Vágólapra másolva!
Egy magát megnevezni nem kívánó férfi kedden feljelentést tett Berki Krisztián, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. régi-új vezetője ellen azért, hogy kiderüljön, a BK Management Kft. tulajdonosa el tud-e számolni közel 25 millió forinttal - írja szerdai számában a Blikk.

A lap, illetve a Népszabadság információi szerint Berki ellen már a zrt. is feljelentést tervezett. A futballklub vezetői által az elmúlt évben összeállított lista szerint 24 904 680 forinttal nem számolt el a zrt.-t két éven át, tavaly júniusig vezető Berki, aki nyolc részletben vett fel ekkora összeget.

A magánszemély a Fővárosi Ügyészséget, a Budapesti Rendőr-főkapitányságot és a IX. kerületi rendőrkapitányságot kérte vizsgálat indítására.

A Blikknek sem Berki, sem Alexander Gerstl, a Ferencvárosi Labdarúgó Zrt. múlt csütörtökön lemondott vezérigazgatója nem reagált, ám előbbi a Nemzeti Sportnak még február elején, illetve a szerdai számban is úgy nyilatkozott, hogy nem tett el még 25 forintot sem az FTC pénzéből, nemhogy 25 milliót.

Berki Krisztián keddtől tekinthető újra a labdarúgórészleg vezérigazgatójának, miután Kevin McCabe tulajdonos közleményben jelezte, hogy átadta az irányítást a BK Managementnek.

A Népszabadság Berki ügye mellett kitért arra is, hogy Kovács Miklós, az FTC korábbi elnöke, jelenlegi elnökségi tagja nem kezdte meg annak a 20 millió forintnak a törlesztését, melyet a labdarúgó zrt.-től vett fel.