelnök miatt. "Ugye most viccel? Mi nem hajolunk meg senki előtt" - hangzott Kubatov reakciója, aki korábban maga is a zöld-fehéreknél játszott, és magáról azt nyilatkozta, "én voltam a Ferencváros történetének legügyetlenebb jobbhátvédje".

Az elnök a Magyar Televízió Este című műsorában azt is elárulta, a játékosok most ingyen fociznak, majd arra a kérdésre, hogy Kevin McCabe távozása után magyar csapat-e a Fradi, azt válaszolta, "félig már bent vagyunk".