Vágólapra másolva!
Dzsudzsák Balázs góllal és gólpasszal járult hozzá a PSV továbbjutásához a télen iránta komolyan érdeklődő Lille ellen az Európa Ligában, amivel szerinte elérte, hogy még komolyabban odafigyeljen rá a francia csapat. Az eindhoveni csapat házi gólkirályát nem nyomasztja, hogy Ibrahim Afellay távozása után több feladat hárul rá, úgy érzi, most ő a húzóember, és nem elégedne meg a saját gólcsúcsa megdöntésével, mivel vannak még előtte megmászatlan hegyek.

- Nemcsak fontos, hanem szemfüles is volt a Lille elleni gólja, lőtt már ilyet korábban?
- Ha jól emlékszem, még Debrecenben, a 2007-es Szuperkupa-döntő második meccsén, a Honvéd ellen lőttem ugyanilyen gólt. Ahogy akkor, most sem kértem a kilenc métert, a bíró pedig engedélyt adott a szabadrúgás elvégzésére, úgyhogy nem is reklamáltak a Lille-játékosok.

- Úgy tűnt, szerencséjük volt az ellenfél kapusával, Barel Moukóval, aki elég bizonytalannak tűnt, és a harmadik gólnál pocsékul mozdult ki a kapujából.
- Nem tudtuk, hogy ő fog védeni, de a futballban is igaz, hogy mindenkinek lehet jó és rossz napja is. Szerencsére nekünk nagyon jó napunk volt, lehengerlően játszottunk, szóval nem csak a kapuson múlt.

- A Lille volt a legkomolyabb érdeklődő, ajánlatot is tett önért a télen, a mostani játékával sikerült feljebb strófolnia az árát?
- Örültem, hogy jól ment a játék, úgy érzem, tettem egy lépést, hogy még komolyabb legyen az érdeklődés, de különösebben nem foglalkoztatott, hogy pont a Lille ellen lőttem gólt. Az viszont nem kis dolog, hogy a holland első helyezett kiejti a francia listavezetőt.

- Ezt lehet egyben értékmérőnek tekinteni, jobb lenne a holland bajnokság a franciánál?
- Ezt nehéz megítélni, mindenesetre most a két meccs alapján mi vagyunk a jobbak, bár az elsőn szerencsénk volt, de a másodikon egyértelműen föléjük kerekedtünk. Persze lehet, ha ugyanaz a párharc tízszer megismétlődne, többet nyernének a franciák, de ez nem számít.

- A következő ellenfél a skót Rangers lesz, a párharcokat erőltető csapatok stílusa mennyire fekszik önnek vagy a PSV-nek?
- Egyelőre az a párharc még messze van, nem igazán foglalkozunk vele, most az Ajax elleni rangadó a fontosabb.

- Az amszterdamiak ellen jól megy önnek, egy kivételével mindig gólt szerzett ellenük, előre lehet fogadni, hogy most is lesz Dzsudzsák-gól?
- Nagyon remélem, azon leszek, hogy minél hatékonyabb legyek, bár az eddig is háttérbe szorult, hogy én lövöm-e a gólt. Az most mindennél fontosabb, hogy nyerjünk, mert akkor az Ajax nyolc pontra lenne tőlünk, és akkor a PSV, Twente páros maradna harcban a bajnoki címért.

- A Twente nagy nevek nélkül is nagyon szívós ellenfélnek tűnik, az előny lehet önök számára, hogy ők is versenyben maradtak az Európa Ligában?
- Az mindenképpen jó, hogy ők is ugyanolyan terhelést kapnak, mint mi. A mostani hétvége nagyon fontos lesz a bajnokság szempontjából, bízom benne, hogy az AZ Alkmaar besegít nekünk azzal, hogy elkapja a Twentét.

- A PSV-nél a bajnokság vagy az Európa Liga élvez elsőbbséget?
- Ki lett mondva, hogy a bajnokság a fontosabb, anyagi szempontból is jó lenne, ha megnyernénk, hiszen a BL-indulás sokkal jobban fizet.

Forrás: AFP

- Ibrahim Afellay távozása után jóval nagyobb szerep hárul önre, mennyire érzi ezt tehernek?
- Úgy néz ki, most én vagyok a húzóember, de tíz társ ott van mögöttem. Eddig is az volt a fontos, hogy a jó formámat tartósítsam, és mivel én vagyok a házi gólkirály, érhető, ha a társak többet várnak tőlem, de ez nem nyomaszt.

- A bajnokságban 13, minden sorozatot tekintve 20 gólt szerzett a PSV-ben ebben az idényben, mennyit tűzött ki célul?
- Tavaly tizennégyet lőttem a bajnokságban, azt szeretném megdönteni, de fontos, hogy legyenek újabb célok. Mindig az a jó, ha vannak megmászatlan hegyek, és ha nekem is jól megy, abból a csapat is profitál, a kettő együtt pedig akár bajnoki aranyat is érhet.

- Friss hír, hogy az Everton is bejelentkezett önért, a liverpooliak állítólag hétmillió fontot is hajlandóak lennének kifizetni. Mit szól a hírhez?
- A Premier League a világ egyik, ha nem a legerősebb bajnoksága, nagy dolog lenne ott játszani, de még nem tartunk ott, hogy ezzel érdemes lenne mélyebben is foglalkozni.