Vágólapra másolva!
A Chelsea nyerte az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának rangadóját, miután hazai pályán 0-1-ről fordítva 2-1-re legyőzte a Manchester United együttesét.

Eredmény:
Chelsea - Manchester United 2-1 (0-1)
gól:
Luiz (54.), Lampard (79., 11-esből), illetve Rooney (30.)
piros lap: Vidic (Manchester United, 93.)

Hazai helyzetekkel kezdődött a mérkőzés, ám Malouda lövését védte Van Der Sar, Anelka próbálkozása pedig keresztbe elsuhant a kapu előtt. A harmincadik percben jött Wayne Rooney, jól váltott Nanival, majd 22-23 méterről nagy erővel kilőtte a jobb alsó sarkot, 0-1.

Öt perccel az első félidő vége előtt egyenlíthetett volna a Chelsea. Van Der Sar védett egy szabadrúgást, a kipattanóra Ivanovic érkezett, egy méterről megpróbálta a kapuba kotorni labdát, ám a holland kapusnak hatalmas bravúrral, az utolsó utáni pillanatban sikerült lelopnia azt a szerb védő lábáról.

A második félidő elején a Chelsea előre húzódó középső védői összehozták az egyenlítő gólt, Essien beadását Ivanovic csúsztatta meg, a hosszún érkező David Luiz pedig kapásból a kapuba bombázott, 1-1. A télen a Benficától érkezett brazil válogatott játékosnak ez volt az első gólja a Chelsea-ben.

A hajrában büntetőt kapott a Chelsea, a fiatal Smalling a tizenhatoson belül szabálytalankodott, a játékvezető befújta a tizenegyest, Lampard pedig az elvetődő Van Der Sar fölött a kapu közepébe lőtte a labdát, 1-2.

Forrás: AFP

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a hosszabbításban kiállították a manchesteriektől Nemanja Vidicet.

Győzelmével a Chelsea feljött a negyedik helyre a tabellán, a Manchester Unitednek pedig elolvadhat az előnye, hiszen ha az Arsenal megnyeri a következő bajnokiját, akkor egy pontra megközelíti a listavezetőt.

Az állás:

1.28179262-27+3560
2.27175557-27+3056
3.28148644-25+1950
4.27146748-23+2548
5.27138638-31+747
6.281161136-35+139
7.28910939-38+137
8.28910933-35-237
9.28991043-39+436
10.281041432-35-334
11.27712835-36-133
12.28891135-47-1233
13.28614829-29+032
14.28951435-46-1132
15.28951442-55-1332
16.26612825-35-1030
17.28781336-53-1729
18.28841631-46-1528
19.286101233-49-1628
20.285121127-49-2227