Vágólapra másolva!
Fabio Capello párhuzamot vont az általa megfiatalított angol fociválogatott és a tavalyi vébén remeklő német együttes közt. A kapitány ígéretesnek látja a jövőt, Ashley Young szerint pedig a csapatnál erősebb a verseny, mint valaha.

Joachim Löw német válogatottja bronzérmes lett a dél-afrikai vébén, miközben Angliát 4-1-re, Argentinát 4-0-ra verte. Thomas Müller, Mesut Özil és Sami Khedira is a tornán lett igazi sztár, Capello pedig elkezdte keresni a hasonló reményekkel kecsegtető angol fiatalokat.

A Guardian nevű napilap szerint Anglia kísérleti csapata biztató, szórakoztató játékot mutatott be Ghána ellen kedden, a Wembley-ben.

A barátságos találkozón kezdőként lépett a pályára Jack Wilshere, Gary Cahill, Ashley Young és Andy Carroll is, míg Danny Welbeck és Matt Jarvis csereként állt be.

"Ők nagyon fontos játékosok Anglia jövője szempontjából. Anglia lehet az új Németország, remélem, az emberek úgy beszélnek majd rólunk, ahogy nemrég Özilékről. Ezek a fiatalok nagy önbizalommal játszanak, és még sokat fejlődhetnek" - magyarázta Capello.

Steven Gerrard és Rio Ferdinand sérülés miatt maradt ki, rajtuk kívül a szövetségi kapitány öt olyan kulcsembert pihentetett, akik hétvégén még játszottak a walesi Eb-selejtezőn, klubjaikkal viszont a Bajnokok Ligájában kell helytállniuk.

Cahill az első meccsét játszotta végig kedden, Jarvis csereként debütált, Carroll pedig először talált be a nemzeti csapatban.

"Erősebb a verseny, mint valaha. Jól keveredik a fiatalság és a tapasztalat: Ghána ellen sok nagy név hiányzott, de voltak, akik a helyükbe lépjenek, ami csak jó az angol focinak" - nyilatkozta Ashley Young.

Capello ugyancsak szépnek látja a jövőt: "Igyekszem minden játékosra figyelni, ezért nagyon jól ismerem az értékeiket. De az klubfoci, ez a szint egészen más. Azokról se feledkezzünk meg, akik kedden nem játszottak, mert ők is nagyon fontosak. Ígéretes a jövő."