Vágólapra másolva!

A futball segíthet felülkerekedni a vallási ellentéteken

A labdarúgás szeretete különböző kulturális hátterű, etnikumú embereket is összekovácsolhat. Az Északír Labdarúgó-szövetség is szeretné megszüntetni a vallási ellentéteket az országban, új programjának köszönhetően a protestáns és a katolikus futballpalánták egymás mellett tréningezhetnek.

A labdarúgás közösségteremtő hatása még ott is érvényesülhet, ahol az egyes társadalmi csoportok között évszázados ellentétek húzódnak meg. Észak-Írországban a protestánsok és a katolikusok konfliktusa a futballban is jelen van.

A legjelentősebb helyi katolikus klub, a Belfast Celtic sikerei csúcsán 1948-ban feloszlatta magát az után, hogy a karácsonyi, Linfield elleni idegenbeli bajnokin a hazai drukkerek az utolsó percben beözönlöttek a pályára, és megtámadták a Celtic játékosait, akik közül Jimmy Jonesnak a lábát is eltörték.

A Linfield így komoly rivális nélkül maradt, ráadásul - a katolikusok szerint - a helyi futballszövetség, az IFA is támogatja: 1985-ben például 100 éves szerződést kötött a klubbal, hogy stadionjában, a Windsor Parkban rendezi a válogatott meccseit.

Együtt edz a katolikus és a protestáns

Az IFA egyik vezetője, Michael Boyd szerint éppen egy válogatott mérkőzés jelentett fordulópontot a szövetség hozzáállásában. 2001 februárjában az északírek Norvégiát fogadták, és a belfasti közönség egy része kifütyülte saját játékosát, Neil Lennont, aki nem sokkal korábban igazolt a skót Celtichez, amely katolikus csapat.

A középpályás később halálos fenyegetéseket is kapott, és 2002-ben le is mondta a válogatottságot, a Celticben viszont egészen 2007-ig futballozott. "Ez az esemény igazi katalizátorként működött abban, hogy véget vessünk a szektarianizmusnak. A sportágban élő emberek nagy része rájött, hogy változtatni kell, ha jót akarnak az északír futballnak" - emlékszik vissza Boyd, és az IFA hamarosan elindította a "Football For All", azaz a "futball mindenkié" programot, amelynek célja a vallási ellentétek megszüntetése a labdarúgásban.

Ennek egyik első lépéseként a bajnokságban jelenleg második helyen álló, protestáns Crusaders együttműködési szerződést kötött a katolikus Newingtonnal: utóbbi korosztályos csapatai használhatják a Crusaders pályáját, a Seaview-t. Mindennek köszönhetően a napokban olyan látványnak lehettek szemtanúi a stadionban kilátogató szülők, amire korábban nem volt példa: az egyik térfélen a Crusaders U13-as csapata tartotta edzését, míg a másikon a Newington U16-os kerete tréningezett.

"A klub korábban nem volt befogadó. Ha tíz évvel ezelőtt egy római katolikus besétált volna az egyesület bárjába, biztosan lelőtték volna. Észak-Belfast még mindig nagyon megosztott, de a két csapat együttműködésén keresztül a gyerekek megismerhetik egymást. A vallási problémák miatt nálunk a legnagyobb a fiatalok öngyilkossági aránya egész Európában. Szeretnénk, ha a labdarúgás közelebb hozná egymáshoz a szétválasztott közösségeket" - jelentette ki a Crusaders elnökségének egyik tagja, Mark Langhammer.

Egy arab mentette meg Izraelt

A futball persze nem csak Észak-Írorszában tölthet be hasonló szerepet. Az évtized közepén Izraelben nagy szenzációt keltett, hogy 2003-ban két arab egyesület, a Maccabi Ahi Nazareth és a Bnei Sakhnin is feljutott az élvonalba. Az izraeli bajnokságban először fordult elő, hogy két arab gárda is a legjobbak között szerepelt, és bár a Nazareth rögtön kiesett, a Bnei Sakhnin nem csak hogy megőrizte élvonalbeli tagságát, de 2004-ben a kupát is megnyerte.

A csapat kapitánya, Abbas Suan meghívót kapott a válogatottba, és ugyan az izraeli szurkolók egy része tiltakozott (a híresen szélsőséges Beitar-drukkerek például egy transzparenst feszítettek ki, amelyen az állt: "Suan, te nem képviselsz minket"), a középpályás többet tett a megbékélés érdekében, mint sok politikus. Amikor 2005-ben az utolsó percben ő egyenlített az Írország elleni vb-selejtezőn, valóságos nemzeti hős lett belőle.


Volt olyan újság, amely a címlapján csak "gibor yisrael"-nek nevezte - a bibliai kifejezés Izrael megmentőjét jelenti. Az arab középpályást a Time magazin az év hősei között emlegette. Suan így emlékezett a találatra: "Életem legfontosabb pillanata volt, maga a csoda. Mindenki egy emberként ugrott fel az örömtől. Remélem, ez csökkentheti az ellentétet zsidók és arabok között."

www.global-soccer.eu