Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága az elnökségnél kezdeményezi a nemzetközi szövetséggel (FIFA) való kapcsolatfelvételt azért, hogy hatáskörét tisztázza a február 9-i, észt-bolgár felkészülési mérkőzésen engedély nélkül közreműködött, majd emiatt felfüggesztett három játékvezető ügyében. A tárgyalást március 22-re halasztotta a testület.

Az fegyelmi bizottság azt szeretné megtudni, hogy az ominózus találkozó hivatalos, nemzetek közötti összecsapásnak mindősül-e, s amennyiben igen, indítványozza, hogy a fegyelmi eljárás hatáskörét a FIFA utalja át az MLSZ-hez.

A bizottság azután hozta meg határozatát, hogy keddi ülésén a tagok öt órán keresztül hallgatták meg a mérkőzést vezető Lengyel Kolost, valamint két asszisztensét, Selmeczi Krisztiánt és Csák Jánost.

Az MLSZ honlapja szerint a meghallgatásokra a szoros határidő miatt volt szükség most.

Az Antalyában rendezett mérkőzés nemzetközi visszhangot váltott ki, miután felmerült a csalás gyanúja, a 2-2-re végződött találkozón ugyanis mind a négy gól büntetőből született. A magyar játékvezetők személye szintén botrányt okozott, ugyanis idehaza mindhárman a BLSZ égisze alatt a Budapest-bajnokságban és az NB III-ban vezetnek mérkőzéseket, azaz nem lettek volna jogosultak A válogatott meccsen közreműködni.

A történtek után mindhármuk engedélyét azonnali hatállyal felfüggesztették.