Vágólapra másolva!
A Ferencváros korábbi játékosai közül tizennyolcan szerdán nyílt levélben fordultak a szurkolókhoz azért, hogy segítsék a nehéz helyzetben lévő klubot.

A volt futballisták hangsúlyozzák, hogy a labdarúgócsapat a brit tulajdonos kivonulási szándéka miatt "talán a legnehezebb időszaka előtt áll", ezért az együttesnek különösen nagy szüksége van a szurkolókra.

"Álljunk a játékosok mellé, menjünk ki a stadionba és hétről hétre hajtsuk győzelembe a csapatot!" - áll a levélben.

A korábbi futballisták elsöprő erejű buzdításra kérik a drukkereket, ugyanakkor figyelmeztetnek arra, hogy most végzetes lehet a meggondolatlanság és egy esetleges pénzbüntetés.

"Teremtsünk olyan hangulatot az arénában, hogy az ide érkező ellenfeleink lába már az öltözőben remegni kezdjen, és ha mi megmutatjuk, hogy képesek vagyunk a csapat mellé állni, akkor a támogatók is könnyebben áldoznak a Fradira. Mutassuk meg, hogy a Fradi neve nem az apróhirdetések közé, hanem a címlapra való! Higgyünk a csapatban, páratlan szurkolótáborunkban, egy jövőbeni méltó vezetésben és egy magyar tulajdonos ékezésében."

Akik aláírták a levelet: Martos Győző, Mucha József, Máté János, Vépi Péter, Takács László, Horváth Péter, Keller József, Rab Tibor, Pogány László, Wukovics László, Bánki József, Kincses Sándor, Dzurják József, Szűcs Mihály, Szekeres Tamás, Telek András, Vincze Ottó, Vincze Gábor.